Eljött ez a nap is. Mint korábban említettem, Ruggeroval tegnap is egymáson csüngtünk.
- Ha megérkezel, írsz egy üzenetet. Minden este beszélünk vagy skypolunk. És... - csuklottam el. - Három hónap múlva találkozunk. - biggyesztettem le a számat.
- Így lesz! - mosolygott pakolva a cuccait.
- Mikor is megy a géped?
- Délután 3. - mondta.
- És most mennyi az idő? - kérdeztem.
- 11:36
- Egyre gyorsabban telik az idő. - fújtam ki idegesen a levegőt.
A többiek berontottak a szobába.
- Ruggero! - kiáltották. - Ugye tudod, hogy ma óraállítás volt? - kérdezték a többiek.
- Ez valami rossz tréfa ugye? - kérdezte. - Akkor már el kellett volna indulnom, hogy becsekkoljanak.
- Esküszünk! - mondta Tini.
- Te jó ég! - kapta fel a cuccait. - Gyerünk!
Mind odasiettünk a kisbuszunkhoz, ami hiper gyorsan elvitt a repülőtérre minket.
- Oké! - állt meg Ruggero és végignézett rajtunk. - Nagyon rég óta ismerlek titeket. Ti vagytok az én második családom. Imádom mindegyikőtöket és mindenkinek készültem egy kis ajándékkal. - mondta, majd a szatyorból kivett egyesével dolgokat.
- Nyali! - üvöltött be ünneprontóan Jorge.
- Te maradj csöndbe. - röhögött Ruggero. - Nesze. - dobott oda neki egy pólót, amin egy kép van, amin ketten szerepelnek.
Mindenkit megölelgetett, megpuszilgatott, végül elért hozzám.
- Te! - nézett mélyen a szemembe. - Te már az elejétől magadba bolondítottál és bár először elég bonyolult volt a kettőnk kapcsolata, de ez lett belőle. Az ajándékot inkább a szatyorban hagytam mindenki érdekében, de ha visszajövök, ajánlom, hogy ebben várj! - nevetett. Belekukkantottam a szatyorba, majd először teljesen elpirulva, majd utána Ruggero karjába boxolva egy nagyot felnevettem.
- Ugye tudod, hogy ezt a csipkés ruhát soha nem láthatod rajtam? - nevettem.
- Jó leszel anélkül is. - kacsintott, majd hosszan megcsókolt.
- Viselkedjél Pasquarelli. - mosolyogtam.
Az idő elröpült és eljött az a perc...Az utolsó perc.
- Figyelj Ruggero én.. - kezdtem.
- Nem beszélni akarok az utolsó percben! - mondta, majd magához rántott és az utolsó percekben a "3 hónapig nem látlak" csókunkat folytattuk. A csók után Ruggero utoljára mélyen belenézett a szemembe, majd elfordulva elsietett. Abban a pillanatban leesett, hogy mi is történik. Összeestem a repülőtér közepén és keserves zokogásban törtem ki.
- Nyugalom! - csitított Mercedes és közben felsegített a földről.
- Jöjjön vissza. - zokogtam, mint egy kisgyerek. Felnéztem. Ruggero egy pillanatra visszanézett. A szeme csillogott a könnyektől. Eldobott mindent és odarohant az elválasztó szalaghoz. Hasonlóképp tettem.
- Szeretlek. - mondta sietősen.
- Én is szeretlek. - zokogtam. Ruggero letörölte a könnyeimet, majd még egyszer, utoljára megcsókolt...majd el is tűnt.
Mondanom sem kell, az egész visszautat a hotelig végigzokogtam. A hotelszobámban az ágyba zuhantam, ahol még reggel önfeledten nevettünk. Itt hagyott nekem egy pólót, amit mélyen az arcomba temetve szagoltam az illatát. Ettől még inkább sírásban törtem ki.
- Amara! - lépett be az ajtón Jorge. - A folyosó végéről hallani, hogy sírsz. - ült le az ágy szélére.
- Jorge, mi lesz, ha elfelejt? Ha mással lesz? Ha nem jön vissza? - kérdeztem zokogva.
- Gyere ide. - tárta ki a karjait. Szorosan megöleltem. - Összekönnyezted a pólómat. - tolt el finoman.
- Ne haragudj! - nevetgéltem a könnyeimmel küzdve.
- Néha ez is belefér. - mosolygott.
- Hiányzik. - dőltem vissza az ágyba. - Nem bírom...Meg akarom ölelni, meg akarom csókolni, érezni az illatát. - szipogtam.
- Három hónap. El fog röpülni az az idő. - mondta Jorge. - Stephie-t már egy hónapja nem láttam. Volt, hogy négy. - húzta a száját. - De látod, hogy együtt vagyunk és boldogok vagyunk.
- De mi van, ha velem nem ez lesz? - hisztiztem.
- Ruggero ragaszkodó típus. És nagyon szeret téged! - mondta Jorge. - De... Most pihend ki magad és ne bőgj többet! - állt fel. - Hatkor vacsi. Ki ne hagyd!
- Oké! - sóhajtottam, majd oldalra fordultam és próbáltam pihenni egy kicsit.
A "pihentem egy kicsit"-ből az lett, hogy aludtam két és fél órát. Már 17:55 volt, ezért lesiettem a hotel éttermébe vacsizni.
- Sziasztok! - dörzsöltem meg a szemem. - Mi a vacsi?
- Spagetti. - olvasta Tini.
- Hogy vagy? - lépett oda Mechi és Mary.
- Hát erre a kérdésre most nem tudom válaszolni. - mondtam, mint akit fejbe vertek.
- Átmenjünk hozzád este? Társasjátékozzunk? - csillant fel Lara szeme, aki becsatlakozott a beszélgetésbe,
- Hát most aludtam sokat, úgysem tudnék aludni, szóval oké! - mosolyodtam el.
A spagettiből szinte semmit sem ettem, nem volt étvágyam, amin a többiek meglepődtek.
- Oké! Itt tényleg nagy a baj! - nézte Facu a összekotort ételt. - Ruggeronak mikor landol a gépe?
- Hajnal három. A mi időzónánk szerint. - mondtam.
A szobámban pakoltam, amikor megérkeztek a lányok egy adag üdítővel és társasjátékkal.
- Hű. - néztem. - Itt nagy party lesz. - mosolyogtam.
- Próbáltak jobb kedvre deríteni, de nem nagyon sikerült nekik. Jól éreztem magam, csak hiányzott Ő. Úgy minden szebb lett volna.
- Na jó! - mondta Lara a huszadik játék után (hajnal 2-kor). - Szerintem menjünk aludni. - ásított egy nagyot. Helyeseltem az ötletet. A lányok szépen lassan eltűntek, én pedig álmosan a párnámra hajtottam a fejem és a nyakláncomat markolásztam, amit születésnapomra kaptam tőle...
Másik blog
2015. április 30., csütörtök
2015. április 28., kedd
Már csak két nap...
"- Most egy kicsit hagyj békén. - kértem nyugodtan.
- Ahelyett, hogy kihasználnád azt a három napot, hogy együtt legyünk, inkább megharagszol? - kérdezte, miközben én már hátat fordítva neki sétáltam el.
- Így talán könnyebben elengedlek. - mondtam komoran és az utcasarkon elfordulva újra kitört belőlem a zokogás..."
Végre találtam valakit, akit őszintén szeretek. Erre mi történik? Lelép Olaszba, új életet és karrirert kezdeni. Fantasztikus.
A sötét utcákon bolyongtam, minél messzebbre akartam elmenni. Végül megálltam egy padnál, amire lezuhantam és már már üvöltve zokogtam. Nem akarom elengedni. Le fogom őt bilincselni, vagy nem tudom...Már tíz perce, megállás nélkül sírtam, amikor leült mellém. Ő.
- Kérlek hagyj békén! - temettem az arcom a kezembe.
- Amara. Nem akarok haragban elválni tőled. Sőt. Veled akarok lenni. Elrepül ez a három hónap és utána visszajövök hozzád, de addig is tarjuk a kapcsolatot minden nap és...
- Ezt csak mondod! - vágtam a szavába. - Azzal járnál a legjobban, ha elmennél.
- Nem találsz vissza a hotelbe. - mondta.
- Nem is baj az. Lehet jobb lesz mindenkinek, ha én is eltűnök. - sírtam.
- Nem hagylak itt! - mondta.
- Akkor majd én téged! - pattantam fel és elrohantam, amilyen gyorsan csak tudtam.
Nem volt messze a homokos tengerpart, ahol korombeliek még lent bulizgattak. A homokban üldögélve néztem a Holdat, ahogy tükröződik a vízen. Néztem a vízbe beszaladó lányokat, akik a fiúk elől menekültek. Mindenkinek jó volt ez a nap...
Már átfáztam és remegtem. Nem tudom mennyi ideje néztem a partot, de amikor az az ominózus pillanat megtörtént hajnal egy óra volt. Azóta már eltelhetett annyi idő, hogy hajnal három legyen.
A telefonom ki volt kapcsolva, hogy ne érjen el senki. A könnyeimmel szerintem kétszeresére növeltem a tenger nagyságát, vagy csak eláztattam a környékemet. A szemem egyre inkább leragadt, meg már ki is száradt a sok bőgéstől. Nem nagyon érdekelt, hogy fogok kinézni...Oldalra vágtam magam a homokban és a szememet lehunyva, pár perc után el is aludtam.
*Napfelkelte*
Reggel arra keltem (mármint fél hatkor), hogy egy homokfuvallattól majdnem megfulladtam.
- Te jó ég! - köhögtem.
- Meg ne fulladj! - hallottam egy hangot, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem fellőttem magam a Holdra.
- Ruggero... Hogy találtál rám? - könnyezett be újra a szemem.
- Ismerlek. Ha megharagszol rám, itt vagy. - mondta és leült mellém.
- Utálom, hogy ennyire ismersz. - szipogtam.
- Higgy már nekem! Én szeretlek! És nem tudlak elfelejteni. - mondta és magához húzva megcsókolt. Elvesztem benne ismét. Szeretem őt. De nem kéne... Eszembe jutott, hogy már csak két napig csókolhatom, ölelhetem és puszilhatom meg őt.
- Nem megy... - hajtottam a vállára a fejem és újra sírva fakadtam.
- Nem örökre megyek el. Meglátogatlak majd. De azt szeretném, hogy ebben a két napban gusztustalanul sokat lógjunk együtt. - mondta. Egy nagy levegőt vettem.
- Jó. - mondtam mosolyogva. Ruggero letörölte a könnycseppjeim.
- És ne lássak több sírást! - mondta komolyan. A válaszom egy hosszú csók volt.
A hotelszobában pakoltam, amikor kopogást hallottam.
- Gyere be! - kiáltottam.
- Szia! - lépett be Tini és Mechi. - Hogy vagy?
- Fogalmazzunk úgy, hogy jobban. - mondtam kifújva a levegőt.
- Ennek örülünk. - mondta Mechi. - Mindig itt leszünk, ha valami baj van. - tárta ki a karját a két lány. Szorosan megöleltem őket.
- Köszönöm lányok.
- Mi ez az érzelgés? - lépett ki a fürdőből egy rövidnadrágban Ruggero.
- Okéé... Mi most nem zavarunk! - hátrált Mechi és Tini.
- Ruggero! - mondtam. - Tiszta borosta az arcod. Borotválkozz már meg! - hisztiztem.
- Értettem szerelmem. - mondta és adott egy szájra puszit.
- Szeretlek! - öleltem meg erősen.
- Én is téged! - csókolt meg még egyszer.
Egész nap feküdtünk az ágyban és felemlegettük a régi emlékeinket.
- Amikor... - nevettem - fel akartad próbáltatni velem azt a csipke fehérneműt...Gusztustalan volt. - fintorogtam nevetve.
- Pedig nekem tetszett volna a látvány. - mondta. A mellkasán feküdve rácsaptam a hasára. - Hé! - rezzent össze. - Meg akarsz ölni? - nézett rám.
- Meg! - támaszkodtam fel, majd vissza is zuhantam, mert elkezdett csikizni, amitől hangos nevetésben törtem ki. - Ruggero! - üvöltöttem.
- Gyerek készül? - hallottuk az ajtó túloldaláról Jorge hangját.
- Ha a csikizés gyerekcsinálásnak számít, akkor igen. - kiáltott vissza Ruggero.
- Ne feledjétek! Mindig védekezze... - kezdte Jorge az ajtó mögül.
- Takarodj Jorge! - kiáltott Ruggero röhögve.
- Értettem, akkor nem akarsz oktatófilmet csinálni belőle. - mondta Jorge, majd hallhatóan elment.
- Ez kettyós. - röhögtem. Ruggero kihasználva az alkalmat, nagyot belém csípett. - Te szemééét! - üvöltöttem, majd beleharaptam a vállába.
- Hé! Ez illegális! - mondta. - A harapást a csikiszabályok tiltják. - mondta. Nevetve megcsókoltam.
- És a csókolózás legális a szabályok szerint? - kérdeztem.
- Neked az! - mondta nevetve.
- Ahelyett, hogy kihasználnád azt a három napot, hogy együtt legyünk, inkább megharagszol? - kérdezte, miközben én már hátat fordítva neki sétáltam el.
- Így talán könnyebben elengedlek. - mondtam komoran és az utcasarkon elfordulva újra kitört belőlem a zokogás..."
Végre találtam valakit, akit őszintén szeretek. Erre mi történik? Lelép Olaszba, új életet és karrirert kezdeni. Fantasztikus.
A sötét utcákon bolyongtam, minél messzebbre akartam elmenni. Végül megálltam egy padnál, amire lezuhantam és már már üvöltve zokogtam. Nem akarom elengedni. Le fogom őt bilincselni, vagy nem tudom...Már tíz perce, megállás nélkül sírtam, amikor leült mellém. Ő.
- Kérlek hagyj békén! - temettem az arcom a kezembe.
- Amara. Nem akarok haragban elválni tőled. Sőt. Veled akarok lenni. Elrepül ez a három hónap és utána visszajövök hozzád, de addig is tarjuk a kapcsolatot minden nap és...
- Ezt csak mondod! - vágtam a szavába. - Azzal járnál a legjobban, ha elmennél.
- Nem találsz vissza a hotelbe. - mondta.
- Nem is baj az. Lehet jobb lesz mindenkinek, ha én is eltűnök. - sírtam.
- Nem hagylak itt! - mondta.
- Akkor majd én téged! - pattantam fel és elrohantam, amilyen gyorsan csak tudtam.
Nem volt messze a homokos tengerpart, ahol korombeliek még lent bulizgattak. A homokban üldögélve néztem a Holdat, ahogy tükröződik a vízen. Néztem a vízbe beszaladó lányokat, akik a fiúk elől menekültek. Mindenkinek jó volt ez a nap...
Már átfáztam és remegtem. Nem tudom mennyi ideje néztem a partot, de amikor az az ominózus pillanat megtörtént hajnal egy óra volt. Azóta már eltelhetett annyi idő, hogy hajnal három legyen.
A telefonom ki volt kapcsolva, hogy ne érjen el senki. A könnyeimmel szerintem kétszeresére növeltem a tenger nagyságát, vagy csak eláztattam a környékemet. A szemem egyre inkább leragadt, meg már ki is száradt a sok bőgéstől. Nem nagyon érdekelt, hogy fogok kinézni...Oldalra vágtam magam a homokban és a szememet lehunyva, pár perc után el is aludtam.
*Napfelkelte*
Reggel arra keltem (mármint fél hatkor), hogy egy homokfuvallattól majdnem megfulladtam.
- Te jó ég! - köhögtem.
- Meg ne fulladj! - hallottam egy hangot, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem fellőttem magam a Holdra.
- Ruggero... Hogy találtál rám? - könnyezett be újra a szemem.
- Ismerlek. Ha megharagszol rám, itt vagy. - mondta és leült mellém.
- Utálom, hogy ennyire ismersz. - szipogtam.
- Higgy már nekem! Én szeretlek! És nem tudlak elfelejteni. - mondta és magához húzva megcsókolt. Elvesztem benne ismét. Szeretem őt. De nem kéne... Eszembe jutott, hogy már csak két napig csókolhatom, ölelhetem és puszilhatom meg őt.
- Nem megy... - hajtottam a vállára a fejem és újra sírva fakadtam.
- Nem örökre megyek el. Meglátogatlak majd. De azt szeretném, hogy ebben a két napban gusztustalanul sokat lógjunk együtt. - mondta. Egy nagy levegőt vettem.
- Jó. - mondtam mosolyogva. Ruggero letörölte a könnycseppjeim.
- És ne lássak több sírást! - mondta komolyan. A válaszom egy hosszú csók volt.
A hotelszobában pakoltam, amikor kopogást hallottam.
- Gyere be! - kiáltottam.
- Szia! - lépett be Tini és Mechi. - Hogy vagy?
- Fogalmazzunk úgy, hogy jobban. - mondtam kifújva a levegőt.
- Ennek örülünk. - mondta Mechi. - Mindig itt leszünk, ha valami baj van. - tárta ki a karját a két lány. Szorosan megöleltem őket.
- Köszönöm lányok.
- Mi ez az érzelgés? - lépett ki a fürdőből egy rövidnadrágban Ruggero.
- Okéé... Mi most nem zavarunk! - hátrált Mechi és Tini.
- Ruggero! - mondtam. - Tiszta borosta az arcod. Borotválkozz már meg! - hisztiztem.
- Értettem szerelmem. - mondta és adott egy szájra puszit.
- Szeretlek! - öleltem meg erősen.
- Én is téged! - csókolt meg még egyszer.
Egész nap feküdtünk az ágyban és felemlegettük a régi emlékeinket.
- Amikor... - nevettem - fel akartad próbáltatni velem azt a csipke fehérneműt...Gusztustalan volt. - fintorogtam nevetve.
- Pedig nekem tetszett volna a látvány. - mondta. A mellkasán feküdve rácsaptam a hasára. - Hé! - rezzent össze. - Meg akarsz ölni? - nézett rám.
- Meg! - támaszkodtam fel, majd vissza is zuhantam, mert elkezdett csikizni, amitől hangos nevetésben törtem ki. - Ruggero! - üvöltöttem.
- Gyerek készül? - hallottuk az ajtó túloldaláról Jorge hangját.
- Ha a csikizés gyerekcsinálásnak számít, akkor igen. - kiáltott vissza Ruggero.
- Ne feledjétek! Mindig védekezze... - kezdte Jorge az ajtó mögül.
- Takarodj Jorge! - kiáltott Ruggero röhögve.
- Értettem, akkor nem akarsz oktatófilmet csinálni belőle. - mondta Jorge, majd hallhatóan elment.
- Ez kettyós. - röhögtem. Ruggero kihasználva az alkalmat, nagyot belém csípett. - Te szemééét! - üvöltöttem, majd beleharaptam a vállába.
- Hé! Ez illegális! - mondta. - A harapást a csikiszabályok tiltják. - mondta. Nevetve megcsókoltam.
- És a csókolózás legális a szabályok szerint? - kérdeztem.
- Neked az! - mondta nevetve.
A másnap(osság)...
Reggel a fürdőben keltem. Egyáltalán hol vagyok? És mi ez a szúró fejfájás? Hogyan kerültem én ide? Ezekre kerestem én a választ. Kibotorkáltam a fürdőből. Ruggero ülve szundikált, nekidőlve az ágytámlának. Ahogy kiléptem kinyílt a szeme:
- Jó reggelt! - mosolygott.
- Velem meg mi a jó fene történt? - néztem hunyorítva Ruggerora. - Ugye nem derül ki, hogy bedrogoztál és egy pedofil állat vagy? - rémültem meg.
- Hogy mi történt veled? Idézlek a tegnapról: "Velem a pia történt". - mondta. Leesett az állam.
- De hisz... én csak egy olyan büdös cuccot ittam. - néztem rémülten magam elé, de annyira fájt a fejem, hogy le kellett üljek.
- Te csak azt hiszed! - nevetett. - Ittál még azon kívül hármat és még vodkát.
- Én? - mutattam magamra, kérdőre vonva Ruggerot. - Nagyon gáz voltam? - néztem kínosan rá.
- Hát inkább bunkó. - vonta meg a vállát.
- Kifejtenéd? - kérdeztem ingerülten.
- Hát Candeláriát többször elhordtad, vagy piszkáltad és velem sem voltál túl kedves. - húzta a száját.
- Te jó ég... - sütöttem le a szemem. - Sajnálom. - néztem a lábfejem, majd valami hasító érzés nyílalt a csuklómba. - Mi a fenét műveltem a csuklómmal? - szisszentem fel.
- Elestél, mert azt hitted megcsallak és ott akartál hagyni. - mondta.
- Hát... Végül is. Olyan jól eltáncoltatok Candéval, hogy nem lepődtem meg volna a dolgon. - néztem rá szomorúan.
- Szóval ezért ittál? - vont kérdőre. Csak egy aprót bólintottam.
- Nem akartam, hogy idáig fajuljon. Bocsánat!
- Nem tőlem kell bocsánatot kérj! - mondta.
- Ahj...Hogy nézzek ezután Cande szemébe? Mit fog hinni rólam? - sopánkodtam.
- Hát ha nem fürdesz le és mosol hajat, akkor azt fogja hinni rólad, hogy összeturmixoltak egy adag kutyagumival. - nézett rám.
- Annyira romantikus vagy. - nevettem, majd a fürdőben rendbe tettem magam. - Ruggero! - kiáltottam a fürdőből. Szerezz már nekem egy Algopirint légy szíves. Köszi!
- Van a bőröndömben. - kiáltott vissza és elkezdett matatni.
*Fél óra elteltével*
- Na jó, kész vagyok. - sóhajtottam felfrissülve.
- Hogy tudsz egy ilyen este után is, így ragyogni? - nézett engem a tükörben.
- Te hogy tudtál velem maradni egy ilyen este után is? - kérdeztem vissza. A válasz egy hosszú, szenvedélyes csók volt.
Elmentünk a hotelből, mert találkozót beszéltünk meg a többiekkel. Jorge hullaként jött felénk.
- Helló! - köszönt. - Nem emlékszem semmire...Leitattalak téged Ruggero ugye? - kérdezte.
- Nem! - nevetett.
- Akkor mégis kit? Valaki rémlik, de nem tudom ki. - gondolkodott karikás szemekkel.
- Amarát. - mondta ki a megoldást Ruggero.
- Őt biztos nem. - legyintett, mintha Ruggero ezt kérdésként tette volna fel. - Ő nem iszik!
- De tegnap ivott. De még mennyit. - mondta Ruggero a kezemet szorítva.
- Ez most komoly? - nézett rám Jorge, akinek csak egy bólintással válaszoltam. - Király vagyok! - üvöltötte. - Leitattam a lehetetlent! - ujjongott.
A többiek is megérkeztek, mindenki megkérdezte, hogy átvészeltem e az estét. Jorge még mindig örült a sikerének.
- Cande beszélhetnénk? - váltam le Ruggerotól.
- Felőlem. - mondta flegmán.
- Sajnálom, amiket tegnap mondtam. Kérlek. ne haragudj, mert semmit nem gondoltam komolyan. - álltam feszengve.
- Annyira nem érdekel! - forgatta a szemeit. - Nem kell már sok húzás és Ruggero újra az enyém. - nevetett.
- Tessék? - dülledtek ki a szemeim. - Hogy kötöttünk ki ennél a témánál? - néztem rá furán.
- Néha nem árt a jövőről beszélni. - kacsintott rám, majd elment.
Furcsa érzésekkel sétáltam vissza a többiekhez:
- Sikerült megbeszélni? - fogta meg a kezem Ruggero.
- Ööö...Hogyne. - legyintettem nevetve.
- Te most hazudsz. - nézett rám komoly tekintettel.
- Dehogy! - néztem rá műmosollyal.
- Mondd el az igazat kérlek! - nézett rám könyörgően.
Elmondtam a párbeszédünket Candéval. Vártam Ruggero reakcióját, de semmit nem láttam az arcán.
- Na??? - néztem kíváncsian.
- Hülyeség. - rázta meg a fejét, majd mentünk tovább.
- Hé srácok! - hallottam Tini hangját. - Tudjátok miért vagyunk itt? - nézett kíváncsian.
- Ünnepeljük a másnaposságot! - üvöltött Jorge.
- Neeem. - rázta meg a fejét nevetve Tini. - Itt van valaki a városban, akit régen láttunk már. - mondta izgatottan.
- Nem tudom ki lehet... - mondtam Ruggeronak.
- Ciao! - lépett elő Lodo. A többiek óriási örömmel lerohanták őt. Ugye ő sajnos nem vesz részt a koncerten, mert magánturnén van. - Szia - lépett hozzám. - Lodo vagyok.
- Amara! - öleltem meg.
- Csak nem Ruggero barátnője? - nézett izgatottan hol rám, hol Ruggerora.
- De. - bólintottam nevetve.
- Gratula nektek! - ölelte meg Ruggerot is.
Az egész délutánt Lodoval töltöttük, végezetül, pedig beültünk vacsizni, valami étterembe.
- Oké, akkor Amara szokás szerint felzabálja az éttermet. - mondta hangosan Mary, amin a többiek nagyot nevettek.
És igaza is volt. Nagyon nagyon sokat ettem, már majdnem kipukkadtam. Sokat nevettünk és a hangulat is remek volt. Egészen addig a percig, amire nem vártam:
- Ööö...Állt fel Ruggero. Srácok szeretnék valamit közölni veletek. - kezdte. - A hír nem lesz jó. Sokakat megbántok vele, de nincs szándékomban. - mondta jó lassan.
- Mondjad már ember! - üvöltött Jorge, így az egész étterem felénk fordult.
- Kiszállok. - mondta ki.
- A vonatból? Vagy honnan? - nevetgélt Jorge. Látta, hogy senki nem nevet, így visszafogta magát.
- Nem...Kiszállok. - nyelt egy nagyot. - A Violetta Live-ből.
- Tessék? - ejtettem le a villámat. - Ez most valami áprilisi tréfa ugye? - lábadt könnybe a szemem.
- Nem. - rázta meg a fejét Ruggero. - Egy olyan projektbe kezdek, amibe nem avathatlak be titeket. Sajnálom srácok! - ült vissza.
- Te aztán tudod, hogyan csessz el egy estét. - bámult maga elé Jorge.
- Valamikor közölnöm kellett. - mondta, majd rám nézett. - Jól vagy? - nézte a sápadt fejem.
- De ugye...Velünk maradsz és utazol velünk? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem. Olaszországban leszek.
- Meddig?
- Három hónap. - mondta. A vér megfagyott bennem. A lábam lezsibbadt. A csuklóm megfájdult és a fejfájás bombaként hasított a fejembe. A könnyeim patakokban folytak.
- Elnézést. - álltam fel az asztaltól, majd kisiettem az étteremből, ahol a csípős hidegtől kirázott a hideg. A könnyeimet elfújta a szél, a szám kiszáradt, én pedig csak sírtam. Így lesz vége egy tündérmesének? Ruggero lépett mellém és a vállamra terítette az öltönyét.
- Hé! - simította meg az arcom. - Nézz a szemembe kérlek! - könyörgött. Nagy nehezen belenéztem a szomorú, fekete szemeibe. - Mi attól még együtt leszünk. A távolság nem akadály. Szeretjük annyira egymást, hogy megoldjuk ezt a problémát. - mondta.
- Miért kell elmenj? - kérdeztem zokogva.
- Majd mindent megtudsz. - válaszolt türelmesen.
- És ha én most akarom tudni? - mondtam felemelt hangerővel.
- Nem mondhatom el.
- Mikor mész el? - kérdeztem. Fájt a szívem nagyon...
- Három nap. - mondta. Legyökerezett a lábam.
- Mi?? Még jó, hogy szóltál és nem csak eltűntél. - mondtam idegesen.
- Amara! Nem érted? Mi együtt leszünk továbbra is.
- Most egy kicsit hagyj békén. - kértem nyugodtan.
- Ahelyett, hogy kihasználnád azt a három napot, hogy együtt legyünk, inkább megharagszol? - kérdezte, miközben én már hátat fordítva neki sétáltam el.
- Így talán könnyebben elengedlek. - mondtam komoran és az utcasarkon elfordulva újra kitört belőlem a zokogás...
- Jó reggelt! - mosolygott.
- Velem meg mi a jó fene történt? - néztem hunyorítva Ruggerora. - Ugye nem derül ki, hogy bedrogoztál és egy pedofil állat vagy? - rémültem meg.
- Hogy mi történt veled? Idézlek a tegnapról: "Velem a pia történt". - mondta. Leesett az állam.
- De hisz... én csak egy olyan büdös cuccot ittam. - néztem rémülten magam elé, de annyira fájt a fejem, hogy le kellett üljek.
- Te csak azt hiszed! - nevetett. - Ittál még azon kívül hármat és még vodkát.
- Én? - mutattam magamra, kérdőre vonva Ruggerot. - Nagyon gáz voltam? - néztem kínosan rá.
- Hát inkább bunkó. - vonta meg a vállát.
- Kifejtenéd? - kérdeztem ingerülten.
- Hát Candeláriát többször elhordtad, vagy piszkáltad és velem sem voltál túl kedves. - húzta a száját.
- Te jó ég... - sütöttem le a szemem. - Sajnálom. - néztem a lábfejem, majd valami hasító érzés nyílalt a csuklómba. - Mi a fenét műveltem a csuklómmal? - szisszentem fel.
- Elestél, mert azt hitted megcsallak és ott akartál hagyni. - mondta.
- Hát... Végül is. Olyan jól eltáncoltatok Candéval, hogy nem lepődtem meg volna a dolgon. - néztem rá szomorúan.
- Szóval ezért ittál? - vont kérdőre. Csak egy aprót bólintottam.
- Nem akartam, hogy idáig fajuljon. Bocsánat!
- Nem tőlem kell bocsánatot kérj! - mondta.
- Ahj...Hogy nézzek ezután Cande szemébe? Mit fog hinni rólam? - sopánkodtam.
- Hát ha nem fürdesz le és mosol hajat, akkor azt fogja hinni rólad, hogy összeturmixoltak egy adag kutyagumival. - nézett rám.
- Annyira romantikus vagy. - nevettem, majd a fürdőben rendbe tettem magam. - Ruggero! - kiáltottam a fürdőből. Szerezz már nekem egy Algopirint légy szíves. Köszi!
- Van a bőröndömben. - kiáltott vissza és elkezdett matatni.
*Fél óra elteltével*
- Na jó, kész vagyok. - sóhajtottam felfrissülve.
- Hogy tudsz egy ilyen este után is, így ragyogni? - nézett engem a tükörben.
- Te hogy tudtál velem maradni egy ilyen este után is? - kérdeztem vissza. A válasz egy hosszú, szenvedélyes csók volt.
Elmentünk a hotelből, mert találkozót beszéltünk meg a többiekkel. Jorge hullaként jött felénk.
