Vissza Rómába...

- Ezt nem hiszem el... - néztem az órát. - Ruggero! - böktem oldalba.
- Mi-Mivan? - kapta fel a fejét kómásan.
- Ismét elaludtunk. - mondtam idegesen.
- Ez hihetetlen. - nézte meg a telefonját. - 43 nem fogadott hívás. Jorge, Jorge, Jorge, valami szervező, Facundo, Tini, Jorge, a tánctanár, a tánctanár, Facundo, Alba... - sorolta a nem fogadott hívásokat, majd tárcsázta Jorge-ot:
- Ruggero hol vagytok már? - kérdezte Jorge. Ruggero kihangosította a telefont, hogy én is halljam.
- Ööö... Majd mindjárt mondom... A koncert mikor kezdődik? - kérdezte összeszorított fogakkal.
- Másfél óra múlva. - mondta Jorge. Hirtelen megállt bennünk az ütő. - Halló! Hol vagytok? Elaludtatok a szálláson?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elaludtunk...a szállástól 200 kilométerre.
- Ti Pescarában vagytok? - háborodott fel Jorge. - Azonnal induljatok el!
- Lehetetlen, hogy odaérjünk. - monndta Ruggero.
- Ezt mondd a rajongóidnak! Siessetek! - tette le a telefont.
- Most mi legyen? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Indulás! - ugrott ki az ágyból és felkapta a felsőjét. Nem volt időnk nagyon pakolászni, konkrétan rohantunk ki a házból. - Oké! Keresünk egy taxit, aki gyors. Ilyenkor nincs nagy forgalom, odaérünk. - nyomogatta a telefonját idegesen.
- Gyere! - húztam át az út másik oldalára. - Taxi! - kiáltottam egy gyorsan hajtó jármű után. Elment. Próbáltunk stoppolni. De ki tartana Rómába? Már húsz perce szenvedtünk.
- Amara! Ez így nem jó. - mondta Ruggero, majd elhúzott vissza, a házuk felé. - Kölcsönkérem apa kocsiját. - beszaladt a házba. Kb. 2 perc múlva kijött a kocsikulccsal.
- Mikor vezettél legutóbb?
- Azt hiszem három hónapja... - indította be a kocsit. - Odaérünk. - nyugtatgatta magát.
- Odaérünk! - biztattam Ruggerot egy kézszorítással. - De kérlek...Vezess óvatosan! - adtam egy puszit az arcára.
Nagyon sietősen mentünk. Ruggero az utat, én a karórámat figyeltem folyamatosan. Feszült csend volt, mindketten azért izgultunk, hogy odaérjünk. Már feleúton voltunk, amikor feltorlódtak a járművek:
- Mi a franc van? - idegeskedett Ruggero.
- Biztos baleset, vagy útlezárás. - haraptam az ajkamba.
- Ez nagyon nem jó! - nyomta a dudát erőszakosan.
- Ezzel nem érünk oda gyorsabban... - mondtam.
- Alapjáraton nem érünk oda! - fejelte le a kormányt. Felhívtam Larát:
- Amara! Azonnal gyertek? Zökkenő mentes az utatok remélem.
- Hát... - kezdtem. - Van még kb. 180 km és valami hatalmas dugó van itt.
- Te jó ég! - háborodott fel Lara, közben hallottam mások felhördülését.
- Én most ki vagyok hangosítva? - kérdeztem.
- Aha...
- Oké! Nem tudom hogyan, de odaérünk. Ígérem! - mondtam és letettem. - Van egy ötletem! - néztem a minden reményét elvesztő Ruggerora. - Szálljunk vonatra!
- Vonat innen 30 km-re van...
- Akkor van egy jobb ötletem! Pescarából van sok rajongód ugye?- néztem rá. Egy apró bólintással válaszolt. - Kiállunk az út szélére. Valaki csak pont erre fele megy a koncertre. - mondtam.
- És szerinted azok nem lesznek ekkora dugóban, akik most mennek a koncertre? - kérdezte gúnyosan.
- Én csak segíteni akarok... Nézd! Ott kb. 10 méterre le tudsz hajtani, megfordulunk és kihajtunk egy másik útra! - mutogattam.
- Jó ötlet! - mosolygott rám.
Sikerült megfordulnunk és kitértünk egy másik útra. Még volt 140 km, de a koncertig csak egy óra.
- Oké! - nézett maga elé Ruggero. - Az nyilvánvaló, hogy nem érünk oda, de legalább a Luz, Camara, Acciónra beesünk.
- Reméljük. - mondtam.
Telt az idő, egyre kevesebb volt. Mázlink volt, mert egy teljesen kiürült autópályán száguldoztunk kb. 160-nal. Már csak 20 km volt, amikor az autó...lefulladt.
- Ez most valami vicc ugye? - pattant ki a lelassult kocsiból Ruggero. - Defekt. - nézett rám.
- Na ne! - szálltam ki az autóból. Ruggero próbálta pumpálni a kereket, de esélytelennek tűnt.
- ******* - rúgott bele a kerékbe. - Menjünk innen!
- Van még 20 km és a koncert - néztem az órára - pontosan 15 perc múlva kezdődik.
- Nem mondd! - idegeskedett. - Várj! - gondolkodott. - Ott van egy busz! - fogta meg a kezem és húzott oda.
- Elnézést! - üvöltött fel a buszra. - Ez a busz hova tart?
- Rómába. - mondta unottan a buszsofőr.
- Mikor?
- 10 perc múlva. - nézte az órát a sofőr.
- Nem megoldható, hogy most induljon? - nézett rá Ruggero. - Kérem! Adok pénzt, csak sietnünk kell. - nézett könyörgően.
- Legyen! - mondta a sofőr. - De sok pénzzel jössz! - nézett Ruggerora.
- Rendben, csak induljunk kérem! - nézett sietősen Ruggero.
Inkább nem szóltam egy szót sem az úton, mert láttam, hogy nagyon feszült volt Ruggero. Csörgött a telefonom... Jorge hívott:
- Hol a fenében vagytok? Öt percetek van! Öt!!! - mondta idegesen.
- Öt kilométer és itt vagyunk Rómában. Tíz perc és a helyszínen leszünk! - néztem az órát.
- Úgy legyen! - tette le a telefont Jorge.
A buszsofőr elvitt minket a helyszínre. Elég sokat fizetett Ruggero, de neki ez most semmit nem számított.
- Öltözés! - üvöltött a stylist. A show már elkezdődött. Ruggeroval rekord idő alatt átöltöztünk.
- Mehet? - mosolygott rám Ruggero.
- Hogyne! - adtam neki egy gyors csókot, majd beálltunk a helyünkre feltűnésmentesen és beleolvadtunk a műsorba....