- Helló! - köszönt. - Nem emlékszem semmire...Leitattalak téged Ruggero ugye? - kérdezte.
- Nem! - nevetett.
- Akkor mégis kit? Valaki rémlik, de nem tudom ki. - gondolkodott karikás szemekkel.
- Amarát. - mondta ki a megoldást Ruggero.
- Őt biztos nem. - legyintett, mintha Ruggero ezt kérdésként tette volna fel. - Ő nem iszik!
- De tegnap ivott. De még mennyit. - mondta Ruggero a kezemet szorítva.
- Ez most komoly? - nézett rám Jorge, akinek csak egy bólintással válaszoltam. - Király vagyok! - üvöltötte. - Leitattam a lehetetlent! - ujjongott.
A többiek is megérkeztek, mindenki megkérdezte, hogy átvészeltem e az estét. Jorge még mindig örült a sikerének.
- Cande beszélhetnénk? - váltam le Ruggerotól.
- Felőlem. - mondta flegmán.
- Sajnálom, amiket tegnap mondtam. Kérlek. ne haragudj, mert semmit nem gondoltam komolyan. - álltam feszengve.
- Annyira nem érdekel! - forgatta a szemeit. - Nem kell már sok húzás és Ruggero újra az enyém. - nevetett.
- Tessék? - dülledtek ki a szemeim. - Hogy kötöttünk ki ennél a témánál? - néztem rá furán.
- Néha nem árt a jövőről beszélni. - kacsintott rám, majd elment.
Furcsa érzésekkel sétáltam vissza a többiekhez:
- Sikerült megbeszélni? - fogta meg a kezem Ruggero.
- Ööö...Hogyne. - legyintettem nevetve.
- Te most hazudsz. - nézett rám komoly tekintettel.
- Dehogy! - néztem rá műmosollyal.
- Mondd el az igazat kérlek! - nézett rám könyörgően.
Elmondtam a párbeszédünket Candéval. Vártam Ruggero reakcióját, de semmit nem láttam az arcán.
- Na??? - néztem kíváncsian.
- Hülyeség. - rázta meg a fejét, majd mentünk tovább.
- Hé srácok! - hallottam Tini hangját. - Tudjátok miért vagyunk itt? - nézett kíváncsian.
- Ünnepeljük a másnaposságot! - üvöltött Jorge.
- Neeem. - rázta meg a fejét nevetve Tini. - Itt van valaki a városban, akit régen láttunk már. - mondta izgatottan.
- Nem tudom ki lehet... - mondtam Ruggeronak.
- Ciao! - lépett elő Lodo. A többiek óriási örömmel lerohanták őt. Ugye ő sajnos nem vesz részt a koncerten, mert magánturnén van. - Szia - lépett hozzám. - Lodo vagyok.
- Amara! - öleltem meg.
- Csak nem Ruggero barátnője? - nézett izgatottan hol rám, hol Ruggerora.
- De. - bólintottam nevetve.
- Gratula nektek! - ölelte meg Ruggerot is.
Az egész délutánt Lodoval töltöttük, végezetül, pedig beültünk vacsizni, valami étterembe.
- Oké, akkor Amara szokás szerint felzabálja az éttermet. - mondta hangosan Mary, amin a többiek nagyot nevettek.
És igaza is volt. Nagyon nagyon sokat ettem, már majdnem kipukkadtam. Sokat nevettünk és a hangulat is remek volt. Egészen addig a percig, amire nem vártam:
- Ööö...Állt fel Ruggero. Srácok szeretnék valamit közölni veletek. - kezdte. - A hír nem lesz jó. Sokakat megbántok vele, de nincs szándékomban. - mondta jó lassan.
- Mondjad már ember! - üvöltött Jorge, így az egész étterem felénk fordult.
- Kiszállok. - mondta ki.
- A vonatból? Vagy honnan? - nevetgélt Jorge. Látta, hogy senki nem nevet, így visszafogta magát.
- Nem...Kiszállok. - nyelt egy nagyot. - A Violetta Live-ből.
- Tessék? - ejtettem le a villámat. - Ez most valami áprilisi tréfa ugye? - lábadt könnybe a szemem.
- Nem. - rázta meg a fejét Ruggero. - Egy olyan projektbe kezdek, amibe nem avathatlak be titeket. Sajnálom srácok! - ült vissza.
- Te aztán tudod, hogyan csessz el egy estét. - bámult maga elé Jorge.
- Valamikor közölnöm kellett. - mondta, majd rám nézett. - Jól vagy? - nézte a sápadt fejem.
- De ugye...Velünk maradsz és utazol velünk? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem. Olaszországban leszek.
- Meddig?
- Három hónap. - mondta. A vér megfagyott bennem. A lábam lezsibbadt. A csuklóm megfájdult és a fejfájás bombaként hasított a fejembe. A könnyeim patakokban folytak.
- Elnézést. - álltam fel az asztaltól, majd kisiettem az étteremből, ahol a csípős hidegtől kirázott a hideg. A könnyeimet elfújta a szél, a szám kiszáradt, én pedig csak sírtam. Így lesz vége egy tündérmesének? Ruggero lépett mellém és a vállamra terítette az öltönyét.
- Hé! - simította meg az arcom. - Nézz a szemembe kérlek! - könyörgött. Nagy nehezen belenéztem a szomorú, fekete szemeibe. - Mi attól még együtt leszünk. A távolság nem akadály. Szeretjük annyira egymást, hogy megoldjuk ezt a problémát. - mondta.
- Miért kell elmenj? - kérdeztem zokogva.
- Majd mindent megtudsz. - válaszolt türelmesen.
- És ha én most akarom tudni? - mondtam felemelt hangerővel.
- Nem mondhatom el.
- Mikor mész el? - kérdeztem. Fájt a szívem nagyon...
- Három nap. - mondta. Legyökerezett a lábam.
- Mi?? Még jó, hogy szóltál és nem csak eltűntél. - mondtam idegesen.
- Amara! Nem érted? Mi együtt leszünk továbbra is.
- Most egy kicsit hagyj békén. - kértem nyugodtan.
- Ahelyett, hogy kihasználnád azt a három napot, hogy együtt legyünk, inkább megharagszol? - kérdezte, miközben én már hátat fordítva neki sétáltam el.
- Így talán könnyebben elengedlek. - mondtam komoran és az utcasarkon elfordulva újra kitört belőlem a zokogás...
2015. április 27., hétfő
Egy megalázó est...
A kerti party után megbeszéltünk a többiekkel egy találkát. Valami puccos diszkóba megyünk. Szuper.
- Helló! - ölelt meg szorosan Lara, mintha ezer éve nem látott volna.
- Szia! Hiányoztál! - nevettem. - Facu?
- Mindjárt jön. - legyintett.
Mary is megérkezett, aztán Jorge és Samuel is, majd Alba, Cande és a többiek.
- Muszáj diszkóba menni? - húztam a számat.
- Nekünk sem árt néha a buli! - üvöltött Jorge.
- Neked viszont igen! - mondtam nevetve.
Este 11-ig pizzériában voltunk, majd átmentünk egy óriási diszkóba.
- Nekem nem jön be ez a hely! - szorongattam Ruggero kezét.
- Partyyyyyyy - üvöltött Jorge torka szakadtából és már rohant egy adag vodkáért.
A lányok eltáncikáltak pár alkoholos koktél mellett, én pedig komoran ültem egy bárszéken Ruggeroval, aki szintén már a sokadik poharát itta Jorge-val a másik oldalán.
- Ruggero! - jött oda Cande egy kicsikét becsiccsentve. - Egy ex az ex-szel tánc? - vigyorgott bájosan.
- Menjél. - mondtam a véleményét kikérő Ruggeronak.
- Sietek! - állt fel a székből.
Kómásan néztem ahogyan táncikálnak. Ruggero sokszor elbotladozott Candéban. Már egy kissé zavart, hogy ennyi ideig táncikálnak és a levegő egyre forr közöttük. Csak bámulom őket, amíg önfeledten szórakoznak, amikor Jorge odacsusszan mellém:
- Jorge...Én unalmas lennék Ruggeronak? Rám sosem néz így, ahogy Candéra. - szomorkodtam a részeg Jorgenak.
- Na ide figyusz. - nézett kancsalul rám. - Te tévedsz csillagom. - mondta lassan, tagolva a mondandót. - Azt akarod, hogy Ruggeroval olyan önfeledten táncoljatok, ahogy ő Candéval? - nézett. Válaszul egy aprót bólintottam. - Idd meg ezt és a szórakozás garantált. - tolt alám egy nagyon büdös italt.
- Szerintem nem kéne... - kezdtem.
- Csak húzd meg és olyan jól eltáncikálsz majd Ruggival, hogy az csak na! - vigyorgott.
- Hjaj... - sóhajtottam egy nagyot, majd lehúztam a pohár tartalmát. - Ez erős... - vágtam fancsali képet.
- Jöhet még? - nézett rám és adta a következőt. Már a negyediket ittam meg, mikor úgy éreztem egy kicsit bágyadt vagyok. Ruggero és Cande vigyorogva táncolnak. Aztán egy kicsit jobbra...Majd egy kicsit balra dől minden:
- Hé! - röhögött Jorge. - Le fogsz esni. Menj oda Ruggerohoz. - emelt le óvatosan a székről.
Ruggero felé vettem az irányt. Vagy mégsem? Fura dolog ez a részegség:
- Hé! - állított meg Mary. - Te ittál? - nézett rám furán.
- Buli van csajszi! - vihogtam és megöleltem. Mintha a testem átvette volna felettem az irányítást.
- Vigyázz el ne ess! - fogott óvatosan.
- Én? Sohaa! - üvöltöttem, amire Ruggero is odakapta a fejét, majd odajött hozzám.
- Amara! Veled mi történt? - nézett rám komolyan.
- Velem a pia történt. - emeltem fel a mutatóujjam nevetve.
- Hé! - fogta meg a csuklóm. - Eldőlsz! - szorított.
- Ne aggódj cicus! - nevettem. - Velem minden oké-zsoké - ölelgettem. - Te! - mutattam Albára. - Mit iszol? - nyúltam felé.
- Azt, amit te nem fogsz. - csapta le a kezem Ruggero.
- Mi van veled? Mi csak bulizuunk! - csimpaszkodtam Ruggeron.
- Miért ittál? Te sosem iszol.
- Itt az ideje elkezdeni! - villantottam egy óriási mosolyt. Candelaria odalépett hozzánk. - Ez meg mit akar? - néztem rá flegmán.
- Jaj...Az első részegség. Milyen helyes! - játszotta meg magát Cande.
- Álljál odébb, mert felrúglak. - mondtam "nőiesen".
- Amara! - bökött oldalba Ruggero.
- Mi van? - néztem őt. - Te szerelmi háromszöget akarsz, mert az úgy az én részemről nem járja! - idegeskedtem. - Ha szakítani akarsz, mondd azt és én - szipogtam - nem állok az utadba. - álltam fel, majd egy óriásit zakóztam, így ráesve a csuklómra. - Aú! - ültem fel törökülésbe.
- Veled senki nem fog szakítani! - ült le Ruggero. - Most viszont egyél valamit, mert rettenetes vagy.
- Szerintem bedobok egy Snickerst. Mert kivagyok, ha éhes vagyok. - villantottam egy reklám mosolyt.
- Felőlem azt eszel, amit akarsz, csak egyél! - húzott fel a földről.
- Te! - néztem dühösen Candéra. - Meddig csöpögteted a nyálad még itt? Már úszik a diszkó a nyáladban. - mondtam dühösen.
- Na ezt most befejezted! - kapott fel Ruggero.
- Ne már! - ütöttem rá egyet.
- Srácok, mi hazamentünk. - szólt Jorge-nak. - Legközelebb ne itasd le! - kérte.
- Szerintem jó móka. - emeltem fel a fejem, amit azelőtt lógattam. - Én még maradnék Ruggero. - néztem rá.
- Nem! - mondta határozottan, majd hívott egy taxit.
Valami hotelben szálltunk meg. A szobában lerakott az ágyra Ruggero.
- Ruggi! - kiáltottam neki a fürdő felé.
- Mondd! - hallottam a hangját.
- Nem megyünk uszikálni? - hemperegtem az ágyban.
- Majd holnapután.
- Miért csak holnapután? - néztem rá naivan.
- Mert holnap olyan másnapos leszel, mint a fene. - nézett komoran.
- Nem hiszem... Szerintem én leszek az egyetlen egy ember, akinek nem kell másnapossággal küzdenie. - nevetgéltem az ágylepedőt gyűrve. - De most alszom. - mondtam, majd a szám elé kaptam a kezem.
- Rá ne hányj a lepedőre. - húzott be a mosdóba.
- Én szerintem itt éjszakázom. - mondtam a vécé kagyló felett.
- Mennyit ittál? - kérdezte az ajtófélfának dőlve.
- Hm... 4 olyan büdös dolgot. Aztán pár koktélt, meg egy kis vodkát... - soroltam.
- És mit ettél? - nézett rám.
- Hát... Nem vettél nekem Snickers-t. - néztem rá.
- Na jól van. Aludjál! - mondta, majd az ágy szélére ülve, türelmesen várta, hogy elaludjak.
- Kapok jó éjt puszit? - kérdeztem.
- Ezt most kihagynám! - nevetett.
A vécével szemezgettem, néha néha megszédültem, aztán egyszer csak elaludtam....
- Helló! - ölelt meg szorosan Lara, mintha ezer éve nem látott volna.
- Szia! Hiányoztál! - nevettem. - Facu?
- Mindjárt jön. - legyintett.
Mary is megérkezett, aztán Jorge és Samuel is, majd Alba, Cande és a többiek.
- Muszáj diszkóba menni? - húztam a számat.
- Nekünk sem árt néha a buli! - üvöltött Jorge.
- Neked viszont igen! - mondtam nevetve.
Este 11-ig pizzériában voltunk, majd átmentünk egy óriási diszkóba.
- Nekem nem jön be ez a hely! - szorongattam Ruggero kezét.
- Partyyyyyyy - üvöltött Jorge torka szakadtából és már rohant egy adag vodkáért.
A lányok eltáncikáltak pár alkoholos koktél mellett, én pedig komoran ültem egy bárszéken Ruggeroval, aki szintén már a sokadik poharát itta Jorge-val a másik oldalán.
- Ruggero! - jött oda Cande egy kicsikét becsiccsentve. - Egy ex az ex-szel tánc? - vigyorgott bájosan.
- Menjél. - mondtam a véleményét kikérő Ruggeronak.
- Sietek! - állt fel a székből.
Kómásan néztem ahogyan táncikálnak. Ruggero sokszor elbotladozott Candéban. Már egy kissé zavart, hogy ennyi ideig táncikálnak és a levegő egyre forr közöttük. Csak bámulom őket, amíg önfeledten szórakoznak, amikor Jorge odacsusszan mellém:
- Jorge...Én unalmas lennék Ruggeronak? Rám sosem néz így, ahogy Candéra. - szomorkodtam a részeg Jorgenak.
- Na ide figyusz. - nézett kancsalul rám. - Te tévedsz csillagom. - mondta lassan, tagolva a mondandót. - Azt akarod, hogy Ruggeroval olyan önfeledten táncoljatok, ahogy ő Candéval? - nézett. Válaszul egy aprót bólintottam. - Idd meg ezt és a szórakozás garantált. - tolt alám egy nagyon büdös italt.
- Szerintem nem kéne... - kezdtem.
- Csak húzd meg és olyan jól eltáncikálsz majd Ruggival, hogy az csak na! - vigyorgott.
- Hjaj... - sóhajtottam egy nagyot, majd lehúztam a pohár tartalmát. - Ez erős... - vágtam fancsali képet.
- Jöhet még? - nézett rám és adta a következőt. Már a negyediket ittam meg, mikor úgy éreztem egy kicsit bágyadt vagyok. Ruggero és Cande vigyorogva táncolnak. Aztán egy kicsit jobbra...Majd egy kicsit balra dől minden:
- Hé! - röhögött Jorge. - Le fogsz esni. Menj oda Ruggerohoz. - emelt le óvatosan a székről.
Ruggero felé vettem az irányt. Vagy mégsem? Fura dolog ez a részegség:
- Hé! - állított meg Mary. - Te ittál? - nézett rám furán.
- Buli van csajszi! - vihogtam és megöleltem. Mintha a testem átvette volna felettem az irányítást.
- Vigyázz el ne ess! - fogott óvatosan.
- Én? Sohaa! - üvöltöttem, amire Ruggero is odakapta a fejét, majd odajött hozzám.
- Amara! Veled mi történt? - nézett rám komolyan.
- Velem a pia történt. - emeltem fel a mutatóujjam nevetve.
- Hé! - fogta meg a csuklóm. - Eldőlsz! - szorított.
- Ne aggódj cicus! - nevettem. - Velem minden oké-zsoké - ölelgettem. - Te! - mutattam Albára. - Mit iszol? - nyúltam felé.
- Azt, amit te nem fogsz. - csapta le a kezem Ruggero.
- Mi van veled? Mi csak bulizuunk! - csimpaszkodtam Ruggeron.
- Miért ittál? Te sosem iszol.
- Itt az ideje elkezdeni! - villantottam egy óriási mosolyt. Candelaria odalépett hozzánk. - Ez meg mit akar? - néztem rá flegmán.
- Jaj...Az első részegség. Milyen helyes! - játszotta meg magát Cande.
- Álljál odébb, mert felrúglak. - mondtam "nőiesen".
- Amara! - bökött oldalba Ruggero.
- Mi van? - néztem őt. - Te szerelmi háromszöget akarsz, mert az úgy az én részemről nem járja! - idegeskedtem. - Ha szakítani akarsz, mondd azt és én - szipogtam - nem állok az utadba. - álltam fel, majd egy óriásit zakóztam, így ráesve a csuklómra. - Aú! - ültem fel törökülésbe.
- Veled senki nem fog szakítani! - ült le Ruggero. - Most viszont egyél valamit, mert rettenetes vagy.
- Szerintem bedobok egy Snickerst. Mert kivagyok, ha éhes vagyok. - villantottam egy reklám mosolyt.
- Felőlem azt eszel, amit akarsz, csak egyél! - húzott fel a földről.
- Te! - néztem dühösen Candéra. - Meddig csöpögteted a nyálad még itt? Már úszik a diszkó a nyáladban. - mondtam dühösen.
- Na ezt most befejezted! - kapott fel Ruggero.
- Ne már! - ütöttem rá egyet.
- Srácok, mi hazamentünk. - szólt Jorge-nak. - Legközelebb ne itasd le! - kérte.
- Szerintem jó móka. - emeltem fel a fejem, amit azelőtt lógattam. - Én még maradnék Ruggero. - néztem rá.
- Nem! - mondta határozottan, majd hívott egy taxit.
Valami hotelben szálltunk meg. A szobában lerakott az ágyra Ruggero.
- Ruggi! - kiáltottam neki a fürdő felé.
- Mondd! - hallottam a hangját.
- Nem megyünk uszikálni? - hemperegtem az ágyban.
- Majd holnapután.
- Miért csak holnapután? - néztem rá naivan.
- Mert holnap olyan másnapos leszel, mint a fene. - nézett komoran.
- Nem hiszem... Szerintem én leszek az egyetlen egy ember, akinek nem kell másnapossággal küzdenie. - nevetgéltem az ágylepedőt gyűrve. - De most alszom. - mondtam, majd a szám elé kaptam a kezem.
- Rá ne hányj a lepedőre. - húzott be a mosdóba.
- Én szerintem itt éjszakázom. - mondtam a vécé kagyló felett.
- Mennyit ittál? - kérdezte az ajtófélfának dőlve.
- Hm... 4 olyan büdös dolgot. Aztán pár koktélt, meg egy kis vodkát... - soroltam.
- És mit ettél? - nézett rám.
- Hát... Nem vettél nekem Snickers-t. - néztem rá.
- Na jól van. Aludjál! - mondta, majd az ágy szélére ülve, türelmesen várta, hogy elaludjak.
- Kapok jó éjt puszit? - kérdeztem.
- Ezt most kihagynám! - nevetett.
A vécével szemezgettem, néha néha megszédültem, aztán egyszer csak elaludtam....
Otthoni kerti party...
A lengyelországi koncert után ugye van egy szabad hónapunk. Így a drága családom kitalálta, hogy menjek haza egy nagy kerti partyra:
- Oké... - kezdte Ruggero. - Szóval holnap megyünk a reptérre, hogy elrepüljünk Magyarországra a családodhoz. Nagyon sokan lesztek, barátok, ismerősök. Az anyukád magyar az apukád pedig spanyol. - sorolta a tudnivalókat a családomról. - Van egy bátyád és egy nővéred, akinek már van egy fia. Összesen hányan is leszünk? - nézett rám.
- Hatvan-Hetven. - mondtam.
- Tessék?? - háborodott fel. - És te legalább ismersz onnan mindenkit.
- Ők a közeli rokonaim. - nevettem. - Apának van 2 fiú és 1 lánytestvére. - mondtam. - Anyának meg kettő nővére. Plusz azok férjeik és feleségeik és gyerekeik. Izgi mi? - mosolyogtam.
- Inkább ijesztő. És tudják, hogy jövök?
- Igen...De be kéne szerezni egy jó ruhát magamnak. - gondolkodtam.
- Vedd fel azt, amit az első vacsira vettél fel. - mondta. Összeszorult a gyomrom.
- Arra gondolsz...Amikor úgy összevesztünk. És átnéztél rajtam?
- Te csak azt hiszed. Akkor figyeltelek, amikor te nem néztél felém. - mondta és megcsókolt.
- Szóval neked tetszettem aznap este? - néztem a szemébe.
- Nem csak aznap este. - csókolt meg még egyszer.
----------------------------------Másnap-----------------------------------------
Nem is mi lettünk volna, ha nem alszunk el. Bár most csak húsz perces késésben voltunk, így simán elértük a gépet Magyarország felé. Az út nem volt nagyon hosszú, így hamar megérkeztünk.
Budapesttől kb. 60 km-re lakunk, egy óriási kertes házban. Kb. 1 óra alatt oda is értünk a taxival:
- Amara! - jött felém nyüszítve anyukám. De gáz! Körbepuszilt hússzor. - Mutasd be ezt a fess fiatalembert. Természetesen Ruggero egy árva szót sem értett abból, amit beszélünk, így csak vigyorgott és várta a fordítást.
- Ruggero - Anya, Anya - Ruggero. - mutattam.
- Ruggero? - nézett rám anyukám. - Nem az a fiú, akibe szerelmes voltál?
- Nem csak voltam. Vagyok is. - néztem rá furán.
- Hola! - jött felém apukám. - Hogy vagy bogaram? - ölelgetett meg apukám.
- Jól köszi. De kérlek ne nyomj össze! - könyörögtem, mert majdnem kinyomta belőlem a szuszt.
Tudni kell, hogy apukám nagyjából beszél magyarul, anya viszont semmit nem tud spanyolul.
- Ő a barátod? - nézett apa át a vállam felett.
- Igen. Ő Ruggero. - mondtam.
- Jó napot! - rázott kezet Ruggeroval. - Milyen nyelven beszél? - nézett rám apa.
- Olasz, spanyol, angol. - soroltam.
Behívtak minket a kertbe, ahol már ment a grill party:
- Amara! - hallottam visítást. Ez csakis a nővérkém lehet:
- Diana! - rohantam oda hozzá. - Hol van az én imádott unokaöcsém? - kerestem a nővérem fiát.
- Az apjával van a házban valahol. - mondta. - Ő nem...? - nézett Ruggerora. - Életre kelt a posztered? - bámulta Ruggerot.
- Igen. - nevetgéltem.
- Drágám! - kiáltott anya a kert végéből. - Gyertek, kész a kaja!
Volt hamburger, kolbász, pörkölt, halászlé és minden egyéb. Tele voltunk vidám spanyol és magyar rokonokkal. Mindenki jól kijött Ruggeroval. Főleg apa. Vele jó sokat beszélt.
- Hol van Marco? - kerestem a bátyámat, akit ma még nem is láttam.
- Nem tudott eljönni ma. - mondta anya és éppen egy nagy tál levest szedett magának. - Valami üzleti úton van Ausztráliában.
- Kár. - biggyesztettem le a számat. - Ruggero egyél még! - böktem oldalba.
- Tele vagyok. - mosolygott. - Nagyon finom volt a pörkölt. - nézett teli hassal rám.
- Amara! - hallottam egy hangot a hátam mögül.
- Szia Lili. - ölelgettem meg a hét éves unokatesómat. - Hogy vagy? - ültettem az ölembe.
- Jól. - nevetgélt egy matricával a fején. - Ő nem Federico? - mutatott Ruggerora.
- Bizony, ő az! - mondtam.
- Violetta nincs itt? - nézett rám.
- Ő sajnos nincs, de legközelebb hozok tőle autogramot neked.
- És Federicotól kapok? - kérdezte reménykedve.
- Hogyne. - mosolyogtam rá. - Ruggero! Adj egy autogramot Lilinek. - váltottam spanyolra.
- Óhajod számomra parancs. - mosolygott.
Hajnal egyre elpakoltunk és eltávozott az utolsó, "kissé" ittas spanyol rokonunk is. Anyáék egyből mentek aludni. A nagynénim és Lili itt maradtak, mert az apuka "megfáradt", így nem tudott vezetni.
- Anya! Aludhatok Amaráékkal? - nézett a nagynénimre.
- Dehogy! Ne zavard őket! - simította meg a hátát Lilinek. Ruggero természetesen nem értett semmit ebből a párbeszédből, de helyette is válaszoltam:
- Miért ne aludhatna velünk? Gyere Lili! - fogtam meg a kezét. A szobáig Ruggeronak is elmondtam, hogy az unokatesóm velünk alszik. - Hú! A barátnőid nagyon irigyek lesznek, amikor megtudják, hogy Federicoval aludtál. - szorítottam meg vidáman a kezét.
- De még mennyire! - nevetgélt.
Lili hamar beszunyált, jó nagy helyet elfoglalva az ágyon.
- Hogy tud ilyen terebélyesen aludni? - nézte őt aranyosan Ruggero. - Bár te is pont ilyen vagy. - fordult felém nevetve, majd a derekamat megrántva magához húzott és megcsókolt...
- Oké... - kezdte Ruggero. - Szóval holnap megyünk a reptérre, hogy elrepüljünk Magyarországra a családodhoz. Nagyon sokan lesztek, barátok, ismerősök. Az anyukád magyar az apukád pedig spanyol. - sorolta a tudnivalókat a családomról. - Van egy bátyád és egy nővéred, akinek már van egy fia. Összesen hányan is leszünk? - nézett rám.
- Hatvan-Hetven. - mondtam.
- Tessék?? - háborodott fel. - És te legalább ismersz onnan mindenkit.
- Ők a közeli rokonaim. - nevettem. - Apának van 2 fiú és 1 lánytestvére. - mondtam. - Anyának meg kettő nővére. Plusz azok férjeik és feleségeik és gyerekeik. Izgi mi? - mosolyogtam.
- Inkább ijesztő. És tudják, hogy jövök?
- Igen...De be kéne szerezni egy jó ruhát magamnak. - gondolkodtam.
- Vedd fel azt, amit az első vacsira vettél fel. - mondta. Összeszorult a gyomrom.
- Arra gondolsz...Amikor úgy összevesztünk. És átnéztél rajtam?
- Te csak azt hiszed. Akkor figyeltelek, amikor te nem néztél felém. - mondta és megcsókolt.
- Szóval neked tetszettem aznap este? - néztem a szemébe.
- Nem csak aznap este. - csókolt meg még egyszer.
----------------------------------Másnap-----------------------------------------
Nem is mi lettünk volna, ha nem alszunk el. Bár most csak húsz perces késésben voltunk, így simán elértük a gépet Magyarország felé. Az út nem volt nagyon hosszú, így hamar megérkeztünk.
Budapesttől kb. 60 km-re lakunk, egy óriási kertes házban. Kb. 1 óra alatt oda is értünk a taxival:
- Amara! - jött felém nyüszítve anyukám. De gáz! Körbepuszilt hússzor. - Mutasd be ezt a fess fiatalembert. Természetesen Ruggero egy árva szót sem értett abból, amit beszélünk, így csak vigyorgott és várta a fordítást.
- Ruggero - Anya, Anya - Ruggero. - mutattam.
- Ruggero? - nézett rám anyukám. - Nem az a fiú, akibe szerelmes voltál?
- Nem csak voltam. Vagyok is. - néztem rá furán.
- Hola! - jött felém apukám. - Hogy vagy bogaram? - ölelgetett meg apukám.
- Jól köszi. De kérlek ne nyomj össze! - könyörögtem, mert majdnem kinyomta belőlem a szuszt.
Tudni kell, hogy apukám nagyjából beszél magyarul, anya viszont semmit nem tud spanyolul.
- Ő a barátod? - nézett apa át a vállam felett.
- Igen. Ő Ruggero. - mondtam.
- Jó napot! - rázott kezet Ruggeroval. - Milyen nyelven beszél? - nézett rám apa.
- Olasz, spanyol, angol. - soroltam.
Behívtak minket a kertbe, ahol már ment a grill party:
- Amara! - hallottam visítást. Ez csakis a nővérkém lehet:
- Diana! - rohantam oda hozzá. - Hol van az én imádott unokaöcsém? - kerestem a nővérem fiát.
- Az apjával van a házban valahol. - mondta. - Ő nem...? - nézett Ruggerora. - Életre kelt a posztered? - bámulta Ruggerot.
- Igen. - nevetgéltem.
- Drágám! - kiáltott anya a kert végéből. - Gyertek, kész a kaja!
Volt hamburger, kolbász, pörkölt, halászlé és minden egyéb. Tele voltunk vidám spanyol és magyar rokonokkal. Mindenki jól kijött Ruggeroval. Főleg apa. Vele jó sokat beszélt.
- Hol van Marco? - kerestem a bátyámat, akit ma még nem is láttam.
- Nem tudott eljönni ma. - mondta anya és éppen egy nagy tál levest szedett magának. - Valami üzleti úton van Ausztráliában.
- Kár. - biggyesztettem le a számat. - Ruggero egyél még! - böktem oldalba.
- Tele vagyok. - mosolygott. - Nagyon finom volt a pörkölt. - nézett teli hassal rám.
- Amara! - hallottam egy hangot a hátam mögül.
- Szia Lili. - ölelgettem meg a hét éves unokatesómat. - Hogy vagy? - ültettem az ölembe.
- Jól. - nevetgélt egy matricával a fején. - Ő nem Federico? - mutatott Ruggerora.
- Bizony, ő az! - mondtam.
- Violetta nincs itt? - nézett rám.
- Ő sajnos nincs, de legközelebb hozok tőle autogramot neked.
- És Federicotól kapok? - kérdezte reménykedve.
- Hogyne. - mosolyogtam rá. - Ruggero! Adj egy autogramot Lilinek. - váltottam spanyolra.
- Óhajod számomra parancs. - mosolygott.
Hajnal egyre elpakoltunk és eltávozott az utolsó, "kissé" ittas spanyol rokonunk is. Anyáék egyből mentek aludni. A nagynénim és Lili itt maradtak, mert az apuka "megfáradt", így nem tudott vezetni.
- Anya! Aludhatok Amaráékkal? - nézett a nagynénimre.
- Dehogy! Ne zavard őket! - simította meg a hátát Lilinek. Ruggero természetesen nem értett semmit ebből a párbeszédből, de helyette is válaszoltam:
- Miért ne aludhatna velünk? Gyere Lili! - fogtam meg a kezét. A szobáig Ruggeronak is elmondtam, hogy az unokatesóm velünk alszik. - Hú! A barátnőid nagyon irigyek lesznek, amikor megtudják, hogy Federicoval aludtál. - szorítottam meg vidáman a kezét.
- De még mennyire! - nevetgélt.
Lili hamar beszunyált, jó nagy helyet elfoglalva az ágyon.
- Hogy tud ilyen terebélyesen aludni? - nézte őt aranyosan Ruggero. - Bár te is pont ilyen vagy. - fordult felém nevetve, majd a derekamat megrántva magához húzott és megcsókolt...
2015. április 26., vasárnap
1 hónappal később...
Az egy hónap alatt megjártuk Belgiumot, Spanyolországot, Németországot. Holnap pedig az utolsó koncertünket adjuk az egy hónapos szünet előtt, Lengyelországban.
A repülőtéren óriási rajongótábor várt minket. Fotózgattak, üvöltözték a srácoknak, hogy "szeretlek", "imádlak", "te vagy a példaképem". Ruggero erősen szorította a kezemet és húzott magával előre.
- Figyelj! - nézett hátra rám. - Most autogramokat kell osztanom. Maradj Maríáék mellett, mert könnyen elveszhetsz a tömegben. - mondta, majd egy puszit adva az arcomra, odalépett a rajongóihoz. Elbambultam abban, hogy milyen szeretetteljesen viszonyul hozzájuk, fotókat csinál, türelmes. Akárhányszor meglátom a szívem ugyan olyan hevesen ver, mint az első alkalommal. A mosolyától legyökerezik a lábam, a hangjától összerezzenek.
És így történt az, hogy elhagytam Maríáékat. Upsz... Mivel tudtam, hogy Maryt nem találom meg, ezért a szememmel követtem Ruggerot, de valaki megkocogtatta a vállamat. Hátrafordultam és három lány állt előttem, kb. 12 évesek:
- Te vagy Ruggero barátnője? - kérdezte angolul az egyik lány.
- Igen. - válaszoltam.
- Ruggero a miénk! Ezt jegyezd meg te... - kezdte idegesen a kislány, majd átváltott lengyelre. Valamit magyaráztak még nekem, de biztos nem arról, hogy mennyire szeretnek. Aztán a lányok hirtelen átváltottak vigyoriba és még sírva is fakadtak. Le merem fogadni, hogy Ruggero ott áll mögöttem:
- Ööö...Szia. - mondtam kínosan Ruggeronak
- Mondtam, hogy maradj Maryékkel. El is veszhettél volna. - nézett aggódóan. - Mit csináltál?
- Hát néztelek téged, majd elkezdtem társalogni ezekkel a lányokkal, akik nem éppen kedvelnek engem. - néztem feléjük. A korláton csorgatták a nyálukat Ruggero felé.
- Menj oda Larához, addig én még képeket csinálok. - mutatott Lara felé. Odaballagtam hozzá.
- Hány utálód van eddig? - nézett rám Lara.
- Három. Neked? - néztem rá.
- Már az ötödik kislány üvöltötte nekem, hogy haljak meg. - nézett rám nevetve. - Ez az árnyoldala, ha sztárral jársz. - dobta át szép, szőke haját.
- Pedig olyan ártatlannak tűnnek. - néztem végig a rajongótáboron.
- Lányok! - kiáltott Ruggero. - Gyertek! - intett. Odasétáltunk Ruggerohoz, aki megfogta a kezem. Lehet nem kellett volna, mert olyan dühös tekinteteket kaptam, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Éppen sétáltunk, amikor sírást hallottam:
- Várjatok! - álltam meg. Elnéztem a korlát felé. Biztosan onnan hallottam a sírást.
- Gyere Amara! - húzott Ruggero.
- Egy perc. - léptem a korláthoz. - Bocsi. - mondtam egy lánynak, mert áthajoltam a korláton. A válasza, csak annyi volt: "Menjek a fenébe, hogy szétszakítottam Candeláriát és Ruggerot". Még magyarázott nekem valamit, de én csak a sírásra koncentráltam.
- Mit művelsz? - lépett oda egy testőr.
- Sírást hallok. - hallgatóztam. - Kinyitná a korlát ajtaját, kérem? - néztem rá.
- Ez nem hiszem, hogy jó ötle...
- Kérem! - mondtam indulatosan. Közben Ruggero rám várt türelmetlenül.
Átmentem a korláton, ahol a lányok többsége lengyelül üvöltözött. A sírást egyre erősebben hallottam. Lenéztem a földre. Egy kislány ott ült lent, már majdnem összenyomták. Leguggoltam hozzá:
- Kislány! - simítottam meg az arcát. - Mi a baj? - kérdeztem angolul. Természetesen nem értett engem, ezért a földről felemelve magammal vittem. Kivittem őt a tömegből és odamentem egy tolmácshoz. - Segítene hölgyem? - szóltam a tolmácsnak.
- Persze. - nézett rám mosolyogva.
- Megkérdezné, hogy mi a baja a kislánynak? - tettem le a földre és megfogtam a kezét. Kb. 5 éves lehetett, göndör, szőke fürtökkel.
Megtudtam, hogy nem találja az anyukáját és nem tudott fotózkodni Tinivel, ezért nagyon szomorú:
- Na gyere csöppség! - kaptam fel és elvittem előre. Néma csend lett, mindenki engem nézett. - Tini. - léptem hozzá. - Csinálnál a kislánnyal egy fotót? - adtam át neki. - Ruggero! - fordultam hozzá. - Kérlek szólj bele a hangosbemondóba, hogy egy kislány várja az anyukáját! - intézkedtem. Ruggero elment a bemondóhoz, Tini csinált pár képet a kislánnyal. Pár perc múlva meg is érkezett az aggódó anyuka, aki nem győzött köszönetet nyilvánítani. Csináltam egy képet a kislánnyal az ő kérésére.
Fél óra múlva kijutottunk a reptérből:
- Miért vagy te ilyen jólelkű? - fogta a kezem Ruggero.
- Bárki megtette volna. - vontam meg a vállam mosolyogva.
A szállást befoglaltuk, mindenki ment a szobájába. Instagramra feltöltöttem a képet a kislánnyal. Ruggero pedig kikapcsolta a wifit, mert folyamatosan jöttek az értesítői.
- Hosszú volt ez a nap. - feküdt el álmosan, majd fél perc alatt be is aludt. Én még nézegettem kommenteket. A közös képem alá a kislánnyal sok kedves kommentet kaptam, ami jól esett, így a sok rossz után...
A repülőtéren óriási rajongótábor várt minket. Fotózgattak, üvöltözték a srácoknak, hogy "szeretlek", "imádlak", "te vagy a példaképem". Ruggero erősen szorította a kezemet és húzott magával előre.
- Figyelj! - nézett hátra rám. - Most autogramokat kell osztanom. Maradj Maríáék mellett, mert könnyen elveszhetsz a tömegben. - mondta, majd egy puszit adva az arcomra, odalépett a rajongóihoz. Elbambultam abban, hogy milyen szeretetteljesen viszonyul hozzájuk, fotókat csinál, türelmes. Akárhányszor meglátom a szívem ugyan olyan hevesen ver, mint az első alkalommal. A mosolyától legyökerezik a lábam, a hangjától összerezzenek.
És így történt az, hogy elhagytam Maríáékat. Upsz... Mivel tudtam, hogy Maryt nem találom meg, ezért a szememmel követtem Ruggerot, de valaki megkocogtatta a vállamat. Hátrafordultam és három lány állt előttem, kb. 12 évesek:
- Te vagy Ruggero barátnője? - kérdezte angolul az egyik lány.
- Igen. - válaszoltam.
- Ruggero a miénk! Ezt jegyezd meg te... - kezdte idegesen a kislány, majd átváltott lengyelre. Valamit magyaráztak még nekem, de biztos nem arról, hogy mennyire szeretnek. Aztán a lányok hirtelen átváltottak vigyoriba és még sírva is fakadtak. Le merem fogadni, hogy Ruggero ott áll mögöttem:
- Ööö...Szia. - mondtam kínosan Ruggeronak
- Mondtam, hogy maradj Maryékkel. El is veszhettél volna. - nézett aggódóan. - Mit csináltál?
- Hát néztelek téged, majd elkezdtem társalogni ezekkel a lányokkal, akik nem éppen kedvelnek engem. - néztem feléjük. A korláton csorgatták a nyálukat Ruggero felé.
- Menj oda Larához, addig én még képeket csinálok. - mutatott Lara felé. Odaballagtam hozzá.
- Hány utálód van eddig? - nézett rám Lara.
- Három. Neked? - néztem rá.
- Már az ötödik kislány üvöltötte nekem, hogy haljak meg. - nézett rám nevetve. - Ez az árnyoldala, ha sztárral jársz. - dobta át szép, szőke haját.
- Pedig olyan ártatlannak tűnnek. - néztem végig a rajongótáboron.
- Lányok! - kiáltott Ruggero. - Gyertek! - intett. Odasétáltunk Ruggerohoz, aki megfogta a kezem. Lehet nem kellett volna, mert olyan dühös tekinteteket kaptam, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Éppen sétáltunk, amikor sírást hallottam:
- Várjatok! - álltam meg. Elnéztem a korlát felé. Biztosan onnan hallottam a sírást.
- Gyere Amara! - húzott Ruggero.
- Egy perc. - léptem a korláthoz. - Bocsi. - mondtam egy lánynak, mert áthajoltam a korláton. A válasza, csak annyi volt: "Menjek a fenébe, hogy szétszakítottam Candeláriát és Ruggerot". Még magyarázott nekem valamit, de én csak a sírásra koncentráltam.
- Mit művelsz? - lépett oda egy testőr.
- Sírást hallok. - hallgatóztam. - Kinyitná a korlát ajtaját, kérem? - néztem rá.
- Ez nem hiszem, hogy jó ötle...
- Kérem! - mondtam indulatosan. Közben Ruggero rám várt türelmetlenül.
Átmentem a korláton, ahol a lányok többsége lengyelül üvöltözött. A sírást egyre erősebben hallottam. Lenéztem a földre. Egy kislány ott ült lent, már majdnem összenyomták. Leguggoltam hozzá:
- Kislány! - simítottam meg az arcát. - Mi a baj? - kérdeztem angolul. Természetesen nem értett engem, ezért a földről felemelve magammal vittem. Kivittem őt a tömegből és odamentem egy tolmácshoz. - Segítene hölgyem? - szóltam a tolmácsnak.
- Persze. - nézett rám mosolyogva.
- Megkérdezné, hogy mi a baja a kislánynak? - tettem le a földre és megfogtam a kezét. Kb. 5 éves lehetett, göndör, szőke fürtökkel.
Megtudtam, hogy nem találja az anyukáját és nem tudott fotózkodni Tinivel, ezért nagyon szomorú:
- Na gyere csöppség! - kaptam fel és elvittem előre. Néma csend lett, mindenki engem nézett. - Tini. - léptem hozzá. - Csinálnál a kislánnyal egy fotót? - adtam át neki. - Ruggero! - fordultam hozzá. - Kérlek szólj bele a hangosbemondóba, hogy egy kislány várja az anyukáját! - intézkedtem. Ruggero elment a bemondóhoz, Tini csinált pár képet a kislánnyal. Pár perc múlva meg is érkezett az aggódó anyuka, aki nem győzött köszönetet nyilvánítani. Csináltam egy képet a kislánnyal az ő kérésére.
Fél óra múlva kijutottunk a reptérből:
- Miért vagy te ilyen jólelkű? - fogta a kezem Ruggero.
- Bárki megtette volna. - vontam meg a vállam mosolyogva.
A szállást befoglaltuk, mindenki ment a szobájába. Instagramra feltöltöttem a képet a kislánnyal. Ruggero pedig kikapcsolta a wifit, mert folyamatosan jöttek az értesítői.
- Hosszú volt ez a nap. - feküdt el álmosan, majd fél perc alatt be is aludt. Én még nézegettem kommenteket. A közös képem alá a kislánnyal sok kedves kommentet kaptam, ami jól esett, így a sok rossz után...
2015. április 25., szombat
Reggel a sportcsarnokban...
Reggel beszűrődött a fény a stadion tetején levő ablakokból. Ruggero mélyen aludt (meg kell jegyezzem, hogy alvás közben is eszméletlen helyes), Jorge szintén szundikált.
Kicsit nyújtózkodtam, majd sétálgattam egy kicsit. A stadion ajtaját lecsekkoltam és még mindig zárva volt. Nem szedik szét a színpadot, vagy mi? Próbáltam több ajtót is kinyitni, de esélytelen. A telefonomat is megnéztem, de senki nem hívott. Ideje volt nekem megtennem az első lépést, így felhívtam Maryt:
- Szia! Miért hívsz? - kérdezte Mary, valami hatalmas hangzavar közepette.
- Mi az, hogy miért hívlak? Egy arénában ragadtam!
- Ööö...Te most viccelsz ugye? - kérdezte elcsukló hanggal.
- Facundo nem mondta? - idegeskedtem.
- Azt hitte Ruggero részeg és hülyéskedik.
- Ti hol vagytok? - kérdeztem összeszorított fogakkal.
- Izé... Milánóban.
- Ez most valami rossz vicc ugye? - háborodtam fel.
- Bár az lenne...
- És nem tűnt fel, hogy... HIÁNYZIK HÁROM EMBER? - kiáltottam.
- Nem csak te és Ruggero vagytok ott?
- Jorge is. - mondtam. - Nem tűnt fel, hogy nincs ott a szerelmed? - kérdeztem furán.
- Hát... - dadogott.
- María Martinez! Azonnal csinálj valamit! - mondtam dühösen.
- Szólok a szervezőknek. Szia. - tette le a telefont. Idegesen megfordultam. Ruggero kómásan üldögélt:
- Mary szerelmes Jorge-ba? - ásítozott.
- Igen... - járkáltam. - De! - álltam meg egy pillanatra. - Te nem tudsz semmit! - emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően.
- Oké! - mentegetőzött. - Hol vannak a többiek?
- Milánóban. - rogytam le a matracra.
- Hú... Ez nagyon gáz. - nézett rám összeborzolt hajjal.
- Az! - szomorkodtam. - Jorge! - üvöltöttem rá, azzal a szándékkal, hogy felkelhetne már.
- Mi..Mi van? - rezzent össze. - Hol vagyok? És miért fáj a hátam? És hol vannak a többiek? És ti miért matracon alszotok? - tette fel kérdéseit Jorge.
- A sportcsarnokban vagyunk, ahol tegnap koncertet adtunk. A hátad azért fáj, mert földön aludtál, a többiek Milánóban vannak és azért aludtunk matracon, mert nekünk van eszünk. - hadartam el.
- Nekem miért nem hoztatok matracot? - akadt le a leglényegtelenebb résznél.
- Te ezen vagy fennakadva??? - háborodtam fel. - 600 kilométerre vannak a többiek. - üvöltöttem. - Ismét lekésünk egy koncertet, de ezúttal nem egy hajszállal...hanem tízezerrel. - mondtam kétségbeesve.
- De hogy felejthettek el minket? - nézett maga elé Ruggero.
- Ezt én sem értem. - állt fel Jorge. - De nyissák már ki a retkes ajtót! - rugdosta Jorge, ami hirtelen kinyílt. Leírhatatlanul vicces fejjel nézett ránk az incidens után. - Ez most... Én voltam? - mutatott magára.
- Nem. - hallottunk egy női hangot.
- Tini? - hunyorítottam, mert a napfénytől nem láttam jól az arcát.
- És María. - hallottam Mary hangját.
- És mindenki más. - mondta Facu.
- Mi a fene folyik itt? - néztem furán a matracon ülve.
- Hányadika is van? - kérdezte nevetve Tini.
- Ne nevettess már... Azt sem tudom milyen hónap lehet. - idegeskedett Jorge.
- Ti vagytok.... - mondta Lara sunyin. - ÁPRILIS BOLONDJAI! - kiáltotta a többiekkel.
- Ez most komoly? - néztem nevetve. Jorge és Ruggero lesokkoltan néztek maguk elé, majd ők is röhögésben törtek ki. - De hogyan csináltátok? - röhögtem.
- Gyorsan leléptünk. Behazudtuk, hogy elmentünk. Lekapcsoltuk az áramot, bezártunk minden ajtót. - kuncogott Tini.
- Hogy lehettek ennyire cselesek? - nézett Jorge. - De... Legalább tudom, hogy sosem felejtenétek itt. - vigyorgott.
- Én elfelejtettem, hogy bezártunk titeket. - mondta Lara.
- Na kösz. - nevetett Jorge.
Végre kiszabadulhattunk az arénából és visszamehettünk a szállásra, ahol felettem az éttermet. Természetesen cuccolhattunk is, mert a következő állomás-----------> MILÁNÓ!
Kicsit nyújtózkodtam, majd sétálgattam egy kicsit. A stadion ajtaját lecsekkoltam és még mindig zárva volt. Nem szedik szét a színpadot, vagy mi? Próbáltam több ajtót is kinyitni, de esélytelen. A telefonomat is megnéztem, de senki nem hívott. Ideje volt nekem megtennem az első lépést, így felhívtam Maryt:
- Szia! Miért hívsz? - kérdezte Mary, valami hatalmas hangzavar közepette.
- Mi az, hogy miért hívlak? Egy arénában ragadtam!
- Ööö...Te most viccelsz ugye? - kérdezte elcsukló hanggal.
- Facundo nem mondta? - idegeskedtem.
- Azt hitte Ruggero részeg és hülyéskedik.
- Ti hol vagytok? - kérdeztem összeszorított fogakkal.
- Izé... Milánóban.
- Ez most valami rossz vicc ugye? - háborodtam fel.
- Bár az lenne...
- És nem tűnt fel, hogy... HIÁNYZIK HÁROM EMBER? - kiáltottam.
- Nem csak te és Ruggero vagytok ott?
- Jorge is. - mondtam. - Nem tűnt fel, hogy nincs ott a szerelmed? - kérdeztem furán.
- Hát... - dadogott.
- María Martinez! Azonnal csinálj valamit! - mondtam dühösen.
- Szólok a szervezőknek. Szia. - tette le a telefont. Idegesen megfordultam. Ruggero kómásan üldögélt:
- Mary szerelmes Jorge-ba? - ásítozott.
- Igen... - járkáltam. - De! - álltam meg egy pillanatra. - Te nem tudsz semmit! - emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően.
- Oké! - mentegetőzött. - Hol vannak a többiek?
- Milánóban. - rogytam le a matracra.
- Hú... Ez nagyon gáz. - nézett rám összeborzolt hajjal.
- Az! - szomorkodtam. - Jorge! - üvöltöttem rá, azzal a szándékkal, hogy felkelhetne már.
- Mi..Mi van? - rezzent össze. - Hol vagyok? És miért fáj a hátam? És hol vannak a többiek? És ti miért matracon alszotok? - tette fel kérdéseit Jorge.
- A sportcsarnokban vagyunk, ahol tegnap koncertet adtunk. A hátad azért fáj, mert földön aludtál, a többiek Milánóban vannak és azért aludtunk matracon, mert nekünk van eszünk. - hadartam el.
- Nekem miért nem hoztatok matracot? - akadt le a leglényegtelenebb résznél.
- Te ezen vagy fennakadva??? - háborodtam fel. - 600 kilométerre vannak a többiek. - üvöltöttem. - Ismét lekésünk egy koncertet, de ezúttal nem egy hajszállal...hanem tízezerrel. - mondtam kétségbeesve.
- De hogy felejthettek el minket? - nézett maga elé Ruggero.
- Ezt én sem értem. - állt fel Jorge. - De nyissák már ki a retkes ajtót! - rugdosta Jorge, ami hirtelen kinyílt. Leírhatatlanul vicces fejjel nézett ránk az incidens után. - Ez most... Én voltam? - mutatott magára.
- Nem. - hallottunk egy női hangot.
- Tini? - hunyorítottam, mert a napfénytől nem láttam jól az arcát.
- És María. - hallottam Mary hangját.
- És mindenki más. - mondta Facu.
- Mi a fene folyik itt? - néztem furán a matracon ülve.
- Hányadika is van? - kérdezte nevetve Tini.
- Ne nevettess már... Azt sem tudom milyen hónap lehet. - idegeskedett Jorge.
- Ti vagytok.... - mondta Lara sunyin. - ÁPRILIS BOLONDJAI! - kiáltotta a többiekkel.
- Ez most komoly? - néztem nevetve. Jorge és Ruggero lesokkoltan néztek maguk elé, majd ők is röhögésben törtek ki. - De hogyan csináltátok? - röhögtem.
- Gyorsan leléptünk. Behazudtuk, hogy elmentünk. Lekapcsoltuk az áramot, bezártunk minden ajtót. - kuncogott Tini.
- Hogy lehettek ennyire cselesek? - nézett Jorge. - De... Legalább tudom, hogy sosem felejtenétek itt. - vigyorgott.
- Én elfelejtettem, hogy bezártunk titeket. - mondta Lara.
- Na kösz. - nevetett Jorge.
Végre kiszabadulhattunk az arénából és visszamehettünk a szállásra, ahol felettem az éttermet. Természetesen cuccolhattunk is, mert a következő állomás-----------> MILÁNÓ!
2015. április 24., péntek
Koncert után...
- Huh... - jött le Ruggero a színpadról az utolsó dal után. - Szerencsénk volt! - ölelt át szorosan.
- Annyira azért nem! - hallottunk egy hangot a hátunk mögül. A koreográfus és a főszervező állt előttünk. - Nehogy előforduljon még egyszer egy ilyen! - szúrtak le.
- Sajnáljuk... - mondtam. - Nem lesz több ilyen, ígérjük.
- Úgy legyen. - mentek el dühösen.
- Olyan hiányérzetem van... - gondolkodott Ruggero.
- Nekem is. - néztem furán magam elé. A gondolkodásunkat megzavarta Jorge:
- Ti aztán tudjátok, hogy hogyan kell utolsó pillanatban megérkezni. - mondta Jorge és egy műanyag dobozból elkezdett enni, valami kínai kaját. - Nehogy mondjátok, hogy jó étvágyat! - mondta tömött szájjal.
- Addig nem mondom, amíg nem adsz. - léptem oda.
- Rád mindig gondolok! - vett elő egy másik műanyag dobozt.
- Imádlak! - nevetgéltem, majd elkezdtem enni. Ruggero elment átöltözni, én pedig tovább zabáltam Jorge társaságában. Csináltunk pár képet, egyet fel is tett Instagramra.
- Milyen jó már ez a kép. Már csomóan lájkolták. - mutatta a telefonját. Valóban jó kép lett.
- Hé! Amíg én öltözöm, ti a színfalak mögött zabáltok és Instagramot nézegettek? - háborodott fel.
- Hát kellett neked átöltözni. - mondtam mosolyogva.
- Amara! - hallottam egy óriási sikolyt. A szívem megállt a rémülettől. Hátrafordultam. - Te a fellépőruhádban eszel? - állt égnek a haja a stylistnak.
- Öhm. Jorge is abban eszik. - mutattam rá mentegetőzően.
- Hé! - háborodott fel Jorge.
- Azonnal öltözzetek át. - nézett idegesen a stylist. Nem kellett kétszer mondania... Fél óra alatt leszedtem minden maskarát és jelmezt magamról, így végre indulhattunk volna...
- Ruggero! - kiáltottam a színpad mögött... Kb. 20-szor visszhangzott. - Jorge! - üvöltöttem ijedten.
- Én itt vagyok! - mondta Ruggero.
- És én is. - mondta Jorge.
- De hol vannak a többiek? - néztem körbe.
- Hívom Facut. - vette elő a telefonját Jorge. - Lemerültem. - mondta és kutatott a táskájában. - Basszus. Nincs egy iPhone töltőtök?
- Nincs. - mondtam idegesen. - Itt nincs is térerő! - néztem a telefonom idegesen.
- Nekem van egy kevés. - telefonált Ruggero kihangosítva. - Facu! Hol a fenében vagytok? - mondta Ruggero idegesen.
- A szálláson. Ti?
- A színpad mögött! - háborodott fel Ruggero.
- Uhh. Próbáltatok már kimenni? - kérdezte Facu.
- Megpróbáljuk. Figyeld a telefont és szólj valakinek, hogy jöjjön értünk. - mondta Ruggero. - Hát ez gázos. - nézett ránk. - Biztos van itt még valaki.
Tévedtünk. De hogy tud egy stadion egy óra alatt bezárni? Méghozzá mindenhol?
- Te jó ég... Itt ragadtunk! - feküdtem a földre. - Valaki ilyenkor nem szedi szét a színpadot? - néztem idegesen a plafont. - Valami munkás nincs itt? HALLÓÓÓÓ! - üvöltöttem kétségbeesve. - Itt egyre hidegebb van. - pánikoltam.
- Nyugi! - ült le mellém Ruggero.
- Elvitték az összes ruhát! - néztem könnyes szemmel. Nincsen takaró, nincsen ami felmelegítsen. Megőrülök... Ideragadtunk. - hajtottam Ruggero vállára a fejem szomorúan.
- Hé! Ez nem a világvége. - ült le Jorge is.
- Jorge! Nincs kajánk! - néztem rá.
- Takarodjunk innen! - pattant fel és megrángatta az egyik kijáratot.
Közben Ruggero Facundoval beszélt:
- Igen! Nem... Normális vagy? Nincs! - mondta Ruggero a válaszokat. - Nehogy letegyél! Facundo! - kiáltott, aztán ránk nézett. - Itt éjszakázunk. - dőlt hátra. Hasonlóképp tettem és a mellkasára dőltem.
- Szóval feladjátok? - nézett Jorge szánalommal ránk.
- Figyelj! - nézett rá Ruggero. - Nincs kajánk, de van nekünk kitéve innivaló, ami megmaradt, van mosdó, ég a villany is. - mondta.
- Ne! - ültem fel. - Esik! - néztem ki a fenti ablakon.
- Nyugi! Nincs lyuk a fejünk felett. - mondta Jorge.
- Nem azért mondo... - kezdtem, majd egy hatalmas mennydörgés és egy villámlás során minden sötét lett. - Erről beszéltem. - mondtam vaksötétben. - Áramszünet. - néztem idegesen.
- Ezt nem hiszem el. - idegeskedett Ruggero.
Már egy órája feküdtünk a földön. Néha néha világosság lett, a villámok miatt.
- Utálok itt lenni. - szenvedtem. Jorge óriásiakat horkantott. - Ruggero! Ugye te ébren vagy? - támaszkodtam rajta.
- Aha. - mondta halkan. - Keresünk inni? - kérdezte.
- És elmegyünk pisilni? - kontráztam rá.
- Persze! - mondta és a kezével kitapogatva a számat, hosszan megcsókolt. - Jorge-ot itt hagyjuk? - világított a mélyen szundikáló Jorge-ra.
- Muszáj lesz! - néztem rá.
Nagy nehezen beszereztünk egy vizet. A mosóba eltalálni nehezebb volt, mert a stadion túloldalára kellett eljutnunk.
- Oké! - nevettem. - Most már menjünk vissza Jorge-hoz. Visszamentünk a helyünkre.
- Mégis hova tűnt? - néztem a földre.
- Messzire nem mehetett. - ült le Ruggero a földre és a telefonjával kettőnk közé világított.
- Hé! - néztem rá. - Nincs nála semmi, amivel világíthatna.
- Ott van... és - hunyorított. - Alva jár! - legyintett. Igaza is volt. Jorge fél percen belül visszafeküdt és aludt tovább.
- Húzzunk már ide egy matracot. - mutattam a matracra.
- Jó ötlet! - mondta. - Világíts, én pedig idehozom. - lépett a matrachoz és elhúzta a helyünkre.
- Ez de kényelmes. - dobtam egy hátast rajta. Egymást néztük a telefon fényén át. Néha összekoccant a fogam, mert rettenetesen hideg volt.
- Odaadom a pulcsim, mert mindjárt idefagysz. - adta rám a pulcsit.
- Te meg meg fogsz fázni. - néztem rá, mert csak egy vékony hosszú ujjú pólót viselt a farmeron kívül.
- Nyugodj meg! Jó az immunrendszerem. - ásított.
Már majdnem elaludtunk, amikor kipattant a szemem.
- Tudod mitől volt hiányérzetünk? - néztem felé, bár már sötét volt, így csak látszólagosan néztem felé.
- Mitől? - kérdezte.
- Ott hagytuk az apukád kocsiját az út közepén! - mondtam idegesen. Ruggero egy hatalmasat káromkodott.
- Ez gázos. - sziszegte. - Ez a nap szörnyű. - mondta és hátulról átölelt. - Elintézzük holnap, de aludni akarok.
- Nem vagy egyedül. Jó éjt! - adtam neki egy csókot kifordulva.
- Jó éjt Amara! - karolt át szorosabban.
- Annyira azért nem! - hallottunk egy hangot a hátunk mögül. A koreográfus és a főszervező állt előttünk. - Nehogy előforduljon még egyszer egy ilyen! - szúrtak le.
- Sajnáljuk... - mondtam. - Nem lesz több ilyen, ígérjük.
- Úgy legyen. - mentek el dühösen.
- Olyan hiányérzetem van... - gondolkodott Ruggero.
- Nekem is. - néztem furán magam elé. A gondolkodásunkat megzavarta Jorge:
- Ti aztán tudjátok, hogy hogyan kell utolsó pillanatban megérkezni. - mondta Jorge és egy műanyag dobozból elkezdett enni, valami kínai kaját. - Nehogy mondjátok, hogy jó étvágyat! - mondta tömött szájjal.
- Addig nem mondom, amíg nem adsz. - léptem oda.
- Rád mindig gondolok! - vett elő egy másik műanyag dobozt.
- Imádlak! - nevetgéltem, majd elkezdtem enni. Ruggero elment átöltözni, én pedig tovább zabáltam Jorge társaságában. Csináltunk pár képet, egyet fel is tett Instagramra.
- Milyen jó már ez a kép. Már csomóan lájkolták. - mutatta a telefonját. Valóban jó kép lett.
- Hé! Amíg én öltözöm, ti a színfalak mögött zabáltok és Instagramot nézegettek? - háborodott fel.
- Hát kellett neked átöltözni. - mondtam mosolyogva.
- Amara! - hallottam egy óriási sikolyt. A szívem megállt a rémülettől. Hátrafordultam. - Te a fellépőruhádban eszel? - állt égnek a haja a stylistnak.
- Öhm. Jorge is abban eszik. - mutattam rá mentegetőzően.
- Hé! - háborodott fel Jorge.
- Azonnal öltözzetek át. - nézett idegesen a stylist. Nem kellett kétszer mondania... Fél óra alatt leszedtem minden maskarát és jelmezt magamról, így végre indulhattunk volna...
- Ruggero! - kiáltottam a színpad mögött... Kb. 20-szor visszhangzott. - Jorge! - üvöltöttem ijedten.
- Én itt vagyok! - mondta Ruggero.
- És én is. - mondta Jorge.
- De hol vannak a többiek? - néztem körbe.
- Hívom Facut. - vette elő a telefonját Jorge. - Lemerültem. - mondta és kutatott a táskájában. - Basszus. Nincs egy iPhone töltőtök?
- Nincs. - mondtam idegesen. - Itt nincs is térerő! - néztem a telefonom idegesen.
- Nekem van egy kevés. - telefonált Ruggero kihangosítva. - Facu! Hol a fenében vagytok? - mondta Ruggero idegesen.
- A szálláson. Ti?
- A színpad mögött! - háborodott fel Ruggero.
- Uhh. Próbáltatok már kimenni? - kérdezte Facu.
- Megpróbáljuk. Figyeld a telefont és szólj valakinek, hogy jöjjön értünk. - mondta Ruggero. - Hát ez gázos. - nézett ránk. - Biztos van itt még valaki.
Tévedtünk. De hogy tud egy stadion egy óra alatt bezárni? Méghozzá mindenhol?
- Te jó ég... Itt ragadtunk! - feküdtem a földre. - Valaki ilyenkor nem szedi szét a színpadot? - néztem idegesen a plafont. - Valami munkás nincs itt? HALLÓÓÓÓ! - üvöltöttem kétségbeesve. - Itt egyre hidegebb van. - pánikoltam.
- Nyugi! - ült le mellém Ruggero.
- Elvitték az összes ruhát! - néztem könnyes szemmel. Nincsen takaró, nincsen ami felmelegítsen. Megőrülök... Ideragadtunk. - hajtottam Ruggero vállára a fejem szomorúan.
- Hé! Ez nem a világvége. - ült le Jorge is.
- Jorge! Nincs kajánk! - néztem rá.
- Takarodjunk innen! - pattant fel és megrángatta az egyik kijáratot.
Közben Ruggero Facundoval beszélt:
- Igen! Nem... Normális vagy? Nincs! - mondta Ruggero a válaszokat. - Nehogy letegyél! Facundo! - kiáltott, aztán ránk nézett. - Itt éjszakázunk. - dőlt hátra. Hasonlóképp tettem és a mellkasára dőltem.
- Szóval feladjátok? - nézett Jorge szánalommal ránk.
- Figyelj! - nézett rá Ruggero. - Nincs kajánk, de van nekünk kitéve innivaló, ami megmaradt, van mosdó, ég a villany is. - mondta.
- Ne! - ültem fel. - Esik! - néztem ki a fenti ablakon.
- Nyugi! Nincs lyuk a fejünk felett. - mondta Jorge.
- Nem azért mondo... - kezdtem, majd egy hatalmas mennydörgés és egy villámlás során minden sötét lett. - Erről beszéltem. - mondtam vaksötétben. - Áramszünet. - néztem idegesen.
- Ezt nem hiszem el. - idegeskedett Ruggero.
Már egy órája feküdtünk a földön. Néha néha világosság lett, a villámok miatt.
- Utálok itt lenni. - szenvedtem. Jorge óriásiakat horkantott. - Ruggero! Ugye te ébren vagy? - támaszkodtam rajta.
- Aha. - mondta halkan. - Keresünk inni? - kérdezte.
- És elmegyünk pisilni? - kontráztam rá.
- Persze! - mondta és a kezével kitapogatva a számat, hosszan megcsókolt. - Jorge-ot itt hagyjuk? - világított a mélyen szundikáló Jorge-ra.
- Muszáj lesz! - néztem rá.
Nagy nehezen beszereztünk egy vizet. A mosóba eltalálni nehezebb volt, mert a stadion túloldalára kellett eljutnunk.
- Oké! - nevettem. - Most már menjünk vissza Jorge-hoz. Visszamentünk a helyünkre.
- Mégis hova tűnt? - néztem a földre.
- Messzire nem mehetett. - ült le Ruggero a földre és a telefonjával kettőnk közé világított.
- Hé! - néztem rá. - Nincs nála semmi, amivel világíthatna.
- Ott van... és - hunyorított. - Alva jár! - legyintett. Igaza is volt. Jorge fél percen belül visszafeküdt és aludt tovább.
- Húzzunk már ide egy matracot. - mutattam a matracra.
- Jó ötlet! - mondta. - Világíts, én pedig idehozom. - lépett a matrachoz és elhúzta a helyünkre.
- Ez de kényelmes. - dobtam egy hátast rajta. Egymást néztük a telefon fényén át. Néha összekoccant a fogam, mert rettenetesen hideg volt.
- Odaadom a pulcsim, mert mindjárt idefagysz. - adta rám a pulcsit.
- Te meg meg fogsz fázni. - néztem rá, mert csak egy vékony hosszú ujjú pólót viselt a farmeron kívül.
- Nyugodj meg! Jó az immunrendszerem. - ásított.
Már majdnem elaludtunk, amikor kipattant a szemem.
- Tudod mitől volt hiányérzetünk? - néztem felé, bár már sötét volt, így csak látszólagosan néztem felé.
- Mitől? - kérdezte.
- Ott hagytuk az apukád kocsiját az út közepén! - mondtam idegesen. Ruggero egy hatalmasat káromkodott.
- Ez gázos. - sziszegte. - Ez a nap szörnyű. - mondta és hátulról átölelt. - Elintézzük holnap, de aludni akarok.
- Nem vagy egyedül. Jó éjt! - adtam neki egy csókot kifordulva.
- Jó éjt Amara! - karolt át szorosabban.
2015. április 23., csütörtök
Vissza Rómába...
- Ezt nem hiszem el... - néztem az órát. - Ruggero! - böktem oldalba.
- Mi-Mivan? - kapta fel a fejét kómásan.
- Ismét elaludtunk. - mondtam idegesen.
- Ez hihetetlen. - nézte meg a telefonját. - 43 nem fogadott hívás. Jorge, Jorge, Jorge, valami szervező, Facundo, Tini, Jorge, a tánctanár, a tánctanár, Facundo, Alba... - sorolta a nem fogadott hívásokat, majd tárcsázta Jorge-ot:
- Ruggero hol vagytok már? - kérdezte Jorge. Ruggero kihangosította a telefont, hogy én is halljam.
- Ööö... Majd mindjárt mondom... A koncert mikor kezdődik? - kérdezte összeszorított fogakkal.
- Másfél óra múlva. - mondta Jorge. Hirtelen megállt bennünk az ütő. - Halló! Hol vagytok? Elaludtatok a szálláson?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elaludtunk...a szállástól 200 kilométerre.
- Ti Pescarában vagytok? - háborodott fel Jorge. - Azonnal induljatok el!
- Lehetetlen, hogy odaérjünk. - monndta Ruggero.
- Ezt mondd a rajongóidnak! Siessetek! - tette le a telefont.
- Most mi legyen? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Indulás! - ugrott ki az ágyból és felkapta a felsőjét. Nem volt időnk nagyon pakolászni, konkrétan rohantunk ki a házból. - Oké! Keresünk egy taxit, aki gyors. Ilyenkor nincs nagy forgalom, odaérünk. - nyomogatta a telefonját idegesen.
- Gyere! - húztam át az út másik oldalára. - Taxi! - kiáltottam egy gyorsan hajtó jármű után. Elment. Próbáltunk stoppolni. De ki tartana Rómába? Már húsz perce szenvedtünk.
- Amara! Ez így nem jó. - mondta Ruggero, majd elhúzott vissza, a házuk felé. - Kölcsönkérem apa kocsiját. - beszaladt a házba. Kb. 2 perc múlva kijött a kocsikulccsal.
- Mikor vezettél legutóbb?
- Azt hiszem három hónapja... - indította be a kocsit. - Odaérünk. - nyugtatgatta magát.
- Odaérünk! - biztattam Ruggerot egy kézszorítással. - De kérlek...Vezess óvatosan! - adtam egy puszit az arcára.
Nagyon sietősen mentünk. Ruggero az utat, én a karórámat figyeltem folyamatosan. Feszült csend volt, mindketten azért izgultunk, hogy odaérjünk. Már feleúton voltunk, amikor feltorlódtak a járművek:
- Mi a franc van? - idegeskedett Ruggero.
- Biztos baleset, vagy útlezárás. - haraptam az ajkamba.
- Ez nagyon nem jó! - nyomta a dudát erőszakosan.
- Ezzel nem érünk oda gyorsabban... - mondtam.
- Alapjáraton nem érünk oda! - fejelte le a kormányt. Felhívtam Larát:
- Amara! Azonnal gyertek? Zökkenő mentes az utatok remélem.
- Hát... - kezdtem. - Van még kb. 180 km és valami hatalmas dugó van itt.
- Te jó ég! - háborodott fel Lara, közben hallottam mások felhördülését.
- Én most ki vagyok hangosítva? - kérdeztem.
- Aha...
- Oké! Nem tudom hogyan, de odaérünk. Ígérem! - mondtam és letettem. - Van egy ötletem! - néztem a minden reményét elvesztő Ruggerora. - Szálljunk vonatra!
- Vonat innen 30 km-re van...
- Akkor van egy jobb ötletem! Pescarából van sok rajongód ugye?- néztem rá. Egy apró bólintással válaszolt. - Kiállunk az út szélére. Valaki csak pont erre fele megy a koncertre. - mondtam.
- És szerinted azok nem lesznek ekkora dugóban, akik most mennek a koncertre? - kérdezte gúnyosan.
- Én csak segíteni akarok... Nézd! Ott kb. 10 méterre le tudsz hajtani, megfordulunk és kihajtunk egy másik útra! - mutogattam.
- Jó ötlet! - mosolygott rám.
Sikerült megfordulnunk és kitértünk egy másik útra. Még volt 140 km, de a koncertig csak egy óra.
- Oké! - nézett maga elé Ruggero. - Az nyilvánvaló, hogy nem érünk oda, de legalább a Luz, Camara, Acciónra beesünk.
- Reméljük. - mondtam.
Telt az idő, egyre kevesebb volt. Mázlink volt, mert egy teljesen kiürült autópályán száguldoztunk kb. 160-nal. Már csak 20 km volt, amikor az autó...lefulladt.
- Ez most valami vicc ugye? - pattant ki a lelassult kocsiból Ruggero. - Defekt. - nézett rám.
- Na ne! - szálltam ki az autóból. Ruggero próbálta pumpálni a kereket, de esélytelennek tűnt.
- ******* - rúgott bele a kerékbe. - Menjünk innen!
- Van még 20 km és a koncert - néztem az órára - pontosan 15 perc múlva kezdődik.
- Nem mondd! - idegeskedett. - Várj! - gondolkodott. - Ott van egy busz! - fogta meg a kezem és húzott oda.
- Elnézést! - üvöltött fel a buszra. - Ez a busz hova tart?
- Rómába. - mondta unottan a buszsofőr.
- Mikor?
- 10 perc múlva. - nézte az órát a sofőr.
- Nem megoldható, hogy most induljon? - nézett rá Ruggero. - Kérem! Adok pénzt, csak sietnünk kell. - nézett könyörgően.
- Legyen! - mondta a sofőr. - De sok pénzzel jössz! - nézett Ruggerora.
- Rendben, csak induljunk kérem! - nézett sietősen Ruggero.
Inkább nem szóltam egy szót sem az úton, mert láttam, hogy nagyon feszült volt Ruggero. Csörgött a telefonom... Jorge hívott:
- Hol a fenében vagytok? Öt percetek van! Öt!!! - mondta idegesen.
- Öt kilométer és itt vagyunk Rómában. Tíz perc és a helyszínen leszünk! - néztem az órát.
- Úgy legyen! - tette le a telefont Jorge.
A buszsofőr elvitt minket a helyszínre. Elég sokat fizetett Ruggero, de neki ez most semmit nem számított.
- Öltözés! - üvöltött a stylist. A show már elkezdődött. Ruggeroval rekord idő alatt átöltöztünk.
- Mehet? - mosolygott rám Ruggero.
- Hogyne! - adtam neki egy gyors csókot, majd beálltunk a helyünkre feltűnésmentesen és beleolvadtunk a műsorba....
- Mi-Mivan? - kapta fel a fejét kómásan.
- Ismét elaludtunk. - mondtam idegesen.
- Ez hihetetlen. - nézte meg a telefonját. - 43 nem fogadott hívás. Jorge, Jorge, Jorge, valami szervező, Facundo, Tini, Jorge, a tánctanár, a tánctanár, Facundo, Alba... - sorolta a nem fogadott hívásokat, majd tárcsázta Jorge-ot:
- Ruggero hol vagytok már? - kérdezte Jorge. Ruggero kihangosította a telefont, hogy én is halljam.
- Ööö... Majd mindjárt mondom... A koncert mikor kezdődik? - kérdezte összeszorított fogakkal.
- Másfél óra múlva. - mondta Jorge. Hirtelen megállt bennünk az ütő. - Halló! Hol vagytok? Elaludtatok a szálláson?
- Fogalmazzunk úgy, hogy elaludtunk...a szállástól 200 kilométerre.
- Ti Pescarában vagytok? - háborodott fel Jorge. - Azonnal induljatok el!
- Lehetetlen, hogy odaérjünk. - monndta Ruggero.
- Ezt mondd a rajongóidnak! Siessetek! - tette le a telefont.
- Most mi legyen? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Indulás! - ugrott ki az ágyból és felkapta a felsőjét. Nem volt időnk nagyon pakolászni, konkrétan rohantunk ki a házból. - Oké! Keresünk egy taxit, aki gyors. Ilyenkor nincs nagy forgalom, odaérünk. - nyomogatta a telefonját idegesen.
- Gyere! - húztam át az út másik oldalára. - Taxi! - kiáltottam egy gyorsan hajtó jármű után. Elment. Próbáltunk stoppolni. De ki tartana Rómába? Már húsz perce szenvedtünk.
- Amara! Ez így nem jó. - mondta Ruggero, majd elhúzott vissza, a házuk felé. - Kölcsönkérem apa kocsiját. - beszaladt a házba. Kb. 2 perc múlva kijött a kocsikulccsal.
- Mikor vezettél legutóbb?
- Azt hiszem három hónapja... - indította be a kocsit. - Odaérünk. - nyugtatgatta magát.
- Odaérünk! - biztattam Ruggerot egy kézszorítással. - De kérlek...Vezess óvatosan! - adtam egy puszit az arcára.
Nagyon sietősen mentünk. Ruggero az utat, én a karórámat figyeltem folyamatosan. Feszült csend volt, mindketten azért izgultunk, hogy odaérjünk. Már feleúton voltunk, amikor feltorlódtak a járművek:
- Mi a franc van? - idegeskedett Ruggero.
- Biztos baleset, vagy útlezárás. - haraptam az ajkamba.
- Ez nagyon nem jó! - nyomta a dudát erőszakosan.
- Ezzel nem érünk oda gyorsabban... - mondtam.
- Alapjáraton nem érünk oda! - fejelte le a kormányt. Felhívtam Larát:
- Amara! Azonnal gyertek? Zökkenő mentes az utatok remélem.
- Hát... - kezdtem. - Van még kb. 180 km és valami hatalmas dugó van itt.
- Te jó ég! - háborodott fel Lara, közben hallottam mások felhördülését.
- Én most ki vagyok hangosítva? - kérdeztem.
- Aha...
- Oké! Nem tudom hogyan, de odaérünk. Ígérem! - mondtam és letettem. - Van egy ötletem! - néztem a minden reményét elvesztő Ruggerora. - Szálljunk vonatra!
- Vonat innen 30 km-re van...
- Akkor van egy jobb ötletem! Pescarából van sok rajongód ugye?- néztem rá. Egy apró bólintással válaszolt. - Kiállunk az út szélére. Valaki csak pont erre fele megy a koncertre. - mondtam.
- És szerinted azok nem lesznek ekkora dugóban, akik most mennek a koncertre? - kérdezte gúnyosan.
- Én csak segíteni akarok... Nézd! Ott kb. 10 méterre le tudsz hajtani, megfordulunk és kihajtunk egy másik útra! - mutogattam.
- Jó ötlet! - mosolygott rám.
Sikerült megfordulnunk és kitértünk egy másik útra. Még volt 140 km, de a koncertig csak egy óra.
- Oké! - nézett maga elé Ruggero. - Az nyilvánvaló, hogy nem érünk oda, de legalább a Luz, Camara, Acciónra beesünk.
- Reméljük. - mondtam.
Telt az idő, egyre kevesebb volt. Mázlink volt, mert egy teljesen kiürült autópályán száguldoztunk kb. 160-nal. Már csak 20 km volt, amikor az autó...lefulladt.
- Ez most valami vicc ugye? - pattant ki a lelassult kocsiból Ruggero. - Defekt. - nézett rám.
- Na ne! - szálltam ki az autóból. Ruggero próbálta pumpálni a kereket, de esélytelennek tűnt.
- ******* - rúgott bele a kerékbe. - Menjünk innen!
- Van még 20 km és a koncert - néztem az órára - pontosan 15 perc múlva kezdődik.
- Nem mondd! - idegeskedett. - Várj! - gondolkodott. - Ott van egy busz! - fogta meg a kezem és húzott oda.
- Elnézést! - üvöltött fel a buszra. - Ez a busz hova tart?
- Rómába. - mondta unottan a buszsofőr.
- Mikor?
- 10 perc múlva. - nézte az órát a sofőr.
- Nem megoldható, hogy most induljon? - nézett rá Ruggero. - Kérem! Adok pénzt, csak sietnünk kell. - nézett könyörgően.
- Legyen! - mondta a sofőr. - De sok pénzzel jössz! - nézett Ruggerora.
- Rendben, csak induljunk kérem! - nézett sietősen Ruggero.
Inkább nem szóltam egy szót sem az úton, mert láttam, hogy nagyon feszült volt Ruggero. Csörgött a telefonom... Jorge hívott:
- Hol a fenében vagytok? Öt percetek van! Öt!!! - mondta idegesen.
- Öt kilométer és itt vagyunk Rómában. Tíz perc és a helyszínen leszünk! - néztem az órát.
- Úgy legyen! - tette le a telefont Jorge.
A buszsofőr elvitt minket a helyszínre. Elég sokat fizetett Ruggero, de neki ez most semmit nem számított.
- Öltözés! - üvöltött a stylist. A show már elkezdődött. Ruggeroval rekord idő alatt átöltöztünk.
- Mehet? - mosolygott rám Ruggero.
- Hogyne! - adtam neki egy gyors csókot, majd beálltunk a helyünkre feltűnésmentesen és beleolvadtunk a műsorba....
2015. április 15., szerda
Olaszország...
Egész héten annyit koncerteztünk, hogy a lábaim már le akartak szakadni. Nem tudok mozdulni az izomláztól, de ezzel nem vagyok egyedül. Az utolsó koncerten, amit a héten adtunk, zombinak éreztük magunkat, de attól függetlenül jól sikerült minden. A várt ünneplés elmaradt, a party arc Jorge is rohant egy maratoni alvásra. Kettő nap szabadság felér számunkra, egy egy hónapos wellness hotellel. Meg kell jegyezzem, hogy Olaszországba tartunk. A repülőgép, ahogy landolt, mindenki rohant aludni. Délután ötre értünk oda és másnap 11:30-ig aludtunk:
- Még van másfél nap pihenőnk. - mondtam Ruggeronak a plafont bámulva.
- Már egy óra van? - ugrott fel. - Kettőre ebédelni megyünk hozzánk.
- Ruggero! Rómában vagyunk. Fél tizenkettő van és te át akarsz érni Pescarába. Hajrá! - néztem rá furán.
- Megoldjuk! - öltözött át. Hasonlóképp tettem, mert láttam, hogy nagyon siet. - Fogunk egy taxit. - gombolta be az ingét.
- Ahogy gondolod! - mondtam.
- Nem tudok elmenni melletted úgy, hogy ne mondjam, milyen csinos vagy! - nézett végig rajtam, majd magához rántva hosszan megcsókolt. Az incidens után sikeresen fogtunk egy taxit, aki bár nem szívesen, de elautókázott velünk a 200 km-re lévő Pescaraba.
- Oké! Ebből a taxi összegből vehettünk volna egy házat is. - néztem nagyot a kocsiból kiszállva.
- Ne aggódj emiatt! - fogta meg a kezem. Beléptünk a kapun.
- Tudják, hogy jövünk? - suttogtam.
- Nem...Azért mondták, hogy jöjjünk kettőre ebédelni. - nevetett. Az ajtón belépve ott várt minket a család:
- Ciao! - lépett be Ruggero nevetve. Mindenkinek nagy ölelést adott és jól elcsevegtek olaszul. Ruggero anyukája örömében el is sírta magát. - Ne aggódj! - fordult hátra. - Tudnak valamennyire spanyolul.
- Én is olaszul. - mosolyogtam. - Összerakjuk majd a képet!
- Anya, apa, Leonardo! - csitította a családot Ruggero. - Ő itt a barátnőm, Amara. - karolta át a derekam, büszkén.
- Szia Amara! - fogott velem kezet kedvesen az anyukája, majd megölelt. Hasonlóképpen tettek a férfi tagok is. - Gondolom kitaláljátok mi az ebéd... - kezdte Ruggero anyukája.
- Csak nem pizza? - nézett sejtelmesen Ruggero.
- Még jó, hogy az! - ült le az asztalhoz Leonardo, farkas éhes tekintettel.
Valamit Ruggero apukája mondott Ruggeronak, de nem értettem, mert olaszul mondta és gyorsan. Ruggero szintén ilyen szélsebesen válaszolt. Kíváncsi voltam, miről van szó, mert sokszor néztek felém:
- Amala! - hallottam, a nevem (egy kissé hibásan). Odafordultam. - Szeretsz focizni? - kérdezte Leonardo olaszul.
- Hát - kezdtem -, nézni szeretem és egész jól játszom...Magamhoz képest.
- Vacsi után kihívlak egy meccsre. - nyújtotta a kezét.
- Benne vagyok! - ráztunk kezet.
A pizza isteni volt. Sikeresen elfogyasztottam egy egészet, amit Ruggero anyukája csillogó szemekkel nézett. Sok mindent megtudtam Ruggeroról és a családjáról. Úgy ahogy, megértettem pár olasz mondatot, de igyekeztek spanyolul beszélni.
Leonardóval felálltunk, azzal a céllal, hogy kimenjünk:
- Hova mentek? - fogta meg a kezem Ruggero.
- Foci. - mondtam.
- Ne ebben a szép ruhában! - nézte végig. - Adok melegítőt.
Ruggero szobája tipikus zenész szoba. Gitár, kották, dalszövegek stb. Kaptam tőle egy melegítőt, ami amúgy leesett volna rólam, egyedül a madzag tartotta meg. Továbbá egy pólót, ami a combom közepéig ért:
- Hm... - néztem magam a tükörben. - Hasonlítunk! - nevetgéltem. Ruggerotól kaptam egy öklöst a vállamba. - Hééé! - ütöttem vissza. Majd elkezdett csikizni, én is őt...Aztán megcsókolt...És én is őt.
- Gyertek! - hallottuk Leonardo hangját az udvarról.
Az udvaron, egy kicsit bemelegítettünk:
- Készüljetek fel - mondtam, miközben összekötöttem a hajam -, én vagyok Messi. Sőt Jobb vagyok, mint Messi. - ismertem be...Egészen addig, amíg meg nem kaptam az első gólomat. - Ööö...Messi is hibázik. - mondtam bizonytalanul.
- Ühüm, persze. - ölelt át hátulról Ruggero és megpuszilta a nyakam. Ezt az alkalmat kihasználva, gyorsan a lábam alá guruló labdát tökéletesen a kapuba rúgtam.
- Ennyi vagy! - nevettem ki.
Elfocizgattunk este hatig. Utána megnéztünk egy focimeccset.
- Oké! - ettem a pattogatott kukoricát. - Én Barcás vagyok... Bocs. - mondtam. Két dühös tekintettel találkoztam. - Ti Realosok? - néztem rájuk erőltetett mosollyal.
- Dehogy. - röhögött Ruggero. - Csak szívatunk. Barcás a család. - vonta meg a vállát és átkarolt. - El is felejtettem, hogy ilyen kényelmes ez a kanapé. - fészkelődött.
A meccs mozgalmas volt, a végeredmény 1-0 lett a Barcának.
- Jól végződött ez a nap. - ásítottam.
- Szerintem is. - mondta Ruggerot. Aztán vártuk Leonardo válaszát is...De ő már aludt. - Szegény, biztos sokat unatkozott egyedül. - mondta Ruggero és betakarta Leonardot. - Fürödj meg, aztán én is és akkor aludhatunk.
- Oké! - mondtam.
Eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy működik a a zuhanyzó, de végül sikerült. Utána Ruggero is lezuhanyzott.
Az ágyban feküdtem, amikor bejött Ruggero is.
- Nem érdekel, itthon vagyok! - mondta és levette a pólóját. - Nem szeretek idegen ágyneműknél félmeztelenül aludni.
- Pedig nem lenne ellenemre... - szaladt ki a számon. - Mármint... - köhögtem.
Ruggero reakciója erre egy hosszú, szenvedélyes csók volt.
- Szeretlek! - feküdtem a mellkasára.
- Hát még én téged! - kapcsolta le a villanyt. - Jó éjt Szerelmem!
- Jó éjt.
- Még van másfél nap pihenőnk. - mondtam Ruggeronak a plafont bámulva.
- Már egy óra van? - ugrott fel. - Kettőre ebédelni megyünk hozzánk.
- Ruggero! Rómában vagyunk. Fél tizenkettő van és te át akarsz érni Pescarába. Hajrá! - néztem rá furán.
- Megoldjuk! - öltözött át. Hasonlóképp tettem, mert láttam, hogy nagyon siet. - Fogunk egy taxit. - gombolta be az ingét.
- Ahogy gondolod! - mondtam.
- Nem tudok elmenni melletted úgy, hogy ne mondjam, milyen csinos vagy! - nézett végig rajtam, majd magához rántva hosszan megcsókolt. Az incidens után sikeresen fogtunk egy taxit, aki bár nem szívesen, de elautókázott velünk a 200 km-re lévő Pescaraba.
- Oké! Ebből a taxi összegből vehettünk volna egy házat is. - néztem nagyot a kocsiból kiszállva.
- Ne aggódj emiatt! - fogta meg a kezem. Beléptünk a kapun.
- Tudják, hogy jövünk? - suttogtam.
- Nem...Azért mondták, hogy jöjjünk kettőre ebédelni. - nevetett. Az ajtón belépve ott várt minket a család:
- Ciao! - lépett be Ruggero nevetve. Mindenkinek nagy ölelést adott és jól elcsevegtek olaszul. Ruggero anyukája örömében el is sírta magát. - Ne aggódj! - fordult hátra. - Tudnak valamennyire spanyolul.
- Én is olaszul. - mosolyogtam. - Összerakjuk majd a képet!
- Anya, apa, Leonardo! - csitította a családot Ruggero. - Ő itt a barátnőm, Amara. - karolta át a derekam, büszkén.
- Szia Amara! - fogott velem kezet kedvesen az anyukája, majd megölelt. Hasonlóképpen tettek a férfi tagok is. - Gondolom kitaláljátok mi az ebéd... - kezdte Ruggero anyukája.
- Csak nem pizza? - nézett sejtelmesen Ruggero.
- Még jó, hogy az! - ült le az asztalhoz Leonardo, farkas éhes tekintettel.
Valamit Ruggero apukája mondott Ruggeronak, de nem értettem, mert olaszul mondta és gyorsan. Ruggero szintén ilyen szélsebesen válaszolt. Kíváncsi voltam, miről van szó, mert sokszor néztek felém:
- Amala! - hallottam, a nevem (egy kissé hibásan). Odafordultam. - Szeretsz focizni? - kérdezte Leonardo olaszul.
- Hát - kezdtem -, nézni szeretem és egész jól játszom...Magamhoz képest.
- Vacsi után kihívlak egy meccsre. - nyújtotta a kezét.
- Benne vagyok! - ráztunk kezet.
A pizza isteni volt. Sikeresen elfogyasztottam egy egészet, amit Ruggero anyukája csillogó szemekkel nézett. Sok mindent megtudtam Ruggeroról és a családjáról. Úgy ahogy, megértettem pár olasz mondatot, de igyekeztek spanyolul beszélni.
Leonardóval felálltunk, azzal a céllal, hogy kimenjünk:
- Hova mentek? - fogta meg a kezem Ruggero.
- Foci. - mondtam.
- Ne ebben a szép ruhában! - nézte végig. - Adok melegítőt.
Ruggero szobája tipikus zenész szoba. Gitár, kották, dalszövegek stb. Kaptam tőle egy melegítőt, ami amúgy leesett volna rólam, egyedül a madzag tartotta meg. Továbbá egy pólót, ami a combom közepéig ért:
- Hm... - néztem magam a tükörben. - Hasonlítunk! - nevetgéltem. Ruggerotól kaptam egy öklöst a vállamba. - Hééé! - ütöttem vissza. Majd elkezdett csikizni, én is őt...Aztán megcsókolt...És én is őt.
- Gyertek! - hallottuk Leonardo hangját az udvarról.
Az udvaron, egy kicsit bemelegítettünk:
- Készüljetek fel - mondtam, miközben összekötöttem a hajam -, én vagyok Messi. Sőt Jobb vagyok, mint Messi. - ismertem be...Egészen addig, amíg meg nem kaptam az első gólomat. - Ööö...Messi is hibázik. - mondtam bizonytalanul.
- Ühüm, persze. - ölelt át hátulról Ruggero és megpuszilta a nyakam. Ezt az alkalmat kihasználva, gyorsan a lábam alá guruló labdát tökéletesen a kapuba rúgtam.
- Ennyi vagy! - nevettem ki.
Elfocizgattunk este hatig. Utána megnéztünk egy focimeccset.
- Oké! - ettem a pattogatott kukoricát. - Én Barcás vagyok... Bocs. - mondtam. Két dühös tekintettel találkoztam. - Ti Realosok? - néztem rájuk erőltetett mosollyal.
- Dehogy. - röhögött Ruggero. - Csak szívatunk. Barcás a család. - vonta meg a vállát és átkarolt. - El is felejtettem, hogy ilyen kényelmes ez a kanapé. - fészkelődött.
A meccs mozgalmas volt, a végeredmény 1-0 lett a Barcának.
- Jól végződött ez a nap. - ásítottam.
- Szerintem is. - mondta Ruggerot. Aztán vártuk Leonardo válaszát is...De ő már aludt. - Szegény, biztos sokat unatkozott egyedül. - mondta Ruggero és betakarta Leonardot. - Fürödj meg, aztán én is és akkor aludhatunk.
- Oké! - mondtam.
Eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy működik a a zuhanyzó, de végül sikerült. Utána Ruggero is lezuhanyzott.
Az ágyban feküdtem, amikor bejött Ruggero is.
- Nem érdekel, itthon vagyok! - mondta és levette a pólóját. - Nem szeretek idegen ágyneműknél félmeztelenül aludni.
- Pedig nem lenne ellenemre... - szaladt ki a számon. - Mármint... - köhögtem.
Ruggero reakciója erre egy hosszú, szenvedélyes csók volt.
- Szeretlek! - feküdtem a mellkasára.
- Hát még én téged! - kapcsolta le a villanyt. - Jó éjt Szerelmem!
- Jó éjt.
2015. április 13., hétfő
Utazás és egyebek...
Reggel Ruggero nem kedveskedett. Az erőszakos felkeltéshez folyamodott. Belecsípett az oldalamba:
- Te normális vagy? - pattantam fel.
- Legalább így felébredsz. - nevette el magát.
- Menj a fenébe. - feküdtem vissza a puha párnámra.
- Amara! - dőlt mellém. - Aludhatsz a buszon is, de el kell mondjam, hogy aranygaluska a reggeli és nem hiszem, hogy ki szeretnéd hagyni. - mondta megsimítva az arcomat.
- Tessék? - ugrottam ki. - Aranygaluska? Miért nem ezzel kezdted? - kapkodtam. - Elkészülök reggeliig?
- Három perced van. - nézett rám mosolyogva. Gyorsan összekaptam magam, egy kicsit elviselhetőbbé varázsoltam a fejem.
- Mehetünk! - lihegtem. - Van még - néztem az órámra. - fél percünk. - mondtam.
- Az pont elég erre... - lépett hozzám és megcsókolt. És még és még és még... - Szerintem mennünk kéne le.
- Nem érdekel a kaja. - csókoltam meg még egyszer Ruggerot, aztán elképedtem. - Ezt én mondtam? - gondolkodtam.
- Nagyon szerethetsz, ha nem sietsz a kajáért.
- Attól tartok egyenrangú vagy a kajával. Sőt...kezded túlszárnyalni. - mondtam neki nevetve.
- Még jó. - mondta és adott egy szájra puszit. - De most már gyere, mert megbánod, hogy nem jöttél enni.
- Rendben. - mondtam és lesétáltunk az ebédlőbe. A többiek meglepően csendesek voltak. - Veletek meg mi van? - néztem rájuk, majd Ruggerora. - Én is így nézek ki reggelente? - kérdeztem halkan tőle.
- Deeeehooogy... - mondta ironikusan.
- Álmosak vagyunk. - mondta Jorge. - De ti mitől vagytok ilyen frissek? - nézett ránk.
- Nem. Ti miért nem vagytok azok? Tegnap egész nap aludhattatok. - néztem rájuk furán.
- 16 órát aludtam. - nézett engem kómásan Jorge.
- Akkor? - vontam kérdőre.
- Csak... Nem tudom. - ásítozott. - Álmosak vagyunk.
- De... - kezdtem. - Legalább aranygaluska a kaja. - örvendeztem. Mindenki furán nézett rám. - Mi van? Csak én szeretem? Mert megeszem az adagotokat.
És így történt az, hogy megettem hat tál aranygaluskát. Samuelét, Rosalinét, Maryét, Albáét, Ruggeroét és a sajátomat.
- Na jó. Te beteg vagy. - nézett rám Ruggero. - Hat tál aranygaluskát bezabáltál és most a hetedikért kuncsorogsz.
- Nem beteg vagyok, csupán...konyhamalac. - nevetgéltem.
Délelőtt elmentünk a koncert helyszínére, ahol ismét telt ház volt. Egy főpróba után, kettő koncertet is adtunk. Szerintem jól sikerült mindkettő, bár az On Beatben rontottam, de nem volt feltűnő. Este 11-kor közölték velünk, hogy cuccolunk Európába. Két óránk volt összeszedni a holmit és elindulni a reptérre. Hajnal 2:35-kor szállt fel a gépünk. Már majdnem összeestem a fáradtságtól. Ruggeroval egymás mellett ültünk, én az ablaknál, ő ugye mellettem. Előttünk Alba, Tini, mögöttünk Jorge, Samuel.
- Oké. Szerintem nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy most alszom. - néztem Ruggerora, aki már nagyban szundikált. A vállára hajtva a fejem, hasonlóképp tettem. Az út 15 órás, ebből a többség végigaludta az egészet, én viszont akkor keltem fel, amikor még volt két óra az útból. Ruggero továbbra is aludt. Aztán úgy 15 perc múlva végre felkelt:
- Én nem értelek! - mondta. - Amikor fáradtnak kéne lenned, te akkor alszol keveset és amikor nem, akkor igen. - nézett engem Ruggero.
- Jó na... - mondtam. - Jót aludtál? - kérdeztem.
- Repülőn nem tudok jót aludni. Te?
- Én egész jót szundítottam.
- A "szundítás" neked 13 óra alvás? Akkor mi neked a nagy alvás?
- Nem tudom...Egy-két nap?! - mondtam komolyan. - Csak vicceltem. - néztem Ruggero elképedt fejét, majd adtam neki egy hosszú csókot. Mármint hármat. Az útból még volt másfél óra, ezért megnéztünk egy filmet:
- Ez nem jó! A vasembert nem tudnánk befejezni. - mondta Ruggero.
- Mert a Wall Street Farkasát igen? - néztem rá hülyén, mert ő amellett voksolt.
- Nézd! Ez egész rövid. - mutatott valami ijesztő horrorra.
- Nem nézek horrort! - tiltakoztam. - Ó! Nézd! Toy Story. - mutattam.
- Az aranyos film! Nézzük ezt? - ment rá.
- Aha. - dőltem rá a vállára.
Leszállás előtt pont vége lett a filmnek.
- Jaj, ne! - mondtam. - Megkezdődik a leszállás... Szurkolj, hogy ne hányjak az öledbe. - hunytam le a szemem. Ruggero erősen megszorította a kezem. A leszállásnál liftezett a gyomrom, azt hittem meghalok.
- Túl vagy rajta! - mondta és adott egy puszit az arcomra.
- Hála a jó égnek. - sóhajtottam. Szállásra sem tudtunk menni, rohantunk a helyszínre. Főpróba nélkül kellett előadnunk a koncertet. A nézőtér ismét tele volt. Az időeltolódás miatt egy kicsit meg voltam zavarodva, de próbáltam a tökéleteset nyújtani, ami annyira nem sikerült, mert, ha például Ruggero nem fog az emelésnél, biztosan pofára esek. A szólótáncomnál is majdnem elestem a saját lábamban, tehát nem ez volt a legjobb koncertem.
- A szívrohamot hoztad rám. - mondta Ruggero a dobásra célozva.
- Bocsi, de nem egészen voltam itt fejben. - mondtam megkavarodva.
- Semmi gond! A lényeg, hogy nem történt baj. - ölelt át szorosan.
A koncert után végre elfoglalhattuk a szállásunkat. Furcsa volt, hogy nem a megszokott helyen vagyunk, de meg kell hagyni, ez a hotel is meseszép. A srácok kitalálták, hogy holnap menjünk el hajókázni, szóval a délelőtti program már megvan. Viszont még csak este nyolc volt, a vacsoráról már lekéstünk, így szokás szerint elmentünk felfedezni a tengerpartot.
- Tyű! - mondtam. Ez gyönyörű. - ámultam el.
- Az bizony! - mondta Tini. - Egy hét múlva már Olaszban leszünk. Alig várom, hogy együnk már olasz pizzát.
- Hé! Ezzel most leszólod azt a pizzát, amit én tudok csinálni? - nézett gonoszan Ruggero.
- Ööö... Dehogy, csak érted. - kezdte Tini. - Jobb lenne, egy profitól. - mondta finoman. Ruggero bosszúsan nézett Tinire, aki békítés céljából megölelte.
- Ruggero! - hallottam egy hangot a hátam mögül. Candelaria. - Tudnánk beszélni? - kérdezte. Ruggero rám nézett, én egy aprót bólintottam. Egy kicsit odébb sétáltak. Végig figyeltem fél szemmel a történeteket, de nem történt semmi, csak komoran beszélgettek, majd Cande elment idegesen.
- Mi történt? - kérdeztem, megsimítva az arcát.
- Gyere! - mondta és arrébb húzott. - Olyanokat mondott, hogy már három hete, hogy külön vagyunk és hiányzom neki, aztán egy ideig téged szapult, majd utána könyörgött, hogy bocsájtsak meg neki. Végül látta, hogy nem adom be a derekamat, szóval feladta. Csak téged akar elpaterolni. - mondta Ruggero.
- Hű...
- Amúgy, ha már olaszban leszünk bemutatom a szüleimet. - mondta természetes hangnemben. Nekem összeszorult a gyomrom. Mintha szállnánk le a repülővel.
- E-engem? - kérdeztem.
- Igen, T-t-téged. - mondta nevetve.
- Hát...Jó. - néztem elvörösödve.
A többiekkel lent maradtunk még a strandon kb. este 10-ig, majd felmentünk a szállásra aludni... Már ideje volt.
- Te normális vagy? - pattantam fel.
- Legalább így felébredsz. - nevette el magát.
- Menj a fenébe. - feküdtem vissza a puha párnámra.
- Amara! - dőlt mellém. - Aludhatsz a buszon is, de el kell mondjam, hogy aranygaluska a reggeli és nem hiszem, hogy ki szeretnéd hagyni. - mondta megsimítva az arcomat.
- Tessék? - ugrottam ki. - Aranygaluska? Miért nem ezzel kezdted? - kapkodtam. - Elkészülök reggeliig?
- Három perced van. - nézett rám mosolyogva. Gyorsan összekaptam magam, egy kicsit elviselhetőbbé varázsoltam a fejem.
- Mehetünk! - lihegtem. - Van még - néztem az órámra. - fél percünk. - mondtam.
- Az pont elég erre... - lépett hozzám és megcsókolt. És még és még és még... - Szerintem mennünk kéne le.
- Nem érdekel a kaja. - csókoltam meg még egyszer Ruggerot, aztán elképedtem. - Ezt én mondtam? - gondolkodtam.
- Nagyon szerethetsz, ha nem sietsz a kajáért.
- Attól tartok egyenrangú vagy a kajával. Sőt...kezded túlszárnyalni. - mondtam neki nevetve.
- Még jó. - mondta és adott egy szájra puszit. - De most már gyere, mert megbánod, hogy nem jöttél enni.
- Rendben. - mondtam és lesétáltunk az ebédlőbe. A többiek meglepően csendesek voltak. - Veletek meg mi van? - néztem rájuk, majd Ruggerora. - Én is így nézek ki reggelente? - kérdeztem halkan tőle.
- Deeeehooogy... - mondta ironikusan.
- Álmosak vagyunk. - mondta Jorge. - De ti mitől vagytok ilyen frissek? - nézett ránk.
- Nem. Ti miért nem vagytok azok? Tegnap egész nap aludhattatok. - néztem rájuk furán.
- 16 órát aludtam. - nézett engem kómásan Jorge.
- Akkor? - vontam kérdőre.
- Csak... Nem tudom. - ásítozott. - Álmosak vagyunk.
- De... - kezdtem. - Legalább aranygaluska a kaja. - örvendeztem. Mindenki furán nézett rám. - Mi van? Csak én szeretem? Mert megeszem az adagotokat.
És így történt az, hogy megettem hat tál aranygaluskát. Samuelét, Rosalinét, Maryét, Albáét, Ruggeroét és a sajátomat.
- Na jó. Te beteg vagy. - nézett rám Ruggero. - Hat tál aranygaluskát bezabáltál és most a hetedikért kuncsorogsz.
- Nem beteg vagyok, csupán...konyhamalac. - nevetgéltem.
Délelőtt elmentünk a koncert helyszínére, ahol ismét telt ház volt. Egy főpróba után, kettő koncertet is adtunk. Szerintem jól sikerült mindkettő, bár az On Beatben rontottam, de nem volt feltűnő. Este 11-kor közölték velünk, hogy cuccolunk Európába. Két óránk volt összeszedni a holmit és elindulni a reptérre. Hajnal 2:35-kor szállt fel a gépünk. Már majdnem összeestem a fáradtságtól. Ruggeroval egymás mellett ültünk, én az ablaknál, ő ugye mellettem. Előttünk Alba, Tini, mögöttünk Jorge, Samuel.
- Oké. Szerintem nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy most alszom. - néztem Ruggerora, aki már nagyban szundikált. A vállára hajtva a fejem, hasonlóképp tettem. Az út 15 órás, ebből a többség végigaludta az egészet, én viszont akkor keltem fel, amikor még volt két óra az útból. Ruggero továbbra is aludt. Aztán úgy 15 perc múlva végre felkelt:
- Én nem értelek! - mondta. - Amikor fáradtnak kéne lenned, te akkor alszol keveset és amikor nem, akkor igen. - nézett engem Ruggero.
- Jó na... - mondtam. - Jót aludtál? - kérdeztem.
- Repülőn nem tudok jót aludni. Te?
- Én egész jót szundítottam.
- A "szundítás" neked 13 óra alvás? Akkor mi neked a nagy alvás?
- Nem tudom...Egy-két nap?! - mondtam komolyan. - Csak vicceltem. - néztem Ruggero elképedt fejét, majd adtam neki egy hosszú csókot. Mármint hármat. Az útból még volt másfél óra, ezért megnéztünk egy filmet:
- Ez nem jó! A vasembert nem tudnánk befejezni. - mondta Ruggero.
- Mert a Wall Street Farkasát igen? - néztem rá hülyén, mert ő amellett voksolt.
- Nézd! Ez egész rövid. - mutatott valami ijesztő horrorra.
- Nem nézek horrort! - tiltakoztam. - Ó! Nézd! Toy Story. - mutattam.
- Az aranyos film! Nézzük ezt? - ment rá.
- Aha. - dőltem rá a vállára.
Leszállás előtt pont vége lett a filmnek.
- Jaj, ne! - mondtam. - Megkezdődik a leszállás... Szurkolj, hogy ne hányjak az öledbe. - hunytam le a szemem. Ruggero erősen megszorította a kezem. A leszállásnál liftezett a gyomrom, azt hittem meghalok.
- Túl vagy rajta! - mondta és adott egy puszit az arcomra.
- Hála a jó égnek. - sóhajtottam. Szállásra sem tudtunk menni, rohantunk a helyszínre. Főpróba nélkül kellett előadnunk a koncertet. A nézőtér ismét tele volt. Az időeltolódás miatt egy kicsit meg voltam zavarodva, de próbáltam a tökéleteset nyújtani, ami annyira nem sikerült, mert, ha például Ruggero nem fog az emelésnél, biztosan pofára esek. A szólótáncomnál is majdnem elestem a saját lábamban, tehát nem ez volt a legjobb koncertem.
- A szívrohamot hoztad rám. - mondta Ruggero a dobásra célozva.
- Bocsi, de nem egészen voltam itt fejben. - mondtam megkavarodva.
- Semmi gond! A lényeg, hogy nem történt baj. - ölelt át szorosan.
A koncert után végre elfoglalhattuk a szállásunkat. Furcsa volt, hogy nem a megszokott helyen vagyunk, de meg kell hagyni, ez a hotel is meseszép. A srácok kitalálták, hogy holnap menjünk el hajókázni, szóval a délelőtti program már megvan. Viszont még csak este nyolc volt, a vacsoráról már lekéstünk, így szokás szerint elmentünk felfedezni a tengerpartot.
- Tyű! - mondtam. Ez gyönyörű. - ámultam el.
- Az bizony! - mondta Tini. - Egy hét múlva már Olaszban leszünk. Alig várom, hogy együnk már olasz pizzát.
- Hé! Ezzel most leszólod azt a pizzát, amit én tudok csinálni? - nézett gonoszan Ruggero.
- Ööö... Dehogy, csak érted. - kezdte Tini. - Jobb lenne, egy profitól. - mondta finoman. Ruggero bosszúsan nézett Tinire, aki békítés céljából megölelte.
- Ruggero! - hallottam egy hangot a hátam mögül. Candelaria. - Tudnánk beszélni? - kérdezte. Ruggero rám nézett, én egy aprót bólintottam. Egy kicsit odébb sétáltak. Végig figyeltem fél szemmel a történeteket, de nem történt semmi, csak komoran beszélgettek, majd Cande elment idegesen.
- Mi történt? - kérdeztem, megsimítva az arcát.
- Gyere! - mondta és arrébb húzott. - Olyanokat mondott, hogy már három hete, hogy külön vagyunk és hiányzom neki, aztán egy ideig téged szapult, majd utána könyörgött, hogy bocsájtsak meg neki. Végül látta, hogy nem adom be a derekamat, szóval feladta. Csak téged akar elpaterolni. - mondta Ruggero.
- Hű...
- Amúgy, ha már olaszban leszünk bemutatom a szüleimet. - mondta természetes hangnemben. Nekem összeszorult a gyomrom. Mintha szállnánk le a repülővel.
- E-engem? - kérdeztem.
- Igen, T-t-téged. - mondta nevetve.
- Hát...Jó. - néztem elvörösödve.
A többiekkel lent maradtunk még a strandon kb. este 10-ig, majd felmentünk a szállásra aludni... Már ideje volt.
2015. április 12., vasárnap
Pihenős nap...
Reggel Ruggero mellkasán ébredtem. Egy óriási ásítás után, megcsodáltam, hogy milyen cukin alszik. Láttam, hogy még az igazak álmát alussza, ezért gondoltam meglepem valami finom reggelivel. Aha, csak egy volt a baj. Azt hittem kb. reggel 8 van. De már délután 1 volt. Ezt egy kicsikét benéztem. Hát ez a meglepetés most elmarad...
Visszafeküdtem és rádőltem Ruggerora. Már eltelt fél óra, de ő még mindig szundikált. Már unatkoztam, ezért átöltöztem, hogy megnézzem itt van e valaki.
Az ajtón kilépve bekopogtam mindenhová. Senki sehol... Hát jó! Vagy alszanak, vagy elmentek. Mégis meddig alszik még Ruggero? De nem akarom felkelteni, mert nagyon édesen alszik.
Visszamentem a szobába. Kicsit pakolásztam, majd ettem, ettem és ettem:
- Feleszed a hűtőt? - hallottam egy kómás hangot. Éppen úgy néztem ki, mint egy tömött szájú hörcsög.
- Ühüm. - bólogattam háttal neki.
- Te előbb felkeltél mint én... - ámult el. Lenyeltem a falatot, majd ránéztem.
- Szóval te is ennyire unatkozol, amíg én alszom?
- Nem, általában dalokat írok addig.
- Milyen dalokat? - dőltem le mellé.
- Mindjárt mutatok egy párat. - állt fel a gitárjáért. Éppen azon gondolkodtam, hogy hogy nézhet ki valaki ilyen jól ébredés után is? Ruggero még egy ideig hunyorított a fénytől és eléggé álmos feje volt, valamint a haja is kuszán állt. Kezébe kapta a gitárt, egy kicsit hangolt rajta, majd rákezdett. Egy gyönyörű, dallamos dal volt. Olaszul énekelt, ezért nem igazán értettem. Eszméletlenül helyes volt, miközben énekelt. A szívem nagyokat dobbant és vissza kellett fogjam magam, hogy ne öleljem meg a dal közben. - Hogy tetszett? - nézett rám.
- Gyönyörű! - ámultam el. - Miről szól?
- Rólad. - mondta mosolyogva. A kezembe nyomta a szöveget spanyol változattal.
- Pontosan ezt mikor írtad? - néztem a szöveget.
- Ez volt az első dalom rólad. - mosolygott. Elpirulva odaléptem hozzá és megcsókoltam.
- Szeretlek! - öleltem át.
- Hát még én Téged! - mondta és adott egy puszit.
Ruggero is átöltözött és elmentünk sétálni. Nagyon szép helyekre mentünk. Ez a hely gyönyörű. Csináltunk rengeteg képet és nagyon jól szórakoztunk. Először elmentünk vásárolgatni:
- Wow, az a póló nagyon jól állna neked! - húztam be egy boltba. Felpróbáltattam vele. Tetszett nekem, tetszett neki. Ez egyenlő a vásárlással. - Remek vétel volt. - szökdécseltem a kezét fogva.
- Hála neked! - adott egy szájra puszit. - Na ide bemegyünk. - mondta. - Kiszúrtam valamit. - húzott magával. - Ezt - mutatott a ruhára. - te most megpróbálod. - mondta nekem. Egy gyönyörű barack színű nyárias ruha volt előttünk.
- Én nem szere...
- De! - vágott közbe Ruggero.
- Jó... - kaptam fel a ruhát és elcsattogtam a próbafülkéhez. A ruha egész jól állt magamhoz képest.
- Készen vagy végre? - kérdezte.
- Igen. - húztam el a függönyt. Ruggero elámult. Ezt jó volt látni. - Na? - néztem kíváncsian.
- Te... - kezdte egy nagyot nyelve. - Miért vagy ilyen...
- Ilyen...? - kérdeztem vissza.
- Ilyen...Lélegzetelállító? - nézett engem. A válaszom erre egy hosszú csók volt. - Oké! Ezt a ruhát én most megveszem.
- Magadnak? - nevetgéltem.
- Csak szeretnéd! - mondta és adott egy puszit. - Na öltözz át. - hessegetett vissza.
Ezután még bementünk pár boltba. Ruggero próbálkozott még azzal, hogy ruhákat próbáltat velem, de nem jött össze neki. Ismét betessékelt egy boltba. - Egy próba? - dobott a kezembe valami selymet. Valami csipkét.
- Ez egy cipőfűző? - néztem a kezemben fogva.
- Nézd meg jobban. - mondta kacér vigyorral. Kiterítettem, majd egy reflexmozdulattal a helyére dobtam.
- Menjünk innen. - húztam ki a boltból vörös fejjel.
- Szerintem szexi volt. - mondta.
- Az a tanga, ami kb. 3 csíkból áll plusz egy kis csipkéből? - néztem rá.
- Volt hozzá felső is. - mosolygott. Belevertem ököllel a vállába.
- Nyugi! Te tundrabugyiban is szexi lennél! - húzott magához és megcsókolt.
Ez után nagyon sok helyre bementünk Ruggero vett még egy farmert és két pólót. A végén beültünk egy kávézóba:
- Huh, micsoda nap. - huppantam le.
- Nagyon jó volt! Főleg az az alsónemű - vigyorgott. Itt igazán csúnyán néztem rá, aztán odalépett a pincérlány. - Szia, én egy sajttortát és egy cappuccinot kérnék.
- Én pedig egy répatortát és egy tejeskávét. - adtam le én is a rendelést.
- Hogy szeretheted a tejeskávét? - háborodott fel Ruggero.
- Sajnálom, de ezt el kell fogadd! - nevettem. Mellettünk sok tizenéves lány elhaladt, sokan sikongattak, néhányan lenézően néztek rám és kb 6-an jöttek fotózkodni Ruggeroval. Húsz perc alatt. - Te aztán híres vagy... - mondtam.
- Ilyen ez a popszakma. - kacsintott egyet, majd hosszan megcsókolt. Az idilli pillanatot a hetedik fotózkodni vágyó kb. tizenkét éves lány szakította meg. Természetesen én remek lehetőség voltam, arra, hogy lefotózzam őket.
- Hogy ismernek fel, még napszemüvegben is? - néztem rá.
- Ellentétben veled, mert te még anélkül sem veszel észre - célzott a koncert előtti incidensre - ők imádnak és felismernek. - okoskodott.
- Miért vagy ennyire ellenállhatatlan és nárcisztikus?
- Te beképzeltnek tartasz engem? - háborodott fel.
- Teljes mértékben. - nevettem.
- Gyere te! - húzott fel a székből és az ölébe rántott. Természetesen, kitalálható, hogy ismét csókolóztunk:
- Khm. - hallottunk egy hangot. - Kérjük a kávézó keretein belül kerüljék a túlzott szerelmi kapcsolatot. - hadarta el a betanult szöveget a pincérlány.
- Elnézést! - pattantam fel Ruggero öléből elvörösödve. A helyemen ülve (miközben a lány pakolgatta a kávét), Ruggero azt tátogta, hogy "még folytatjuk". Erre nevetésben törtem ki, ami elég kínosan jött ki. A pincérlányt kérni sem kellett, elég gyorsan elspurizott.
- Szóval térjünk csak vissza erre a tejeskávé dologra... - kezdte.
- Na jó! - mondtam. - Így is eléggé fel vagyok pörögve, alapjáraton. Ha iszom egy tömény kávét kampec. Engem ha fejbe lőnek is ébren maradok. Ezért maradok a finom, lájtos tejeskávémnál.
- De felhúztad magad. - nevette el magát.
- Inkább eszem. - mondtam.
A kávézó után visszamentünk a hotelba, ahol kihagytuk a vacsorát kivételesen. Holnap ismét koncertnap, még itt, de utána már utazunk el máshova...
- Köszönöm a ruhát! - mondtam.
- Nincs mit...De megismétlem, örültem volna, ha azt a fehérneműt is megvesszük.
- Az továbbra is 3 cérna volt és egy kis csipke. - háborodtam fel. Ruggero jól elnevetgélt azon, hogy hogy ki voltam akadva. - Inkább mentem zuhanyozni.
- Szabad kukkolni? - nézett kiskutya szemmel.
- Neked ez még illegális. - mondtam komolyan és bezártam a fürdőt. Utána alig vártam, hogy bedőljek az ágyba, mert már leszakadtak a lábaim. Miután Ruggero is megfürdött, együtt nevettünk a mai nap vicces pillanatain.
- Amara! Én értem, hogy neked kényelmes a mellkasom, de akármilyen szép is a hajad, hidd el nem finom. - mondta.
- Lenyírjam kopaszra? - néztem rá, felkönyökölve.
- Csak foltokban... - mondta.
- Fúúj... - dőltem vissza nevetve. - Akkor nem fekszem rád, de a karodat átölelem. - mondtam és betartva a mondandómat átkaroltam a karját.
- Elszorítod a vérkeringésemet. - mondta.
- Nem baj... - mondta egyre fáradtabban.
- Jó éjt Szerelmem. - mondta.
- Jó éjt! - simítottam meg az átölelt karját.
Visszafeküdtem és rádőltem Ruggerora. Már eltelt fél óra, de ő még mindig szundikált. Már unatkoztam, ezért átöltöztem, hogy megnézzem itt van e valaki.
Az ajtón kilépve bekopogtam mindenhová. Senki sehol... Hát jó! Vagy alszanak, vagy elmentek. Mégis meddig alszik még Ruggero? De nem akarom felkelteni, mert nagyon édesen alszik.
Visszamentem a szobába. Kicsit pakolásztam, majd ettem, ettem és ettem:
- Feleszed a hűtőt? - hallottam egy kómás hangot. Éppen úgy néztem ki, mint egy tömött szájú hörcsög.
- Ühüm. - bólogattam háttal neki.
- Te előbb felkeltél mint én... - ámult el. Lenyeltem a falatot, majd ránéztem.
- Szóval te is ennyire unatkozol, amíg én alszom?
- Nem, általában dalokat írok addig.
- Milyen dalokat? - dőltem le mellé.
- Mindjárt mutatok egy párat. - állt fel a gitárjáért. Éppen azon gondolkodtam, hogy hogy nézhet ki valaki ilyen jól ébredés után is? Ruggero még egy ideig hunyorított a fénytől és eléggé álmos feje volt, valamint a haja is kuszán állt. Kezébe kapta a gitárt, egy kicsit hangolt rajta, majd rákezdett. Egy gyönyörű, dallamos dal volt. Olaszul énekelt, ezért nem igazán értettem. Eszméletlenül helyes volt, miközben énekelt. A szívem nagyokat dobbant és vissza kellett fogjam magam, hogy ne öleljem meg a dal közben. - Hogy tetszett? - nézett rám.
- Gyönyörű! - ámultam el. - Miről szól?
- Rólad. - mondta mosolyogva. A kezembe nyomta a szöveget spanyol változattal.
- Pontosan ezt mikor írtad? - néztem a szöveget.
- Ez volt az első dalom rólad. - mosolygott. Elpirulva odaléptem hozzá és megcsókoltam.
- Szeretlek! - öleltem át.
- Hát még én Téged! - mondta és adott egy puszit.
Ruggero is átöltözött és elmentünk sétálni. Nagyon szép helyekre mentünk. Ez a hely gyönyörű. Csináltunk rengeteg képet és nagyon jól szórakoztunk. Először elmentünk vásárolgatni:
- Wow, az a póló nagyon jól állna neked! - húztam be egy boltba. Felpróbáltattam vele. Tetszett nekem, tetszett neki. Ez egyenlő a vásárlással. - Remek vétel volt. - szökdécseltem a kezét fogva.
- Hála neked! - adott egy szájra puszit. - Na ide bemegyünk. - mondta. - Kiszúrtam valamit. - húzott magával. - Ezt - mutatott a ruhára. - te most megpróbálod. - mondta nekem. Egy gyönyörű barack színű nyárias ruha volt előttünk.
- Én nem szere...
- De! - vágott közbe Ruggero.
- Jó... - kaptam fel a ruhát és elcsattogtam a próbafülkéhez. A ruha egész jól állt magamhoz képest.
- Készen vagy végre? - kérdezte.
- Igen. - húztam el a függönyt. Ruggero elámult. Ezt jó volt látni. - Na? - néztem kíváncsian.
- Te... - kezdte egy nagyot nyelve. - Miért vagy ilyen...
- Ilyen...? - kérdeztem vissza.
- Ilyen...Lélegzetelállító? - nézett engem. A válaszom erre egy hosszú csók volt. - Oké! Ezt a ruhát én most megveszem.
- Magadnak? - nevetgéltem.
- Csak szeretnéd! - mondta és adott egy puszit. - Na öltözz át. - hessegetett vissza.
Ezután még bementünk pár boltba. Ruggero próbálkozott még azzal, hogy ruhákat próbáltat velem, de nem jött össze neki. Ismét betessékelt egy boltba. - Egy próba? - dobott a kezembe valami selymet. Valami csipkét.
- Ez egy cipőfűző? - néztem a kezemben fogva.
- Nézd meg jobban. - mondta kacér vigyorral. Kiterítettem, majd egy reflexmozdulattal a helyére dobtam.
- Menjünk innen. - húztam ki a boltból vörös fejjel.
- Szerintem szexi volt. - mondta.
- Az a tanga, ami kb. 3 csíkból áll plusz egy kis csipkéből? - néztem rá.
- Volt hozzá felső is. - mosolygott. Belevertem ököllel a vállába.
- Nyugi! Te tundrabugyiban is szexi lennél! - húzott magához és megcsókolt.
Ez után nagyon sok helyre bementünk Ruggero vett még egy farmert és két pólót. A végén beültünk egy kávézóba:
- Huh, micsoda nap. - huppantam le.
- Nagyon jó volt! Főleg az az alsónemű - vigyorgott. Itt igazán csúnyán néztem rá, aztán odalépett a pincérlány. - Szia, én egy sajttortát és egy cappuccinot kérnék.
- Én pedig egy répatortát és egy tejeskávét. - adtam le én is a rendelést.
- Hogy szeretheted a tejeskávét? - háborodott fel Ruggero.
- Sajnálom, de ezt el kell fogadd! - nevettem. Mellettünk sok tizenéves lány elhaladt, sokan sikongattak, néhányan lenézően néztek rám és kb 6-an jöttek fotózkodni Ruggeroval. Húsz perc alatt. - Te aztán híres vagy... - mondtam.
- Ilyen ez a popszakma. - kacsintott egyet, majd hosszan megcsókolt. Az idilli pillanatot a hetedik fotózkodni vágyó kb. tizenkét éves lány szakította meg. Természetesen én remek lehetőség voltam, arra, hogy lefotózzam őket.
- Hogy ismernek fel, még napszemüvegben is? - néztem rá.
- Ellentétben veled, mert te még anélkül sem veszel észre - célzott a koncert előtti incidensre - ők imádnak és felismernek. - okoskodott.
- Miért vagy ennyire ellenállhatatlan és nárcisztikus?
- Te beképzeltnek tartasz engem? - háborodott fel.
- Teljes mértékben. - nevettem.
- Gyere te! - húzott fel a székből és az ölébe rántott. Természetesen, kitalálható, hogy ismét csókolóztunk:
- Khm. - hallottunk egy hangot. - Kérjük a kávézó keretein belül kerüljék a túlzott szerelmi kapcsolatot. - hadarta el a betanult szöveget a pincérlány.
- Elnézést! - pattantam fel Ruggero öléből elvörösödve. A helyemen ülve (miközben a lány pakolgatta a kávét), Ruggero azt tátogta, hogy "még folytatjuk". Erre nevetésben törtem ki, ami elég kínosan jött ki. A pincérlányt kérni sem kellett, elég gyorsan elspurizott.
- Szóval térjünk csak vissza erre a tejeskávé dologra... - kezdte.
- Na jó! - mondtam. - Így is eléggé fel vagyok pörögve, alapjáraton. Ha iszom egy tömény kávét kampec. Engem ha fejbe lőnek is ébren maradok. Ezért maradok a finom, lájtos tejeskávémnál.
- De felhúztad magad. - nevette el magát.
- Inkább eszem. - mondtam.
A kávézó után visszamentünk a hotelba, ahol kihagytuk a vacsorát kivételesen. Holnap ismét koncertnap, még itt, de utána már utazunk el máshova...
- Köszönöm a ruhát! - mondtam.
- Nincs mit...De megismétlem, örültem volna, ha azt a fehérneműt is megvesszük.
- Az továbbra is 3 cérna volt és egy kis csipke. - háborodtam fel. Ruggero jól elnevetgélt azon, hogy hogy ki voltam akadva. - Inkább mentem zuhanyozni.
- Szabad kukkolni? - nézett kiskutya szemmel.
- Neked ez még illegális. - mondtam komolyan és bezártam a fürdőt. Utána alig vártam, hogy bedőljek az ágyba, mert már leszakadtak a lábaim. Miután Ruggero is megfürdött, együtt nevettünk a mai nap vicces pillanatain.
- Amara! Én értem, hogy neked kényelmes a mellkasom, de akármilyen szép is a hajad, hidd el nem finom. - mondta.
- Lenyírjam kopaszra? - néztem rá, felkönyökölve.
- Csak foltokban... - mondta.
- Fúúj... - dőltem vissza nevetve. - Akkor nem fekszem rád, de a karodat átölelem. - mondtam és betartva a mondandómat átkaroltam a karját.
- Elszorítod a vérkeringésemet. - mondta.
- Nem baj... - mondta egyre fáradtabban.
- Jó éjt Szerelmem. - mondta.
- Jó éjt! - simítottam meg az átölelt karját.
Az első koncert...
A fő próba tökéletesen sikeredett, ruhástul, hajastul, sminkestül. Már nagyon izgulok, mert kb. 3 perc múlva megnyitják a kapukat:
- Nyugi! - ölelt át hátulról Ruggero.
- Nem bírom! El fogok...
- Alduni? - vágott közbe. Nevetésben törtem ki,
- Azt akartam mondani, hogy el fogok ájulni. - nevetgéltem, míg el nem halkított egy csókkal.
- Amara! Azonnal menjél a sminkeshez, Ruggero, te meg öltözzél! - üvöltötte valaki. Egy búcsúcsókkal kettészakadtunk.
- A színpadon találkozunk. - mondta Ruggero.
- Úgy legyen!
A székbe beülve arra koncentráltam, hogy ne aludjak el. A sminkes lány végig csacsogott, méghozzá jó nyávogós hangon, így nem aludtam be:
- Ama! - rohangált valaki mögöttem.
- Itt vagyok! - szóltam a székből, miközben sminkeltek.
- Drágám! Hol a ruhád? - mondta kétségbeesve a stylist.
- Ott valahol. - mutattam balra. Egy kicsit szétszórt.
- Amara! - hallottam Larát.
- Mondd!
- Nem tudom, hogy van egy rész a Como Queres?-ből.
- Melyik rész? - kérdeztem. Lara elmondta én pedig elmagyaráztam neki, hogy hogy van.
- Köszi, imádlak. - mondta és elviharzott.
Közben hallottam, hogy óriási hangzavar van. Kapunyitás. A gyomrom görcsbe rándult.
- Készen vagy! - mondta a sminkes.
- Köszi. - rohantam öltözni. Belerohantam valakibe. - Bocsi! - mondtam hátra sem nézve, de visszarántott.
- Már észre se veszel? - mosolygott rám édesen Ruggero.
- Nehéz nem észre venni a tarajod. - nevettem.
- Neked sikerült. - csókolt meg. - Na, siess!
Átöltöztem, hajat csináltattam, rohangáltam, aztán ideje volt kezdeni.
- Készen álltok? Menjetek! - hessegettek minket a sötét színpadra. A színpadon állva hallottam a szívverésemet. A közönség elhalkult. Tini megérkezett, óriási visítás és tapsvihar. Aztán elkezdtük az összetett koreot. Mind a három tökéletesre sikeredett. A színpad mögött óriási nagy káosz uralkodott. Rohanás, rohanás és rohanás. Volt három szabad táncom, ahol felkészültem az Alcancemos Las Estrellasra.
- Lányok! Menjetek! - Volt egy kis szöveg, amivel szórakoztatták a közönséget, aztán elkezdtek énekelni, ez a tánc is jól sikerült, nem rontottunk.
Utána volt a rekordöltözés, ahol rettenetesen gyorsan kellett öltöznöm, mert egyből jött a következő dal, amiben benne voltam (Peligrosamente Bellas). Ez után volt egy kis szusszanás (ez kb 1 percet takar), aztán átöltöztem a Luz, Camara, Acción produkcióra. Ruggero előre felment, mi oldalról. Nagyon jól kezdte az éneklést. Az emelésnél összetalálkozott a tekintetünk. Itt elég látványosan rám kacsintott. Nagyon jól sikerült a dobás és minden klappolt.
Még az On Beat, Juntos Somos Más is volt. A Como Queres is nagy sikert aratott, akárcsak az En mi Mundo és a Supercreativa. A Te Creo szólótáncomat nagyon élveztem, bár nagyon izgultam. É a legvégén a Ser Mejor is csodás volt. Életem legszebb napja. A színpadon a legtöbb lány sírva fakadt, a fiúk csak ölelgettek minket. Felbecsülhetetlen érzés volt!!! A színpadon mindenki ölelkezett:
- Na milyen volt? - üvöltötte Ruggero. A közönség ujjongott, de mi is.
- Eszméletlen. - törölgettem a szemem. Ruggero odalépett és magához húzott. - Ezt itt nem kéne, nem? - mondtam.
- Kit érdekel?! Nem bírom ki. - mosolyodott el és szenvedélyesen megcsókolt. A közönség sikoltozott és fotózott. Ebből lesznek hírek...
- Szeretlek! - öleltem át szorosan Ruggerot.
A színpadon boldogítottuk még a közönséget, de azután hivatalosan is vége lett az első koncertnek.
- Wááá! - üvöltött egy nagyot Facu. - Ez nagyon király volt! - ugrált.
- Megcsináltuk! - vigyorgott Tini és a karját kitárva, beleszaladtunk az ölelésébe.
- Annyira jó volt! - pityergett Alba.
- Hiányzott már ez az érzés! - mondta Ruggero, miközben átkarolt engem.
- Csodás volt. - mondtam én is.
Ott voltunk kb. éjfélig, azután már elmehettünk. De fáradság helyett inkább mindenki fel volt pörögve.
- Éjszakai strand? - dobtam fel kivételesen én az ötletet.
- Féltem, hogy sose mondja senki. - mondta Jorge és a másik oldalról átkarolva ugrált. Ez az ember kettyós. De nagyon bírom!
Mindenki összeszedte a holmiját. Mivel már viszonylag hűvös volt, így ruhástul rohantunk a vízbe.
- Ruggero! Ne merd! - mondtam még szárazon. Ruggero könnyedén felkapott. - Ne dobj beee! - csapkodtam a hátát. - Ne! - csimpaszkodtam rajta, amikor már tédig állt a vízben.
- Macskának érzed magad? Nem bírod a vizet? - csikizett nevetve.
- Fejezd be! - kiáltottam kacagva. - Megharapom a fülcimpádat! - váltottam komolyra.
- Én meg most elengedlek. - engedett el, ígéretét betartva. Már csak magamat tartottam.
- Jó! - mondtam. - Megadom magam. - eresztettem el Ruggerot és belezuhantam a vízbe. - Utálom, hogy mindig te nyersz! - biggyesztettem le a számat és felálltam.
- Hogy lehetsz ilyen gyönyörű? - mosolyodott el. Egyből elpirultam, a szívem ki akart ugrani a helyéről.
- Te meg, hogy tudsz ilyen jól bókolni. - kulcsoltam át a kezem a vállán és megcsókoltam. Közben egy sunyi mozdulattal kigáncsoltam, így összecsuklott és a vízbe esett.
- Te! - nézett rám bosszúsan. - Hogy képzelted? - pattant fel és elkezdett kergetni a vízben.
- Ne! Bocsi! Nem teszem ezt többet! - sikoltottam, de hátulról elkapott és szorosan magához húzott. Adott a nyakamra egy puszit, majd eldöntött a vízbe.
- Na! - nevetgéltem. - Elég lesz! - mondtam a vízben ülve.
Közben, mire kinéztünk, észrevettük, hogy egy árva lélek nincs már a strandon.
- Ennyire megunták? - nézett körbe Ruggero a sötétben.
- Ott vannak! - hunyorítottam. Messze voltak tőlünk. - Ennyire elrohantam volna? - néztem.
- Menjünk oda hozzájuk. - mondta, felhúzva engem a vízből. Kézen fogva odasétálgattunk:
- Ti meg mit csináltatok olyan messze? - kérdezte Tini.
- Én menekültem előle. - mutattam Ruggerora. - Ti nem mentek be a vízbe? - néztem rájuk. A többségük száraz volt.
- Én bent voltam! - mondta Jorge.
- Azt sejtettem! - legyintettem rá nevetve.
Kb. még fél óráig lent voltunk, de utána már mindenki ment aludni. Beléptem a szobába.
- Amara? Te mit csinálsz itt? - nézett Lara rám.
- Bejöttem...A szobánkba? - néztem rájuk furán.
- Velem már Facundo van. - mondta Lara.
- És Mary? - néztem rá kérdőn.
- Ő Albával és Tinivel.
- Jó ez így stimmel... - mondtam. - De hol a fenében vagyok ÉN? - mutattam magamra.
- Ne légy ilyen primitív állt fel és kikísért a szobából, majd benyitott a szemben lévő Ruggero szobájába. - Itt vagy te! - mutatott.
- Jó tudni. - mondtam, majd bedőltem az óriási ágyba. - Ruggero hol vagy? - kiáltottam.
- Zuhanyzom. Ne aludj el! - hallottam a mosdóból.
- Igyekszem... - kiáltottam vissza. Öt perc múlva ki is jött. - Miért tartottál ébren? - ásítottam.
- Jó éjt csókot akartam adni! - mondta, majd adott egy tökéletes "jó éjt" csókot.... :)
- Nyugi! - ölelt át hátulról Ruggero.
- Nem bírom! El fogok...
- Alduni? - vágott közbe. Nevetésben törtem ki,
- Azt akartam mondani, hogy el fogok ájulni. - nevetgéltem, míg el nem halkított egy csókkal.
- Amara! Azonnal menjél a sminkeshez, Ruggero, te meg öltözzél! - üvöltötte valaki. Egy búcsúcsókkal kettészakadtunk.
- A színpadon találkozunk. - mondta Ruggero.
- Úgy legyen!
A székbe beülve arra koncentráltam, hogy ne aludjak el. A sminkes lány végig csacsogott, méghozzá jó nyávogós hangon, így nem aludtam be:
- Ama! - rohangált valaki mögöttem.
- Itt vagyok! - szóltam a székből, miközben sminkeltek.
- Drágám! Hol a ruhád? - mondta kétségbeesve a stylist.
- Ott valahol. - mutattam balra. Egy kicsit szétszórt.
- Amara! - hallottam Larát.
- Mondd!
- Nem tudom, hogy van egy rész a Como Queres?-ből.
- Melyik rész? - kérdeztem. Lara elmondta én pedig elmagyaráztam neki, hogy hogy van.
- Köszi, imádlak. - mondta és elviharzott.
Közben hallottam, hogy óriási hangzavar van. Kapunyitás. A gyomrom görcsbe rándult.
- Készen vagy! - mondta a sminkes.
- Köszi. - rohantam öltözni. Belerohantam valakibe. - Bocsi! - mondtam hátra sem nézve, de visszarántott.
- Már észre se veszel? - mosolygott rám édesen Ruggero.
- Nehéz nem észre venni a tarajod. - nevettem.
- Neked sikerült. - csókolt meg. - Na, siess!
Átöltöztem, hajat csináltattam, rohangáltam, aztán ideje volt kezdeni.
- Készen álltok? Menjetek! - hessegettek minket a sötét színpadra. A színpadon állva hallottam a szívverésemet. A közönség elhalkult. Tini megérkezett, óriási visítás és tapsvihar. Aztán elkezdtük az összetett koreot. Mind a három tökéletesre sikeredett. A színpad mögött óriási nagy káosz uralkodott. Rohanás, rohanás és rohanás. Volt három szabad táncom, ahol felkészültem az Alcancemos Las Estrellasra.
- Lányok! Menjetek! - Volt egy kis szöveg, amivel szórakoztatták a közönséget, aztán elkezdtek énekelni, ez a tánc is jól sikerült, nem rontottunk.
Utána volt a rekordöltözés, ahol rettenetesen gyorsan kellett öltöznöm, mert egyből jött a következő dal, amiben benne voltam (Peligrosamente Bellas). Ez után volt egy kis szusszanás (ez kb 1 percet takar), aztán átöltöztem a Luz, Camara, Acción produkcióra. Ruggero előre felment, mi oldalról. Nagyon jól kezdte az éneklést. Az emelésnél összetalálkozott a tekintetünk. Itt elég látványosan rám kacsintott. Nagyon jól sikerült a dobás és minden klappolt.
Még az On Beat, Juntos Somos Más is volt. A Como Queres is nagy sikert aratott, akárcsak az En mi Mundo és a Supercreativa. A Te Creo szólótáncomat nagyon élveztem, bár nagyon izgultam. É a legvégén a Ser Mejor is csodás volt. Életem legszebb napja. A színpadon a legtöbb lány sírva fakadt, a fiúk csak ölelgettek minket. Felbecsülhetetlen érzés volt!!! A színpadon mindenki ölelkezett:
- Na milyen volt? - üvöltötte Ruggero. A közönség ujjongott, de mi is.
- Eszméletlen. - törölgettem a szemem. Ruggero odalépett és magához húzott. - Ezt itt nem kéne, nem? - mondtam.
- Kit érdekel?! Nem bírom ki. - mosolyodott el és szenvedélyesen megcsókolt. A közönség sikoltozott és fotózott. Ebből lesznek hírek...
- Szeretlek! - öleltem át szorosan Ruggerot.
A színpadon boldogítottuk még a közönséget, de azután hivatalosan is vége lett az első koncertnek.
- Wááá! - üvöltött egy nagyot Facu. - Ez nagyon király volt! - ugrált.
- Megcsináltuk! - vigyorgott Tini és a karját kitárva, beleszaladtunk az ölelésébe.
- Annyira jó volt! - pityergett Alba.
- Hiányzott már ez az érzés! - mondta Ruggero, miközben átkarolt engem.
- Csodás volt. - mondtam én is.
Ott voltunk kb. éjfélig, azután már elmehettünk. De fáradság helyett inkább mindenki fel volt pörögve.
- Éjszakai strand? - dobtam fel kivételesen én az ötletet.
- Féltem, hogy sose mondja senki. - mondta Jorge és a másik oldalról átkarolva ugrált. Ez az ember kettyós. De nagyon bírom!
Mindenki összeszedte a holmiját. Mivel már viszonylag hűvös volt, így ruhástul rohantunk a vízbe.
- Ruggero! Ne merd! - mondtam még szárazon. Ruggero könnyedén felkapott. - Ne dobj beee! - csapkodtam a hátát. - Ne! - csimpaszkodtam rajta, amikor már tédig állt a vízben.
- Macskának érzed magad? Nem bírod a vizet? - csikizett nevetve.
- Fejezd be! - kiáltottam kacagva. - Megharapom a fülcimpádat! - váltottam komolyra.
- Én meg most elengedlek. - engedett el, ígéretét betartva. Már csak magamat tartottam.
- Jó! - mondtam. - Megadom magam. - eresztettem el Ruggerot és belezuhantam a vízbe. - Utálom, hogy mindig te nyersz! - biggyesztettem le a számat és felálltam.
- Hogy lehetsz ilyen gyönyörű? - mosolyodott el. Egyből elpirultam, a szívem ki akart ugrani a helyéről.
- Te meg, hogy tudsz ilyen jól bókolni. - kulcsoltam át a kezem a vállán és megcsókoltam. Közben egy sunyi mozdulattal kigáncsoltam, így összecsuklott és a vízbe esett.
- Te! - nézett rám bosszúsan. - Hogy képzelted? - pattant fel és elkezdett kergetni a vízben.
- Ne! Bocsi! Nem teszem ezt többet! - sikoltottam, de hátulról elkapott és szorosan magához húzott. Adott a nyakamra egy puszit, majd eldöntött a vízbe.
- Na! - nevetgéltem. - Elég lesz! - mondtam a vízben ülve.
Közben, mire kinéztünk, észrevettük, hogy egy árva lélek nincs már a strandon.
- Ennyire megunták? - nézett körbe Ruggero a sötétben.
- Ott vannak! - hunyorítottam. Messze voltak tőlünk. - Ennyire elrohantam volna? - néztem.
- Menjünk oda hozzájuk. - mondta, felhúzva engem a vízből. Kézen fogva odasétálgattunk:
- Ti meg mit csináltatok olyan messze? - kérdezte Tini.
- Én menekültem előle. - mutattam Ruggerora. - Ti nem mentek be a vízbe? - néztem rájuk. A többségük száraz volt.
- Én bent voltam! - mondta Jorge.
- Azt sejtettem! - legyintettem rá nevetve.
Kb. még fél óráig lent voltunk, de utána már mindenki ment aludni. Beléptem a szobába.
- Amara? Te mit csinálsz itt? - nézett Lara rám.
- Bejöttem...A szobánkba? - néztem rájuk furán.
- Velem már Facundo van. - mondta Lara.
- És Mary? - néztem rá kérdőn.
- Ő Albával és Tinivel.
- Jó ez így stimmel... - mondtam. - De hol a fenében vagyok ÉN? - mutattam magamra.
- Ne légy ilyen primitív állt fel és kikísért a szobából, majd benyitott a szemben lévő Ruggero szobájába. - Itt vagy te! - mutatott.
- Jó tudni. - mondtam, majd bedőltem az óriási ágyba. - Ruggero hol vagy? - kiáltottam.
- Zuhanyzom. Ne aludj el! - hallottam a mosdóból.
- Igyekszem... - kiáltottam vissza. Öt perc múlva ki is jött. - Miért tartottál ébren? - ásítottam.
- Jó éjt csókot akartam adni! - mondta, majd adott egy tökéletes "jó éjt" csókot.... :)
2015. április 11., szombat
2 héttel később...
- Csipkerózsika! Felébrednél? - hallottam Mary hangját, miközben a vállamat lökdöste.
- Hmm... - fordultam a másik oldalamra. - Hány óra? - motyogtam.
- Pont annyi, hogy elkéssünk a főpróbáról. - mondta. Ránéztem. Lara és Mary felettem állva, már felöltözve vártak rám.
- Nem akarok felkelniiiii. - hisztiztem. Valaki betört az ajtón.
- Gyertek! - hallottam Tinit. - Amara?! Te még... Pizsamában vagy? - vont kérdőre.
- Az úgy volt, hogy... - kezdtem. - Jövök... - keltem ki nagy nehezen.
- Siess! - csukta be az ajtót.
Gyorsan összekaptam magam:
- Mehetünk! - mondtam kómásan. - Mikor lesz az első koncert?
- Holnap este. - mondta Lara.
- Húha... - mondtam aggódva.
Lementünk a buszunkhoz.
- Jó reggelt. - üdvözölt minket Jorge.
- Neked is! - ásítoztam. - Ruggero? - kerestem.
- Itt van mögötted. - ölelt át hátulról Ő. Rám nézett. - Reggel hét van. A nap alig van fent. Minek napszemüveg? - röhögött ki.
- Mert még félig alszom. - morogtam, majd megcsókoltam.
- Gerlepár! - üvöltött Alba nekünk. - Indul a busz!
Éppen, hogy felszálltunk a buszra, amikor a(z amúgy bunkó) buszsofőr beletaposott a gázba, így engem Ruggerora lökve, aki egyensúlyát elveszítve, velem együtt eldőlt:
- Na szép... - nevettem Ruggero mellkasán támaszkodva.
- Jól indul a reggel! - mondta.
A buszút nem volt több tíz percnél, a helyre megérkezve kezdhettük is a próbát:
Az En Girát, a Tienes El Talentot és az Euforiát együtt elpróbáltuk, nagyon jól sikerült:
- Így menjen ez a színpadon is holnap! - mondta a koreográfus.
A többi tánc is jól ment, néhányban volt egy kis hiba. Mivel egyszerre próbáltuk az egészet, így pörgött a próba. A Luz, Camara, Acción is jó lett. Sikerült tökéletesre a dobás. A szólótáncommal is meg voltam elégedve, tehát ez egy jó próba volt.
A srácokkal elhatároztuk, hogy ma pizzázni megyünk. Egy nagyon jó pizzériába mentünk:
- Én egy 32 cm-eset kérnék. - mondta Tini. Alba is, majd Jorge, Ruggero, Cande és mindenki.
- Én... - köszörültem meg a torkom. - 36 cm-eset kérnék... - mondtam.
- Mi van? Mekkora bendőd van? - háborodott fel Facundo.
- Nagy...vagy nem tudom. - mondtam kínosan.
- Alig eszem meg a 32-et, nemhogy a 36-osat - mondta Lara.
- Ti is izgultok a holnaptól? Vagy csak én? - mondtam az ujjaimat ropogtatva.
- Ez természetes. - mondta Tini. - Mi már hozzászoktunk. Csak az esetleges bakizásoktól félünk. - nevetett.
- De attól nagyon! - tette hozzá Ruggero, miközben a kezemet fogta.
Este 11-ig ott voltunk. Jól elszórakoztunk, sokat nevettünk:
- Most már ideje aludni menni, holnap kezdődik az első koncert és nem akarom, hogy elaludjak a színpadon. - mondtam.
- Na gyere te. - kapott fel a hátára Ruggero.- Elaludhatsz a hátamon nyugodtan. - adott egy puszit.
- Oké. - hunytam le a szemem.
................................................
- Te hétalvó! Hasadra süt a nap! - hallottam Ruggero hangját. Kómásan felkeltem.
- Hogy kerültem ide? És hol vagyok? - fogtam a fejem.
- Úgy bealudtál, hogy már féltem, hogy meghaltál. Hogy tudsz ilyen mélyen aludni? - kérdezősködött. - Amúgy én hoztalak ide és a hotelben vagyunk, csak az én szobámban.
- Hű... Ugye nem drogoztál be? - néztem rá.
- Csakis. - mondta és megcsókolt többször is. - Imádlak. - kulcsoltuk össze a kezünket.
- Én is téged. - csókoltam meg. Megszakította a pillanatot egy indulatos kopogás.
- Hahó! Gyertek! Az ország másik végébe kell lennünk négy óra múlva és próbálnunk is kell. - üvöltötte Tini.
Gyorsan átöltöztünk. Ahogy kiléptem az ajtón Tini egy brióst és egy kávét nyomott a kezembe:
- Reggeli. - mondta nekem. - Elviselhetetlen, ha éhes vagy. Magyarázol te is és a gyomrod is. - mondta, miközben sietősen lépcsőzgetett. Ismét mi voltunk az utolsók.
- Jó reggelt! Jó reggelt! - kapkodtam a fejemet a buszon. - Pont maradt két hely nekünk. - mutattam a két üres hely felé.
- Gondolom az ablakhoz akarsz ülni. - mondta Ruggero.
- Honnan tudtad? - döbbentem le.
- Megfigyeltem a szokásaidat. - mondta, miközben leültünk.
- Oké! Mondj egy párat! - néztem kíváncsian.
- Miután hozzáértél egy kilincshez, leporolod a kezedet, esetleg kézfertőtlenítőzöl.
- Nem rossz... - mondtam.
- A táskád cipzárját sosem húzod be teljesen, mert szereted, ha szellőzik és így könnyebb belenyúlni.
- Ezekben az a durva, hogy ezeket senkinek nem mondtam. - lepődtem meg.
- És imádsz a gyomroddal társalogni. - mondta végezetül.
- Ezt azt hittem senki sem látja! - simítottam meg a hasam.
- Én mindig figyeltelek. - csókolt meg.
- Elég a romantikából! - rúgta meg a székemet, a mögöttünk ülő Jorge.
- Hé! Attól, hogy Stephie nincs itt, attól még mi "romantikázhatunk". - fordult hátra Ruggero.
- Bocsi Haver. - ásított Jorge.
Ráhajtottam Ruggero vállára a fejemet és lehunytam a szememet:
- Csak nem aludni fogsz? - kérdezte Ruggero.
- Meglehet. - sziszegtem.
........................................
- Amara! Itt vagyunk! - ébresztettek öten.
- Mióta ébresztgettek? - néztem rájuk.
- Kb. öt perce. Nem rossz! Egész hamar felkeltél. - mondta Tini.
Az Aréna nagyon nagy, tuti rengetegen lesznek. Ideje fő próbálni...
- Hmm... - fordultam a másik oldalamra. - Hány óra? - motyogtam.
- Pont annyi, hogy elkéssünk a főpróbáról. - mondta. Ránéztem. Lara és Mary felettem állva, már felöltözve vártak rám.
- Nem akarok felkelniiiii. - hisztiztem. Valaki betört az ajtón.
- Gyertek! - hallottam Tinit. - Amara?! Te még... Pizsamában vagy? - vont kérdőre.
- Az úgy volt, hogy... - kezdtem. - Jövök... - keltem ki nagy nehezen.
- Siess! - csukta be az ajtót.
Gyorsan összekaptam magam:
- Mehetünk! - mondtam kómásan. - Mikor lesz az első koncert?
- Holnap este. - mondta Lara.
- Húha... - mondtam aggódva.
Lementünk a buszunkhoz.
- Jó reggelt. - üdvözölt minket Jorge.
- Neked is! - ásítoztam. - Ruggero? - kerestem.
- Itt van mögötted. - ölelt át hátulról Ő. Rám nézett. - Reggel hét van. A nap alig van fent. Minek napszemüveg? - röhögött ki.
- Mert még félig alszom. - morogtam, majd megcsókoltam.
- Gerlepár! - üvöltött Alba nekünk. - Indul a busz!
Éppen, hogy felszálltunk a buszra, amikor a(z amúgy bunkó) buszsofőr beletaposott a gázba, így engem Ruggerora lökve, aki egyensúlyát elveszítve, velem együtt eldőlt:
- Na szép... - nevettem Ruggero mellkasán támaszkodva.
- Jól indul a reggel! - mondta.
A buszút nem volt több tíz percnél, a helyre megérkezve kezdhettük is a próbát:
Az En Girát, a Tienes El Talentot és az Euforiát együtt elpróbáltuk, nagyon jól sikerült:
- Így menjen ez a színpadon is holnap! - mondta a koreográfus.
A többi tánc is jól ment, néhányban volt egy kis hiba. Mivel egyszerre próbáltuk az egészet, így pörgött a próba. A Luz, Camara, Acción is jó lett. Sikerült tökéletesre a dobás. A szólótáncommal is meg voltam elégedve, tehát ez egy jó próba volt.
A srácokkal elhatároztuk, hogy ma pizzázni megyünk. Egy nagyon jó pizzériába mentünk:
- Én egy 32 cm-eset kérnék. - mondta Tini. Alba is, majd Jorge, Ruggero, Cande és mindenki.
- Én... - köszörültem meg a torkom. - 36 cm-eset kérnék... - mondtam.
- Mi van? Mekkora bendőd van? - háborodott fel Facundo.
- Nagy...vagy nem tudom. - mondtam kínosan.
- Alig eszem meg a 32-et, nemhogy a 36-osat - mondta Lara.
- Ti is izgultok a holnaptól? Vagy csak én? - mondtam az ujjaimat ropogtatva.
- Ez természetes. - mondta Tini. - Mi már hozzászoktunk. Csak az esetleges bakizásoktól félünk. - nevetett.
- De attól nagyon! - tette hozzá Ruggero, miközben a kezemet fogta.
Este 11-ig ott voltunk. Jól elszórakoztunk, sokat nevettünk:
- Most már ideje aludni menni, holnap kezdődik az első koncert és nem akarom, hogy elaludjak a színpadon. - mondtam.
- Na gyere te. - kapott fel a hátára Ruggero.- Elaludhatsz a hátamon nyugodtan. - adott egy puszit.
- Oké. - hunytam le a szemem.
................................................
- Te hétalvó! Hasadra süt a nap! - hallottam Ruggero hangját. Kómásan felkeltem.
- Hogy kerültem ide? És hol vagyok? - fogtam a fejem.
- Úgy bealudtál, hogy már féltem, hogy meghaltál. Hogy tudsz ilyen mélyen aludni? - kérdezősködött. - Amúgy én hoztalak ide és a hotelben vagyunk, csak az én szobámban.
- Hű... Ugye nem drogoztál be? - néztem rá.
- Csakis. - mondta és megcsókolt többször is. - Imádlak. - kulcsoltuk össze a kezünket.
- Én is téged. - csókoltam meg. Megszakította a pillanatot egy indulatos kopogás.
- Hahó! Gyertek! Az ország másik végébe kell lennünk négy óra múlva és próbálnunk is kell. - üvöltötte Tini.
Gyorsan átöltöztünk. Ahogy kiléptem az ajtón Tini egy brióst és egy kávét nyomott a kezembe:
- Reggeli. - mondta nekem. - Elviselhetetlen, ha éhes vagy. Magyarázol te is és a gyomrod is. - mondta, miközben sietősen lépcsőzgetett. Ismét mi voltunk az utolsók.
- Jó reggelt! Jó reggelt! - kapkodtam a fejemet a buszon. - Pont maradt két hely nekünk. - mutattam a két üres hely felé.
- Gondolom az ablakhoz akarsz ülni. - mondta Ruggero.
- Honnan tudtad? - döbbentem le.
- Megfigyeltem a szokásaidat. - mondta, miközben leültünk.
- Oké! Mondj egy párat! - néztem kíváncsian.
- Miután hozzáértél egy kilincshez, leporolod a kezedet, esetleg kézfertőtlenítőzöl.
- Nem rossz... - mondtam.
- A táskád cipzárját sosem húzod be teljesen, mert szereted, ha szellőzik és így könnyebb belenyúlni.
- Ezekben az a durva, hogy ezeket senkinek nem mondtam. - lepődtem meg.
- És imádsz a gyomroddal társalogni. - mondta végezetül.
- Ezt azt hittem senki sem látja! - simítottam meg a hasam.
- Én mindig figyeltelek. - csókolt meg.
- Elég a romantikából! - rúgta meg a székemet, a mögöttünk ülő Jorge.
- Hé! Attól, hogy Stephie nincs itt, attól még mi "romantikázhatunk". - fordult hátra Ruggero.
- Bocsi Haver. - ásított Jorge.
Ráhajtottam Ruggero vállára a fejemet és lehunytam a szememet:
- Csak nem aludni fogsz? - kérdezte Ruggero.
- Meglehet. - sziszegtem.
........................................
- Amara! Itt vagyunk! - ébresztettek öten.
- Mióta ébresztgettek? - néztem rájuk.
- Kb. öt perce. Nem rossz! Egész hamar felkeltél. - mondta Tini.
Az Aréna nagyon nagy, tuti rengetegen lesznek. Ideje fő próbálni...
2015. április 9., csütörtök
Szerdai nap...
- Jó reggelt! - léptem be a hotel ebédlőjébe. - Miz.. - kezdtem a kérdést, mire valami habos dolgot tömtek a fejembe:
- BOLDOG SZÜLINAPOOOT! - üvöltötték. Letöröltem a habot a fejemről.
- Nem is ma van srácok. - néztem meglepetten, aztán elröhögtem magam. - Látnátok az arcotokat! - nevetgéltem. - Nyugi, ma van. - mondtam és röhögtem a sokkolt arcokon. - Köszönöm. - tártam ki a karom és egyszerre húszan megöleltek:
- Itt az ajid. - nyomott a kezembe Lara egy ajándékszatyrot.
- Nem kellett volna. - mosolyogtam.
Egyszerre öten nyújtottak még felém ajándékokat:
- Köszönöm nektek. - mondtam, miközben kicsordultak az örömkönnyeim.
- Ne sírj! - ölelgetett Tini. - Együnk tortát! - tolt az asztalhoz, ahol egy hatalmas torta várt.
- Azta! - lepődtem meg. - De ez óriási. Miért?
- Maryék mondták, hogy ezt kb. megeszed egyedül, ezért kettőt csináltattunk. - mutatott a konyha felé, ahonnan még egy tortát hoztak.
- Hihetetlenek vagytok! - mosolyogtam.
A többiek beszélgettek valamiről, amikor valaki hátulról eltakarta a szemem:
- Ki vagyok? - hallottam egy ismerős hangot.
- Nem is tudom... Ez a hang olyan nőies. Tini? - kérdeztem komolyan.
- Nem talált... - mélyítette el a hangját...
- Ruggero tudom, hogy te vagy. - nevettem és a kezét levéve megfordultam.
- Boldog szülinapot a legjobb táncosnak a Földön, húzott elő egy kis ékszeres dobozt.
- Hű! - néztem, majd amikor felnyitottam, majdnem leejtettem. Egy gyönyörű nyaklánc volt, egy gyönyörű gyémánt táncosformával. - Miért költöttél rám? - ámultam el.
- Mert te a családom része vagy. Itt mindenki az... Tetszik?
- Az nem kifejezés. - csatoltam ki.
- Segítek! - fogta meg a két végét a nyakláncnak és a nyakamba akasztotta. A szívem hevesen vert. Ezt nem akartam...
- Köszönöm. Nagyon köszönöm. - mondtam és megöleltem.
- Ma szabad napunk van szóval jól beba... - üvöltötte Jorge, aztán rájött, hogy ezt nem itt kéne. - Jól bebarbizunk.. - halkult el.
- Már akik.. - mondtam én, aki nem preferálja az ivást.
- Amara. Most írod a második X-ed. Muszáj kirúgni néha a hámból.
- De ez nem most lesz! - veregettem meg Jorge vállát.
- Majd meglátjuk! - nevetgélt.
A reggeli jó hosszan elhúzódott, azután strandoltunk egészen délutánig. Kb. este hatkor a többiek elhatározták, hogy menjünk el egy buliba:
- Ugye ez nem diszkó? - néztem rémülten.
- Neem. - rázta meg a fejét Facu. - Ez egy olyan buli, ami majdnem, de csak majdnem diszkó. - modta, miközben Larát karolta át.
- Szuper... - mondtam ironikusan.
Minden lány nagyon ki volt öltözve, én ezt nem vittem túlzásba. Szolidan sminkeltem, a hajamat behullámosítottam és egy fekete rövidnadrágban és fehér, mintás trikóban voltam. Edző cipővel. Meg természetesen a "birthday girl" tiara. Le se tagadhatnám, hogy táncos vagyok.
- Mehetünk? - kiáltotta Jorge. Mindenki bólintott és egy külön busszal elmentünk a "buliba"...ami 100%-ban diszkó.
- Hát ez diszkó. - mondtam lenézően.
- Csak táncolunk és jól érezzük magunkat. - mondta Lara, Facu kezét fogva.
- Felőlem... - mondtam nem túl lelkesen.
A buliban büdös volt, zsúfoltság és zene...zene. "Zene". A lányokkal táncolgattunk. Én a saját vizemet ittam (magammal hoztam, ilyen helyeken nem veszek), a többiek a vodkától kezdve a koktélokig nem álltak le. Egy kicsit aggódtam, hogy hogy megyünk haza, mert például Jorge az ígéretét betartva mindent összeivott:
- Jorge. - léptem oda. - Enned kéne valamit. - mondtam neki. Kissé bizonytalanul, de bólintott, majd röhögve elment kérni magának valami kaját. A tekintetemmel Ruggerot kerestem. Candéval táncikált, látszólagosan csak jókedvű volt, nem volt részeg:
- Amara! Ne ellenőrizz mindenkit, csak érezd jól magad! - jött oda Alba.
- Te sem iszol? - néztem rá. Teljesen józan volt.
- Csak mértékkel. Nem szeretem magamat égetni. - vonta meg a vállát.
Eltelt már pár óra, nagyon sokan "kivoltak" már. Samuel, Jorge, Facu teljesen, de Lara és Cande is túllépett a határon. Tini és María csak vihorásztak. A többiekkel nem igazán futottam össze. Ruggerot egy bárszéken véltem felfedezni. Nagyon gondolkozott valamin:
- Hé! Ruggero! Baj van? - ültem a mellette levő székre. Rám nézett. Volt benne elég ital.
- Csak... - szédült meg. Gyorsan elkaptam a vállát és visszatoltam a pultra. - Gondolkodtam. - mondta nagyon lassan.
- Miről? - néztem kíváncsian.
- Rólad, rólunk... - mondta. Összeszorult a gyomrom.
- Ezt már lezártuk. - sóhajtottam. - Egyél a pizzámból, attól egy kicsit jobban leszel! - adtam oda neki a pizzámat.
- Köszi. - evett bele. - Szóval... Még mindig szere... - kezdte.
- Még mindig Candét szereted! - fejeztem be helyesen a mondatot. - Ruggero ne kavarj!
- Nem akarok kavarni! - háborodott fel. - Ezek a rohadt érzéseim. Mit csináljak?
- Felejts el?!
- Te már elfelejtettél engem? - nézett rám. Elvesztem a szemében. Alig láthatóan megráztam a fejem. - Szóval nem. Akkor miért prédikálsz nekem?
- Mert neked barátnőd van és nem belém kéne szerelmes legyél. Ha te engem szeretsz, ne bántsd meg Candeláriát, hanem szakíts vele.
- Akkor te járnál velem? - nézett mélyen a szemembe.
- Ez így elég kínos. - feszengtem.
- Az egész viszonyunk kínos. - mondta ki Ruggero az igazat.
Aztán lelassultak a dolgok. Elnéztem balra és azt hittem rosszul látok. Aztán ránéztem Ruggerora, aki szintén arra nézett:
- Mondd, hogy ezt most hallucinálom. - dörzsölte meg a szemét.
- Attól tartok... - nyeltem egy nagyot. - nem.
Amit láttunk a következő: Candelaria önfeledten táncolgat egy sráccal, majd a következő képben csak annyi látszik, hogy csókolóznak. Többször is.
Ruggero idegesen felállt. Az önkontrollja helyreállt, mert nem szédelgett:
- Ruggero! - rohantam utána. - Ugye nem verekedsz.
- Nem! - mondta idegbetegen és szétszedte a csókolózó párost. - Szia! Tudod ki vagyok én? - nézett a srácra. Reflexből be akart húzni neki, de hátulról elkaptam a kezét:
- Nyugodj meg! - suttogtam. - Azt akarod, hogy ezen csámcsogjon a sajtó? Légy te az okosabb! - simítottam meg a karját. Ruggero hátra nézett rám. Elmosolyodott és adott egy puszit az arcomra.
- Te miért puszilgatsz mást? - nézett rá Cande.
- Te most szívatsz? - kérdeztem én Ruggero helyett. - Most faltál fel egy ismeretlen csávót, aki el is tűnt.
- Jaj...Nem akartam Ruggi. - ölelte meg. Ruggero kibújt az öleléséből. - Én hányszor megbocsájtottam azért, mert ezzel a csajjal kavargattál.
- De egyszer sem csaltalak meg, csak összezavarodtam. Nem csókolóztam Amarával. Én őszintén szerettelek. De ez már a múlté. Jobban járunk, ha ennek vége. - mondta Ruggero és elment.
Öt perc után megkerestem. Kimentem a diszkóból, amitől kb. 10 percre volt a tengerpart. Tudtam, hogy ott lesz. Leültem mellé a homokba. Már teljesen józan volt. A homokot morzsolgatta és közben a vizet bámulta:
- Hogy találtál meg? - nézett felém.
- Megérzés. - mosolyodtam el.
- Hogy lehettem ilyen hülye. Lehet végig megcsalt. - lógatta az orrát.
- Ugyan már. Nem hiszem. - mondtam. Nagyon hideg szél fújt.
- Te egy trikóba vagy? - dülledtek ki a szemei. Levette a kabátját és rám terítette.
- Köszi. - mondtam. Így ültünk...Sokáig. Csendben.
- Jön már fel a Nap. - mutatta. - A legutóbbi közös Napfelkelténk nem volt túl jó.
- Hát nem. Nagyon be voltam sértődve. - röhögcséltem.
- Amara! - nézett rám. - Elpróbáljuk az emelést.
- Persze. - pattantam fel. Vagy hatszor leestem, vagy a homokot Ruggero szemébe szórtam, de aztán nagyon jól sikerült az utolsó. - Ez remek volt! - ugrándoztam. Ruggero mosolyogva nézett. Most meg akar csókolni? Mit csináljak? Közelebb lépett felém.
- Figyelj! - mondtam. - Most szakítottál, még várjunk egy kicsit! Nem szeretnék csere lenni.
- Te sose leszel az. - húzott oda magához a derekamat fogva. A mellkasán megtámasztottam a kezeimet.
- Ígéred? - néztem mélyen a fekete szemeibe.
- Ígérem. Szeretlek. Végre kimondhatom! - mosolyodott el Ruggero.
- Én is szeretlek! - mondtam. Ruggero közelebb hajolt. A kezeimet a nyaka körül átkulcsoltam. Megcsókolt. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. Olyan volt, mint egy álom, ami velem (VELEEEEM) történik. Hihetetlen. Ránéztem:
- Akkor mi most...? - kérdeztem. Még egy csókkal válaszolt:
- Remélem leesett, hogy ez igen akart lenni. - mondta és felkapott, mint ahogy a menyasszonyokat szokás.
- Mi a fenét művelsz? - kérdeztem.
Levette a cipőjét és berohant a vízbe velem együtt.
- Neee! - mondtam csurom vizesen.
Reggel hétre visszaértünk a szállásra.
- Nekem ma próbám van. - mondta Ruggero a kezemet (ááá) fogva.
- Én meg alszom szerintem. - tervezgettem.
- Adhatok egy "jó éjt" puszit? - nézett rám.
- Nem! - mondtam. - Minimum kettőt kérek!
- Még egyszer, boldog szülinapot! - mosolygott.
- Ennél jobb nem is lehetne! - mondtam és megcsókolt...Több, mint kétszer. :)
- BOLDOG SZÜLINAPOOOT! - üvöltötték. Letöröltem a habot a fejemről.
- Nem is ma van srácok. - néztem meglepetten, aztán elröhögtem magam. - Látnátok az arcotokat! - nevetgéltem. - Nyugi, ma van. - mondtam és röhögtem a sokkolt arcokon. - Köszönöm. - tártam ki a karom és egyszerre húszan megöleltek:
- Itt az ajid. - nyomott a kezembe Lara egy ajándékszatyrot.
- Nem kellett volna. - mosolyogtam.
Egyszerre öten nyújtottak még felém ajándékokat:
- Köszönöm nektek. - mondtam, miközben kicsordultak az örömkönnyeim.
- Ne sírj! - ölelgetett Tini. - Együnk tortát! - tolt az asztalhoz, ahol egy hatalmas torta várt.
- Azta! - lepődtem meg. - De ez óriási. Miért?
- Maryék mondták, hogy ezt kb. megeszed egyedül, ezért kettőt csináltattunk. - mutatott a konyha felé, ahonnan még egy tortát hoztak.
- Hihetetlenek vagytok! - mosolyogtam.
A többiek beszélgettek valamiről, amikor valaki hátulról eltakarta a szemem:
- Ki vagyok? - hallottam egy ismerős hangot.
- Nem is tudom... Ez a hang olyan nőies. Tini? - kérdeztem komolyan.
- Nem talált... - mélyítette el a hangját...
- Ruggero tudom, hogy te vagy. - nevettem és a kezét levéve megfordultam.
- Boldog szülinapot a legjobb táncosnak a Földön, húzott elő egy kis ékszeres dobozt.
- Hű! - néztem, majd amikor felnyitottam, majdnem leejtettem. Egy gyönyörű nyaklánc volt, egy gyönyörű gyémánt táncosformával. - Miért költöttél rám? - ámultam el.
- Mert te a családom része vagy. Itt mindenki az... Tetszik?
- Az nem kifejezés. - csatoltam ki.
- Segítek! - fogta meg a két végét a nyakláncnak és a nyakamba akasztotta. A szívem hevesen vert. Ezt nem akartam...
- Köszönöm. Nagyon köszönöm. - mondtam és megöleltem.
- Ma szabad napunk van szóval jól beba... - üvöltötte Jorge, aztán rájött, hogy ezt nem itt kéne. - Jól bebarbizunk.. - halkult el.
- Már akik.. - mondtam én, aki nem preferálja az ivást.
- Amara. Most írod a második X-ed. Muszáj kirúgni néha a hámból.
- De ez nem most lesz! - veregettem meg Jorge vállát.
- Majd meglátjuk! - nevetgélt.
A reggeli jó hosszan elhúzódott, azután strandoltunk egészen délutánig. Kb. este hatkor a többiek elhatározták, hogy menjünk el egy buliba:
- Ugye ez nem diszkó? - néztem rémülten.
- Neem. - rázta meg a fejét Facu. - Ez egy olyan buli, ami majdnem, de csak majdnem diszkó. - modta, miközben Larát karolta át.
- Szuper... - mondtam ironikusan.
Minden lány nagyon ki volt öltözve, én ezt nem vittem túlzásba. Szolidan sminkeltem, a hajamat behullámosítottam és egy fekete rövidnadrágban és fehér, mintás trikóban voltam. Edző cipővel. Meg természetesen a "birthday girl" tiara. Le se tagadhatnám, hogy táncos vagyok.
- Mehetünk? - kiáltotta Jorge. Mindenki bólintott és egy külön busszal elmentünk a "buliba"...ami 100%-ban diszkó.
- Hát ez diszkó. - mondtam lenézően.
- Csak táncolunk és jól érezzük magunkat. - mondta Lara, Facu kezét fogva.
- Felőlem... - mondtam nem túl lelkesen.
A buliban büdös volt, zsúfoltság és zene...zene. "Zene". A lányokkal táncolgattunk. Én a saját vizemet ittam (magammal hoztam, ilyen helyeken nem veszek), a többiek a vodkától kezdve a koktélokig nem álltak le. Egy kicsit aggódtam, hogy hogy megyünk haza, mert például Jorge az ígéretét betartva mindent összeivott:
- Jorge. - léptem oda. - Enned kéne valamit. - mondtam neki. Kissé bizonytalanul, de bólintott, majd röhögve elment kérni magának valami kaját. A tekintetemmel Ruggerot kerestem. Candéval táncikált, látszólagosan csak jókedvű volt, nem volt részeg:
- Amara! Ne ellenőrizz mindenkit, csak érezd jól magad! - jött oda Alba.
- Te sem iszol? - néztem rá. Teljesen józan volt.
- Csak mértékkel. Nem szeretem magamat égetni. - vonta meg a vállát.
Eltelt már pár óra, nagyon sokan "kivoltak" már. Samuel, Jorge, Facu teljesen, de Lara és Cande is túllépett a határon. Tini és María csak vihorásztak. A többiekkel nem igazán futottam össze. Ruggerot egy bárszéken véltem felfedezni. Nagyon gondolkozott valamin:
- Hé! Ruggero! Baj van? - ültem a mellette levő székre. Rám nézett. Volt benne elég ital.
- Csak... - szédült meg. Gyorsan elkaptam a vállát és visszatoltam a pultra. - Gondolkodtam. - mondta nagyon lassan.
- Miről? - néztem kíváncsian.
- Rólad, rólunk... - mondta. Összeszorult a gyomrom.
- Ezt már lezártuk. - sóhajtottam. - Egyél a pizzámból, attól egy kicsit jobban leszel! - adtam oda neki a pizzámat.
- Köszi. - evett bele. - Szóval... Még mindig szere... - kezdte.
- Még mindig Candét szereted! - fejeztem be helyesen a mondatot. - Ruggero ne kavarj!
- Nem akarok kavarni! - háborodott fel. - Ezek a rohadt érzéseim. Mit csináljak?
- Felejts el?!
- Te már elfelejtettél engem? - nézett rám. Elvesztem a szemében. Alig láthatóan megráztam a fejem. - Szóval nem. Akkor miért prédikálsz nekem?
- Mert neked barátnőd van és nem belém kéne szerelmes legyél. Ha te engem szeretsz, ne bántsd meg Candeláriát, hanem szakíts vele.
- Akkor te járnál velem? - nézett mélyen a szemembe.
- Ez így elég kínos. - feszengtem.
- Az egész viszonyunk kínos. - mondta ki Ruggero az igazat.
Aztán lelassultak a dolgok. Elnéztem balra és azt hittem rosszul látok. Aztán ránéztem Ruggerora, aki szintén arra nézett:
- Mondd, hogy ezt most hallucinálom. - dörzsölte meg a szemét.
- Attól tartok... - nyeltem egy nagyot. - nem.
Amit láttunk a következő: Candelaria önfeledten táncolgat egy sráccal, majd a következő képben csak annyi látszik, hogy csókolóznak. Többször is.
Ruggero idegesen felállt. Az önkontrollja helyreállt, mert nem szédelgett:
- Ruggero! - rohantam utána. - Ugye nem verekedsz.
- Nem! - mondta idegbetegen és szétszedte a csókolózó párost. - Szia! Tudod ki vagyok én? - nézett a srácra. Reflexből be akart húzni neki, de hátulról elkaptam a kezét:
- Nyugodj meg! - suttogtam. - Azt akarod, hogy ezen csámcsogjon a sajtó? Légy te az okosabb! - simítottam meg a karját. Ruggero hátra nézett rám. Elmosolyodott és adott egy puszit az arcomra.
- Te miért puszilgatsz mást? - nézett rá Cande.
- Te most szívatsz? - kérdeztem én Ruggero helyett. - Most faltál fel egy ismeretlen csávót, aki el is tűnt.
- Jaj...Nem akartam Ruggi. - ölelte meg. Ruggero kibújt az öleléséből. - Én hányszor megbocsájtottam azért, mert ezzel a csajjal kavargattál.
- De egyszer sem csaltalak meg, csak összezavarodtam. Nem csókolóztam Amarával. Én őszintén szerettelek. De ez már a múlté. Jobban járunk, ha ennek vége. - mondta Ruggero és elment.
Öt perc után megkerestem. Kimentem a diszkóból, amitől kb. 10 percre volt a tengerpart. Tudtam, hogy ott lesz. Leültem mellé a homokba. Már teljesen józan volt. A homokot morzsolgatta és közben a vizet bámulta:
- Hogy találtál meg? - nézett felém.
- Megérzés. - mosolyodtam el.
- Hogy lehettem ilyen hülye. Lehet végig megcsalt. - lógatta az orrát.
- Ugyan már. Nem hiszem. - mondtam. Nagyon hideg szél fújt.
- Te egy trikóba vagy? - dülledtek ki a szemei. Levette a kabátját és rám terítette.
- Köszi. - mondtam. Így ültünk...Sokáig. Csendben.
- Jön már fel a Nap. - mutatta. - A legutóbbi közös Napfelkelténk nem volt túl jó.
- Hát nem. Nagyon be voltam sértődve. - röhögcséltem.
- Amara! - nézett rám. - Elpróbáljuk az emelést.
- Persze. - pattantam fel. Vagy hatszor leestem, vagy a homokot Ruggero szemébe szórtam, de aztán nagyon jól sikerült az utolsó. - Ez remek volt! - ugrándoztam. Ruggero mosolyogva nézett. Most meg akar csókolni? Mit csináljak? Közelebb lépett felém.
- Figyelj! - mondtam. - Most szakítottál, még várjunk egy kicsit! Nem szeretnék csere lenni.
- Te sose leszel az. - húzott oda magához a derekamat fogva. A mellkasán megtámasztottam a kezeimet.
- Ígéred? - néztem mélyen a fekete szemeibe.
- Ígérem. Szeretlek. Végre kimondhatom! - mosolyodott el Ruggero.
- Én is szeretlek! - mondtam. Ruggero közelebb hajolt. A kezeimet a nyaka körül átkulcsoltam. Megcsókolt. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. Olyan volt, mint egy álom, ami velem (VELEEEEM) történik. Hihetetlen. Ránéztem:
- Akkor mi most...? - kérdeztem. Még egy csókkal válaszolt:
- Remélem leesett, hogy ez igen akart lenni. - mondta és felkapott, mint ahogy a menyasszonyokat szokás.
- Mi a fenét művelsz? - kérdeztem.
Levette a cipőjét és berohant a vízbe velem együtt.
- Neee! - mondtam csurom vizesen.
Reggel hétre visszaértünk a szállásra.
- Nekem ma próbám van. - mondta Ruggero a kezemet (ááá) fogva.
- Én meg alszom szerintem. - tervezgettem.
- Adhatok egy "jó éjt" puszit? - nézett rám.
- Nem! - mondtam. - Minimum kettőt kérek!
- Még egyszer, boldog szülinapot! - mosolygott.
- Ennél jobb nem is lehetne! - mondtam és megcsókolt...Több, mint kétszer. :)
2015. április 8., szerda
A hétfő és a kedd.
Ki gondolta volna? Ruggero és Cande kibékültek. Nem kellett sokat könyörögjön Ruggero, Cande egyből a nyakaiba zuhant. Nem kellett sokat Ruggero lelkét ápolgassam, inkább most az enyémet kell. Ismét pofára estem, elhittem, hogy kialakulhat valami Ruggero és köztem. Vicces.
Vasárnap befejeztük a Supercratívát és megcsináltuk a Juntos Somos Más-t is. Nagyon jók lettek. Ma csak a lányoknak lesz próbája: Elkezdjük az Alcancemos Las Estrellas-t és az En Mi Mundo-t. Most a reggelihez készülődünk:
- Amara! Megetted az összes sütit? - nézte az üres sütis dobozt María.
- Mentségemre szóljon...Ő mondta, hogy egyem meg, sőt könyörgött.
- Ki az aki azt akarja, hogy megegyék?
- A süti! - válaszoltam.
Lementünk az alagsorba, az ebédlőbe:
- Helló lányok! - köszönt Jorge.
- Jó reggelt. - ásítottam. - Mit fogtok csinálni ma? - kérdeztem, mivel a fiúknak ma nincs próba.
- Szerintem megyünk a strandra. - mondta Facu.
- Jó nektek. - mondta María egy pirítóst kenve. - Mi meg nézhetjük egymás izzadt fejét egy teremben.
- Sok sikert! - nézett ránk Facu.
- Köszi. - mondtuk egyszerre Maryvel.
A próbán elég sokat bíbelődtünk. Valamivel elakadt a koreográfus. Elfelejtett egy részt a koreoból, aztán kiderült, hogy rossz zenét hozott el, szóval elég bonyolult volt. De végül minden rendbe jött, a zenét is megoldottuk, meg a koreot is. Bár egy kicsit később végeztünk, de megérte:
- Oké lányok, holnap Peligrosamente Bellas és utána Luz, Camara, Acción az öt újoncnak. - mutatott felénk. A gyomrom görcsbe rándult, eszembe jutott az emelés. Nem akarom a holnapot.
Vacsoránál a fiúk óriási élménybeszámolót tartottak a napjukról:
- Eszméletlen volt. Emlékszel arra a nőre, aki olyan fehér volt a naptejtől, mint egy bárány? - röhögött Jorge.
- És arra a bácsikára?! - mondta Facu visítozva. A fiúk hangos röhögésben törtek ki. Jó napjuk lehetett.
Másnap reggel senkinek nem volt kedve próbára menni. Nem szeretem a Peligrosamente Bellas dalt, a Luz, Camara, Acciónt meg érthető miért nem várom.
Végül hamar túlestünk az első dalon, mivel Alba és Mechi is gyorsan megtanulták a táncot:
- Lányok! Ti mehettek - nézett a többi táncos felé. - María, Lara, Rosaline, Amara, Esmeralda. Negyed óra pihenő, amíg Ruggero megérkezik. - mondta a tánctanár.
Bementünk a lányokkal az öltözőbe:
- Annyi tánc van, hogy nem tudom észben tartani. - mondta Rosaline.
- De már nincs sok hátra. - mondta Mary. - Nekem csak kettő van.
- Nekem is. - mondta Lara
- Nekünk egy. - mutatott magára és Rosalinere Esmeralda.
- Nekem három. - bambultam magam elé.
- Micsoda?
- Luz, Camara, Acción...Como Queres és Te creo. - soroltam fel.
- Ciao Lányok! - lépett be Ruggero. - Gyertek be a terembe. - mondta és elviharzott dudorászva.
- Milyen fess vagy ma Ruggero. - állt fel Rosaline, de ezt már nem hallotta.
Mind beléptünk a terembe. Ruggero már ugrándozott és énekelt. Annyira jól állt neki az a póló... Nem! Amara. Nyugodj le! Ez egy tapló.
- Na kezdjük. - csapta össze a tenyerét a tánctanár. A közös részeket átvettük, majd a többieket (rajtam és Ruggeron kívül) elküldte:
- Oké! Benne vagy Amara a dobálásban? - nézett rám a koreográfus. Egy kicsit elgondolkodtam. Ha nemet mondok, azzal jobban járnék, de megbántanám Ruggerot. Ha igent, akkor az mindenkinek jó, rajtam kívül. - Amara! - csettintgetett előttem.
- Jaj...Bocsi. Igen. Izé...benne vagyok. - nyögtem ki.
- Rendben. Megbízol Ruggeroban? - kérdezte.
- Attól függ... - szaladt ki a számon. Ruggero meglepetten nézett rám.
- Oké. A magánügyek nem érdekelnek! Megbízol benne egy dobás erejéig? - kérdezte újból.
- Igen. - sóhajtottam.
- Akkor kezdjük! Ruggero. Fogd meg Amara derekát. - Ruggero megfogta a derekam. - Amara te fogd Ruggero vállát. És rugózz hármat, a negyedikre ugorj, majd támaszkodj meg a vállán. Egy...Kettő...Há-rom! - mondta én pedig felugrottam. Eszembe jutott a strand és az az érzés visszatért. Hirtelen összerogyott a karom, így ráestem Ruggerora, aki majdnem eldőlt, csak fogta a derekam, ezzel tompítva az esést. - Szerencse, hogy Ruggero erősen fogott. Minden rendben? - kérdezte a tánctanár.
- Persze. Folytassuk. - húztam meg a copfom és visszatámaszkodtam Ruggero vállára.
- Rendben. Most itt egy kicsit Ruggero feljebb kéne emeld Amarát. - mondta. Ruggero feljebb emelt, így nem tudtam a vállán támaszkodni...Milyen erős. - Jó, ez így tökéletes. Amara kulcsold át a kezed Ruggero vállán, amíg ő "lezuhantat" téged a jobb oldalra. Utána vissza kell húzd magad ebbe a pozícióba.
- Oké. - sziszegtem a levegőben. - Mehet Ruggero! - mondtam. Túl lassan lendültem, így fenékre estem. - Ez nehezebb, mint gondoltam. - pattantam fel. - Alkalmas vagyok én erre a feladatra?
- Mindenki így kezdte, de te jobb vagy náluk. - mondta az eddig csöndes Ruggero.
- Köszönöm. - pirultam el.
- Na még csináljátok! - mondta a tánctanár.
Két órán át gyakoroltuk és tökéletesítettünk:
- Csodálatos! - kiáltotta örömében a tánctanár egy jól sikerült dobás után. - Fantasztikus és remek!
- Hú! Jó volt! - mondtam kipirultan.
- Szerintem is. - nézett elismerően Ruggero.
- Végeztünk! Menjetek a szállásra pihenni. Gratulálok nektek!
- Köszönjük! - mondtam és el akartam menni.
- Amara! - szólt utánam Ruggero. - Egy fagyi? - kérdezte.
- Jó... - adtam be a derekam.
- Figyelj! Szeretném rendezni a dolgokat! - kezdte Ruggero. - Tudom, hogy bonyolult a mi kapcsolatunk...
- Nevezzük inkább viszonynak. A kapcsolat félreérthető! - vágtam közbe.
- Akkor viszony. - javította ki - Mindent felbolygattunk, aznap délután. Az érzés kölcsönös volt egymás iránt és, ha nem lenne barátnőm, akkor mindketten tudjuk, hogy ez most egy kapcsolat lenne. - itt nem vitatkoztam, csak bólintottam egy aprót - És tudom, hogy megbántottalak, de nem állt szándékomban, mert szeretl...Vagyis bírlak. Mint havert. - mondta kínosan. - Szóval szerintem most azzal járnánk jól, ha...
- Többet nem szólnánk egymáshoz és idegenként tekintenénk egymásra... - fejeztem be a gondolatát.
- Nem! - mondta. - Ha újrakezdenénk, megismernénk egymást és meglátnánk, hogy mi lesz belőle. - fejezte be a gondolatát.
- Ez most komoly? - néztem meghatottan. - Örülnék, ha jóba lennénk, nem szeretem a feszültséget, arról a fizika jut eszembe. - rázott ki a hideg.
- Igen, komoly. - nevetett. - Gyere ide! - tárta ki a karjait. Erősen megöleltem. El kell játszanom, hogy csak barátok vagyunk és hogy nem érzek többet. Ez nehéz lesz....
Vasárnap befejeztük a Supercratívát és megcsináltuk a Juntos Somos Más-t is. Nagyon jók lettek. Ma csak a lányoknak lesz próbája: Elkezdjük az Alcancemos Las Estrellas-t és az En Mi Mundo-t. Most a reggelihez készülődünk:
- Amara! Megetted az összes sütit? - nézte az üres sütis dobozt María.
- Mentségemre szóljon...Ő mondta, hogy egyem meg, sőt könyörgött.
- Ki az aki azt akarja, hogy megegyék?
- A süti! - válaszoltam.
Lementünk az alagsorba, az ebédlőbe:
- Helló lányok! - köszönt Jorge.
- Jó reggelt. - ásítottam. - Mit fogtok csinálni ma? - kérdeztem, mivel a fiúknak ma nincs próba.
- Szerintem megyünk a strandra. - mondta Facu.
- Jó nektek. - mondta María egy pirítóst kenve. - Mi meg nézhetjük egymás izzadt fejét egy teremben.
- Sok sikert! - nézett ránk Facu.
- Köszi. - mondtuk egyszerre Maryvel.
A próbán elég sokat bíbelődtünk. Valamivel elakadt a koreográfus. Elfelejtett egy részt a koreoból, aztán kiderült, hogy rossz zenét hozott el, szóval elég bonyolult volt. De végül minden rendbe jött, a zenét is megoldottuk, meg a koreot is. Bár egy kicsit később végeztünk, de megérte:
- Oké lányok, holnap Peligrosamente Bellas és utána Luz, Camara, Acción az öt újoncnak. - mutatott felénk. A gyomrom görcsbe rándult, eszembe jutott az emelés. Nem akarom a holnapot.
Vacsoránál a fiúk óriási élménybeszámolót tartottak a napjukról:
- Eszméletlen volt. Emlékszel arra a nőre, aki olyan fehér volt a naptejtől, mint egy bárány? - röhögött Jorge.
- És arra a bácsikára?! - mondta Facu visítozva. A fiúk hangos röhögésben törtek ki. Jó napjuk lehetett.
Másnap reggel senkinek nem volt kedve próbára menni. Nem szeretem a Peligrosamente Bellas dalt, a Luz, Camara, Acciónt meg érthető miért nem várom.
Végül hamar túlestünk az első dalon, mivel Alba és Mechi is gyorsan megtanulták a táncot:
- Lányok! Ti mehettek - nézett a többi táncos felé. - María, Lara, Rosaline, Amara, Esmeralda. Negyed óra pihenő, amíg Ruggero megérkezik. - mondta a tánctanár.
Bementünk a lányokkal az öltözőbe:
- Annyi tánc van, hogy nem tudom észben tartani. - mondta Rosaline.
- De már nincs sok hátra. - mondta Mary. - Nekem csak kettő van.
- Nekem is. - mondta Lara
- Nekünk egy. - mutatott magára és Rosalinere Esmeralda.
- Nekem három. - bambultam magam elé.
- Micsoda?
- Luz, Camara, Acción...Como Queres és Te creo. - soroltam fel.
- Ciao Lányok! - lépett be Ruggero. - Gyertek be a terembe. - mondta és elviharzott dudorászva.
- Milyen fess vagy ma Ruggero. - állt fel Rosaline, de ezt már nem hallotta.
Mind beléptünk a terembe. Ruggero már ugrándozott és énekelt. Annyira jól állt neki az a póló... Nem! Amara. Nyugodj le! Ez egy tapló.
- Na kezdjük. - csapta össze a tenyerét a tánctanár. A közös részeket átvettük, majd a többieket (rajtam és Ruggeron kívül) elküldte:
- Oké! Benne vagy Amara a dobálásban? - nézett rám a koreográfus. Egy kicsit elgondolkodtam. Ha nemet mondok, azzal jobban járnék, de megbántanám Ruggerot. Ha igent, akkor az mindenkinek jó, rajtam kívül. - Amara! - csettintgetett előttem.
- Jaj...Bocsi. Igen. Izé...benne vagyok. - nyögtem ki.
- Rendben. Megbízol Ruggeroban? - kérdezte.
- Attól függ... - szaladt ki a számon. Ruggero meglepetten nézett rám.
- Oké. A magánügyek nem érdekelnek! Megbízol benne egy dobás erejéig? - kérdezte újból.
- Igen. - sóhajtottam.
- Akkor kezdjük! Ruggero. Fogd meg Amara derekát. - Ruggero megfogta a derekam. - Amara te fogd Ruggero vállát. És rugózz hármat, a negyedikre ugorj, majd támaszkodj meg a vállán. Egy...Kettő...Há-rom! - mondta én pedig felugrottam. Eszembe jutott a strand és az az érzés visszatért. Hirtelen összerogyott a karom, így ráestem Ruggerora, aki majdnem eldőlt, csak fogta a derekam, ezzel tompítva az esést. - Szerencse, hogy Ruggero erősen fogott. Minden rendben? - kérdezte a tánctanár.
- Persze. Folytassuk. - húztam meg a copfom és visszatámaszkodtam Ruggero vállára.
- Rendben. Most itt egy kicsit Ruggero feljebb kéne emeld Amarát. - mondta. Ruggero feljebb emelt, így nem tudtam a vállán támaszkodni...Milyen erős. - Jó, ez így tökéletes. Amara kulcsold át a kezed Ruggero vállán, amíg ő "lezuhantat" téged a jobb oldalra. Utána vissza kell húzd magad ebbe a pozícióba.
- Oké. - sziszegtem a levegőben. - Mehet Ruggero! - mondtam. Túl lassan lendültem, így fenékre estem. - Ez nehezebb, mint gondoltam. - pattantam fel. - Alkalmas vagyok én erre a feladatra?
- Mindenki így kezdte, de te jobb vagy náluk. - mondta az eddig csöndes Ruggero.
- Köszönöm. - pirultam el.
- Na még csináljátok! - mondta a tánctanár.
Két órán át gyakoroltuk és tökéletesítettünk:
- Csodálatos! - kiáltotta örömében a tánctanár egy jól sikerült dobás után. - Fantasztikus és remek!
- Hú! Jó volt! - mondtam kipirultan.
- Szerintem is. - nézett elismerően Ruggero.
- Végeztünk! Menjetek a szállásra pihenni. Gratulálok nektek!
- Köszönjük! - mondtam és el akartam menni.
- Amara! - szólt utánam Ruggero. - Egy fagyi? - kérdezte.
- Jó... - adtam be a derekam.
- Figyelj! Szeretném rendezni a dolgokat! - kezdte Ruggero. - Tudom, hogy bonyolult a mi kapcsolatunk...
- Nevezzük inkább viszonynak. A kapcsolat félreérthető! - vágtam közbe.
- Akkor viszony. - javította ki - Mindent felbolygattunk, aznap délután. Az érzés kölcsönös volt egymás iránt és, ha nem lenne barátnőm, akkor mindketten tudjuk, hogy ez most egy kapcsolat lenne. - itt nem vitatkoztam, csak bólintottam egy aprót - És tudom, hogy megbántottalak, de nem állt szándékomban, mert szeretl...Vagyis bírlak. Mint havert. - mondta kínosan. - Szóval szerintem most azzal járnánk jól, ha...
- Többet nem szólnánk egymáshoz és idegenként tekintenénk egymásra... - fejeztem be a gondolatát.
- Nem! - mondta. - Ha újrakezdenénk, megismernénk egymást és meglátnánk, hogy mi lesz belőle. - fejezte be a gondolatát.
- Ez most komoly? - néztem meghatottan. - Örülnék, ha jóba lennénk, nem szeretem a feszültséget, arról a fizika jut eszembe. - rázott ki a hideg.
- Igen, komoly. - nevetett. - Gyere ide! - tárta ki a karjait. Erősen megöleltem. El kell játszanom, hogy csak barátok vagyunk és hogy nem érzek többet. Ez nehéz lesz....
2015. április 3., péntek
A Karaoke bár...
Csütörtökön sikerült megtanulnunk az On Beat és a Ser Mejor koreográfiáját. Nagyon ütős. A lányokkal sokat dolgozunk a Como Queresen, szerintem nagyon jól fog sikeredni. Ma volt egy pihenőnapunk (péntek). Maryvel és Larával egy kicsit sétálgattunk és vásárolgattunk. Egy kávézóban beültünk:
- Amara. Hogy állsz Ruggeroval? - kérdezte Lara a fagyiját nyalogatva.
- Nos... Szerdán beszéltünk utoljára, csütörtökön sikeresen elkerültük egymást, akárcsak ma. Egész jól túlléptem rajta.
- Akkor miért hallunk néha olyan hangokat, mintha sírnál? - nézett Mary.
- Szerintem ti valamit csálén hallotok, mert ilyen nem történik. - magyarázkodtam. - De apropó. Lara! Mi van Facuval? - tereltem a témát.
- Hát... Jóban vagyunk. - vonta meg a vállát.
- Ennyi? - vette át a szót Mary. - Pár napja még éltél-haltál érte. Ráadásul nem tudom hol voltál szerda este, de nem a szobánkban.
- Ööö... - pirult el. - Lent voltunk egész éjjel a strandon. Elvileg beszélt Candeláriával a barátságukról, de balul sült el. Nagyon szomorú volt, ezért erőt vettem magamon és odamentem hozzá és most jóban vagyunk, de semmi több...
- Lesz az több is barátságnál! - mosolyogtam.
- Ühüm.. - bólogatott Lara. Mintha nem is figyelt volna...
Ma kihagytuk a strandolást, mert elhúzódott a kávézó. De vacsoránál újra összetalálkoztunk a többiekkel:
- Sziasztok! - mosolygott Tini. - Hogy telt a napotok?
- Nagyon jó. Neked? - kérdeztem.
- Jó volt az én napom is. - vigyorgott. Hogy tud egy ember ilyen boldog lenni? A többiek is megérkeztek. Egy pillantást sem vetettem Ruggerora:
- Amara! - szólt Facu.
- Igen? - néztem felé.
- Kölcsön tudnád adni a telefontöltőd?
- Persze. - kaptam ki a táskámból.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
A vacsora után, ismét ketten voltunk Maryvel.
- Kitalálom... Facundoval van. Jött ki törölközővel a fején Mary.
- Valószínű. Apropó, a töltőm. - mondtam a telefonomat nézve. - Kellene.
Kimentem a hotelszobából. Facundo és Samuel szobája a folyosó végén van. Bekopogtam. Nincs válasz. Bekopogtam. Továbbra sincs válasz. Bedörömböltem. Nem nyitnak ajtót. Akármilyen bunkó dolog is, de benyitottam:
- Bocsi a töltőmé... - mondtam és megláttam Facut és Larát csókolózni. - Te jó ég de cukik vagytok. - ugrándoztam. Ezzel magamat égettem. :D - Szóval elvinném a töltőmet.
- Amara! Kérlek nem szólj senkinek. - kérte Lara.
- Marynek se?
- Neki szólhatsz. - mondta Facu.
- Okééé... - mondtam izgatottan. - Nem is zavarok. - kaptam fel az éjjeli szekrényről a töltőt. - Sziasztok! - rontottam ki. Sprinteltem a szobánk felé. - Hol a kulcsom? - keresgéltem a zsebemben. Ruggeroék szobájából gitárhangot hallottam. Nagyon szép dallam volt. Elhallgattam volna még egy-két órát. De sjnos megtaláltam a kulcsomat, fagyoskodni meg nem akartam a folyosón. - Mary! - léptem be az ajtón.
- Mi van? - nézett unottan.
- Facundo és Lara...
- Barátok?!
- Neeem... Csókolóztak.
- MICSODA? - pattant fel.
- Igen, igen a szobában és annyira aranyosak voltak.
Miután kicsattantunk az örömtől, ideje volt pihenni... Holnap délelőtt és kora délután próba, aztán megyünk a karaoke bárba. Már aludtunk volna, mikor kopogást hallottunk:
- Samuel? - néztem rá.
- Jövök hozzátok. Facundoék kiszorítottak.
- Szóval te is tudod.
- Ja...Mivel Lara befoglalta az ágyamat.
- Na gyere - tártam ki az ajtót.
- Köszi.
.............
Másnap délelőtt a Juntos Somos Mást tanultuk és egy kis részt a Supercreatívából. Eddig az tetszik a legjobban.
- Megyünk a karaoke bárbaaaa! - üvöltött örömében Jorge. Nagyon jó hely lehet, mert mindenki nagyon izgatott volt.
A szálláson mindenki elegánsabba öltözött. Felvettem egy fekete, nyárias ruhát, amit pénteken vettem. Egy szolid smink, hullámosított haj és indulás. Kb. délután négykor megérkeztünk. Nagyon jó kis hely:
- Sziasztook! - állt fel a miniszínpadra egy elég termetes, kopasz sötét bőrű férfi. Készen álltok a karaokera? Ma nem marad itt egészséges hangszál, induljon a banzáááj!!! - üvöltötte. - Ki az első vállalkozó? Tinikém?! - mutatott Tini felé, aki vigyorogva felpattant a színpadra. Nagyon jól elénekelt egy dalt, amit nem ismertem, de nagyon tetszett. Nagyon sok idegen énekelt még. Én bujkáltam, mert rettenetes hangom van.
- Oké! - szólalt meg a házigazda. - Hallottunk itt már sok remek énekest, de kéne valami új is. Valami saját. Valami jó. Valami szerzemény. Valaki? Ruggero te mindig tartogatsz meglepetéseket. Gyere, mutasd az új nótát. A színpadon: Pasquarelli úr. - üvöltötte a néger férfi.
Ruggero a kezébe vett egy gitárt, behangolta és kezdte. A dallam az volt, amit hallottam tegnap este, kiszűrődve a szobából.
Ütemre mozgattam a lábam, sokan elkezdtek tapsolni is. Amikor meghallottam az első sorát a dalnak, semmi sem stimmelt. Az első sorban konkrétan arról énekelt, hogy "a strand csak veled szép", meg, hogy "ne aggódj, ha jön az emelés". Mary és Lara is két oldalról oldalba bökött. Enyhe sokkot kaptam. Sok olyat énekelt még, amitől leesett, hogy ez a dal nekem lett írva, plusz Ruggero nagyon sokszor rám nézett. A dal végére úgy éreztem magam, mint egy mosott rongy.
- Remek dal volt Ruggero! - jött fel a színpadra a házigazda. - A dal egy angol költemény, címe "Mysterious love". Tessék? Titokzatos szerelem??? Ez most komoly. - Vajon kinek íródott? - vonta kérdőre Ruggerot a házigazda. - De folytassuk! Candelária szívem, mutasd mit tudsz! Cande felpattant a színpadra és énekelni kezdett. Óvatosan Ruggero felé lépkedtem:
- Te eszednél vagy? - sziszegtem a fogaim között, hogy ne lássák, hogy beszélek hozzá.
- Miről beszélsz? - mondta és direkt nem nézett rám, nehogy Cande meglássa.
- Tudod te azt. Szerinted nem fog leesni neki, hogy írtál nekem egy dalt? - mondtam, de ezúttal nem sziszegtem, érthetően, artikuláltan és jó hangosan mondtam.
- Ő akkor nem volt ott. Nem érti. Úgy tudja neki írtam.
- Sajnálom szegény lányt! Átvágod őt! Szerdán még azt mondtad "szereted".
- És most is szeretem, de egy dallal ki tudom írni az érzéseimet. Így nem kell már miattad szenvedjek. - mondta.
- Oké. Ahogy gondolod. - mondtam lenézően.
A dalnak vége lett, Cande odajött hozzánk:
- Most mondd meg! Milyen édes pasi?! - nézett szerelmesen Cande Ruggerora.- Írt nekem egy dalt. Bár még nem igazán értem miért "Titokzatos szerelem" a dal címe, de nagyon tetszik. - adott egy puszit az arcára.
- Igazi álompasi. - mondtam ironikusan, majd elmentem.
- Hé! - húzott oda Mary. - Nagy gáz van.
- Ennél nagyobb nem lehetne.
- Dehogynem! - nyújtott oda egy újságot. A címlapján óriási betűkkel oda volt írva: Ruggero megcsalja a barátnőjét?
- Ez valami vicc? - néztem.
- Ez még a negyede se. - nyitotta ki az újságot.
- Ne... - néztem. Egy lesifotós képet csinált arról, ahogy Ruggero felemel engem a strandon. - Bár ez még kimagyarázható... Nem?
- Az lenne - kezdte Mary -, ha nem lenne Ruggero dalában egy olyan sor, hogy "ne aggódj, ha jön az emelés".
- Bakker. - haraptam el a számat. Rémülten hátrafordultam. Ruggeroval összetalálkozott a tekintetünk, aki ugyanilyen rémült volt. Odaszaladtam hozzá:
- Hol van Cande? - kérdeztem.
- Mosdóban. Azonnal el kell tüntetni ezeket az újságokat. - mondta.
- De hogyan? - néztem rá.
- Nem tudom, de sietnünk kell!
Próbáltuk összeszedni az újságokat, amik ki voltak téve a kis körasztalokra.
- Huh... Sikerült! - nyugodtam meg.
- Igen, reméljük nem látott meg egyet sem!
- Ez nem jött össze. - hallottuk a hátunk mögül a hangot. Candelaria.
- Hé! Cande! Ez... - kezdte Ruggero.
- Ez egy bizonyíték! Önmagában még nem zavarna, mert tudom, hogy ez - biccentett felém - lesz az, akit dobálnod kell. De aztán összeraktam a képet. Nem vagyok hülye! Titokzatos szerelem a szám címe és olyanokról írsz a dalban, ami a képeket jellemzi.
- Erről nem ő tehet. - mentettem Ruggerot.
- Tudom! Ő nem tenne ilyet. Direkt csináltattál képeket a strandon, elküldted az újságnak és elérted azt, hogy írjon egy ilyen dalt Ruggero. - magyarázott.
- Ez hülyeség! - mondta Ruggero. - Cande szeretlek téged, de beleszerettem Amarába is és egy dallal kiírtam az érzéseimet, de nem akartam, hogy megtudd, hogy ne fájjon.
- Szóval te ezt véded?
- Az "ez"-nek neve is van. - mondta Ruggero.
- Akkor védjed csak a kis "titkos szerelmed", én végeztem. - mondta és elment.
- Jól vagy? - néztem aggódóan Ruggerora.
- Hát... Ki az aki egy kikosarazás után jól tud lenni? - nézett szomorúan maga elé.
- Ne búsulj! - öleltem át. - Menj vissza a hotelba, aludd ki magad!
- Rendben. Köszönöm Amara! - mosolyodott el.
-----------------
- Amara. Hogy állsz Ruggeroval? - kérdezte Lara a fagyiját nyalogatva.
- Nos... Szerdán beszéltünk utoljára, csütörtökön sikeresen elkerültük egymást, akárcsak ma. Egész jól túlléptem rajta.
- Akkor miért hallunk néha olyan hangokat, mintha sírnál? - nézett Mary.
- Szerintem ti valamit csálén hallotok, mert ilyen nem történik. - magyarázkodtam. - De apropó. Lara! Mi van Facuval? - tereltem a témát.
- Hát... Jóban vagyunk. - vonta meg a vállát.
- Ennyi? - vette át a szót Mary. - Pár napja még éltél-haltál érte. Ráadásul nem tudom hol voltál szerda este, de nem a szobánkban.
- Ööö... - pirult el. - Lent voltunk egész éjjel a strandon. Elvileg beszélt Candeláriával a barátságukról, de balul sült el. Nagyon szomorú volt, ezért erőt vettem magamon és odamentem hozzá és most jóban vagyunk, de semmi több...
- Lesz az több is barátságnál! - mosolyogtam.
- Ühüm.. - bólogatott Lara. Mintha nem is figyelt volna...
Ma kihagytuk a strandolást, mert elhúzódott a kávézó. De vacsoránál újra összetalálkoztunk a többiekkel:
- Sziasztok! - mosolygott Tini. - Hogy telt a napotok?
- Nagyon jó. Neked? - kérdeztem.
- Jó volt az én napom is. - vigyorgott. Hogy tud egy ember ilyen boldog lenni? A többiek is megérkeztek. Egy pillantást sem vetettem Ruggerora:
- Amara! - szólt Facu.
- Igen? - néztem felé.
- Kölcsön tudnád adni a telefontöltőd?
- Persze. - kaptam ki a táskámból.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
A vacsora után, ismét ketten voltunk Maryvel.
- Kitalálom... Facundoval van. Jött ki törölközővel a fején Mary.
- Valószínű. Apropó, a töltőm. - mondtam a telefonomat nézve. - Kellene.
Kimentem a hotelszobából. Facundo és Samuel szobája a folyosó végén van. Bekopogtam. Nincs válasz. Bekopogtam. Továbbra sincs válasz. Bedörömböltem. Nem nyitnak ajtót. Akármilyen bunkó dolog is, de benyitottam:
- Bocsi a töltőmé... - mondtam és megláttam Facut és Larát csókolózni. - Te jó ég de cukik vagytok. - ugrándoztam. Ezzel magamat égettem. :D - Szóval elvinném a töltőmet.
- Amara! Kérlek nem szólj senkinek. - kérte Lara.
- Marynek se?
- Neki szólhatsz. - mondta Facu.
- Okééé... - mondtam izgatottan. - Nem is zavarok. - kaptam fel az éjjeli szekrényről a töltőt. - Sziasztok! - rontottam ki. Sprinteltem a szobánk felé. - Hol a kulcsom? - keresgéltem a zsebemben. Ruggeroék szobájából gitárhangot hallottam. Nagyon szép dallam volt. Elhallgattam volna még egy-két órát. De sjnos megtaláltam a kulcsomat, fagyoskodni meg nem akartam a folyosón. - Mary! - léptem be az ajtón.
- Mi van? - nézett unottan.
- Facundo és Lara...
- Barátok?!
- Neeem... Csókolóztak.
- MICSODA? - pattant fel.
- Igen, igen a szobában és annyira aranyosak voltak.
Miután kicsattantunk az örömtől, ideje volt pihenni... Holnap délelőtt és kora délután próba, aztán megyünk a karaoke bárba. Már aludtunk volna, mikor kopogást hallottunk:
- Samuel? - néztem rá.
- Jövök hozzátok. Facundoék kiszorítottak.
- Szóval te is tudod.
- Ja...Mivel Lara befoglalta az ágyamat.
- Na gyere - tártam ki az ajtót.
- Köszi.
.............
Másnap délelőtt a Juntos Somos Mást tanultuk és egy kis részt a Supercreatívából. Eddig az tetszik a legjobban.
- Megyünk a karaoke bárbaaaa! - üvöltött örömében Jorge. Nagyon jó hely lehet, mert mindenki nagyon izgatott volt.
A szálláson mindenki elegánsabba öltözött. Felvettem egy fekete, nyárias ruhát, amit pénteken vettem. Egy szolid smink, hullámosított haj és indulás. Kb. délután négykor megérkeztünk. Nagyon jó kis hely:
- Sziasztook! - állt fel a miniszínpadra egy elég termetes, kopasz sötét bőrű férfi. Készen álltok a karaokera? Ma nem marad itt egészséges hangszál, induljon a banzáááj!!! - üvöltötte. - Ki az első vállalkozó? Tinikém?! - mutatott Tini felé, aki vigyorogva felpattant a színpadra. Nagyon jól elénekelt egy dalt, amit nem ismertem, de nagyon tetszett. Nagyon sok idegen énekelt még. Én bujkáltam, mert rettenetes hangom van.
- Oké! - szólalt meg a házigazda. - Hallottunk itt már sok remek énekest, de kéne valami új is. Valami saját. Valami jó. Valami szerzemény. Valaki? Ruggero te mindig tartogatsz meglepetéseket. Gyere, mutasd az új nótát. A színpadon: Pasquarelli úr. - üvöltötte a néger férfi.
Ruggero a kezébe vett egy gitárt, behangolta és kezdte. A dallam az volt, amit hallottam tegnap este, kiszűrődve a szobából.
Ütemre mozgattam a lábam, sokan elkezdtek tapsolni is. Amikor meghallottam az első sorát a dalnak, semmi sem stimmelt. Az első sorban konkrétan arról énekelt, hogy "a strand csak veled szép", meg, hogy "ne aggódj, ha jön az emelés". Mary és Lara is két oldalról oldalba bökött. Enyhe sokkot kaptam. Sok olyat énekelt még, amitől leesett, hogy ez a dal nekem lett írva, plusz Ruggero nagyon sokszor rám nézett. A dal végére úgy éreztem magam, mint egy mosott rongy.
- Remek dal volt Ruggero! - jött fel a színpadra a házigazda. - A dal egy angol költemény, címe "Mysterious love". Tessék? Titokzatos szerelem??? Ez most komoly. - Vajon kinek íródott? - vonta kérdőre Ruggerot a házigazda. - De folytassuk! Candelária szívem, mutasd mit tudsz! Cande felpattant a színpadra és énekelni kezdett. Óvatosan Ruggero felé lépkedtem:
- Te eszednél vagy? - sziszegtem a fogaim között, hogy ne lássák, hogy beszélek hozzá.
- Miről beszélsz? - mondta és direkt nem nézett rám, nehogy Cande meglássa.
- Tudod te azt. Szerinted nem fog leesni neki, hogy írtál nekem egy dalt? - mondtam, de ezúttal nem sziszegtem, érthetően, artikuláltan és jó hangosan mondtam.
- Ő akkor nem volt ott. Nem érti. Úgy tudja neki írtam.
- Sajnálom szegény lányt! Átvágod őt! Szerdán még azt mondtad "szereted".
- És most is szeretem, de egy dallal ki tudom írni az érzéseimet. Így nem kell már miattad szenvedjek. - mondta.
- Oké. Ahogy gondolod. - mondtam lenézően.
A dalnak vége lett, Cande odajött hozzánk:
- Most mondd meg! Milyen édes pasi?! - nézett szerelmesen Cande Ruggerora.- Írt nekem egy dalt. Bár még nem igazán értem miért "Titokzatos szerelem" a dal címe, de nagyon tetszik. - adott egy puszit az arcára.
- Igazi álompasi. - mondtam ironikusan, majd elmentem.
- Hé! - húzott oda Mary. - Nagy gáz van.
- Ennél nagyobb nem lehetne.
- Dehogynem! - nyújtott oda egy újságot. A címlapján óriási betűkkel oda volt írva: Ruggero megcsalja a barátnőjét?
- Ez valami vicc? - néztem.
- Ez még a negyede se. - nyitotta ki az újságot.
- Ne... - néztem. Egy lesifotós képet csinált arról, ahogy Ruggero felemel engem a strandon. - Bár ez még kimagyarázható... Nem?
- Az lenne - kezdte Mary -, ha nem lenne Ruggero dalában egy olyan sor, hogy "ne aggódj, ha jön az emelés".
- Bakker. - haraptam el a számat. Rémülten hátrafordultam. Ruggeroval összetalálkozott a tekintetünk, aki ugyanilyen rémült volt. Odaszaladtam hozzá:
- Hol van Cande? - kérdeztem.
- Mosdóban. Azonnal el kell tüntetni ezeket az újságokat. - mondta.
- De hogyan? - néztem rá.
- Nem tudom, de sietnünk kell!
Próbáltuk összeszedni az újságokat, amik ki voltak téve a kis körasztalokra.
- Huh... Sikerült! - nyugodtam meg.
- Igen, reméljük nem látott meg egyet sem!
- Ez nem jött össze. - hallottuk a hátunk mögül a hangot. Candelaria.
- Hé! Cande! Ez... - kezdte Ruggero.
- Ez egy bizonyíték! Önmagában még nem zavarna, mert tudom, hogy ez - biccentett felém - lesz az, akit dobálnod kell. De aztán összeraktam a képet. Nem vagyok hülye! Titokzatos szerelem a szám címe és olyanokról írsz a dalban, ami a képeket jellemzi.
- Erről nem ő tehet. - mentettem Ruggerot.
- Tudom! Ő nem tenne ilyet. Direkt csináltattál képeket a strandon, elküldted az újságnak és elérted azt, hogy írjon egy ilyen dalt Ruggero. - magyarázott.
- Ez hülyeség! - mondta Ruggero. - Cande szeretlek téged, de beleszerettem Amarába is és egy dallal kiírtam az érzéseimet, de nem akartam, hogy megtudd, hogy ne fájjon.
- Szóval te ezt véded?
- Az "ez"-nek neve is van. - mondta Ruggero.
- Akkor védjed csak a kis "titkos szerelmed", én végeztem. - mondta és elment.
- Jól vagy? - néztem aggódóan Ruggerora.
- Hát... Ki az aki egy kikosarazás után jól tud lenni? - nézett szomorúan maga elé.
- Ne búsulj! - öleltem át. - Menj vissza a hotelba, aludd ki magad!
- Rendben. Köszönöm Amara! - mosolyodott el.
-----------------
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)