Október 15. - Egy nappal az esküvő előtt.

Jorge csodás híreket közölt velem szeptemberben: Stephie felébredt a kómából!!! Egyszerűen szétcsattanok az örömtől, mert végre jó barátom is virul. Fantasztikus. :)
Viszont holnap van a nagy nap. Az idő röpül. Nagyjából másfél hónapja vettük meg az esküvői ruhát és azóta már csak az esküvővel kellett foglalkozzak. Közben koncerteket adunk egyfolytában. Egy kicsit bonyolult ez az egész. Most itt vagyok a lagzink helyszínén, hogy részt vegyek az utolsó simításokon:
- Oké...Mi ez? - háborodtam fel. - Lila lufikat kértem...De ez ciklámen! - háborodtam fel a lufit fogva. - Azt fogják hinni, hogy Barbie és Ken esküvője. - idegeskedtem.
- Még jó, hogy itt vagyok én, aki hoz neked lila lufit. - hallottam Ruggero hangját.
- Hála a jó égnek! - fordultam meg és hosszan megöleltem. - Mindig megmentesz. - motyogtam.
- Akkor nuku ciklámen? - kérdezte az egyik szervező lány.
- Majd elosztom az ovisoknak. - morogtam, aztán rájöttem, hogy nem kéne flegmázzak. - De azért köszönöm. - mosolyogtam.
- Kislányom! Látom maradt még egy kis ízlésed a lufikat illetően, szóval büszke vagyok rád! - hallottam édesanyám csilingelő hangját.
- Anya, apa! - rohantam oda hozzájuk. - Marco és Diana? - érdeklődtem a testvéreim felől.
- Éppen a bőröndöket cipelik. - legyintett anyukám. - Ez a terítő szép. - nézett az asztalra. - Egyet megmenthetnél nekem. - nevetett.
- Úgy lesz. - öleltem meg az imádott anyukámat.
Ruggero éppen Jorge-val telefonált:
- Oké, akkor a fekete nyakkendő? Tetszeni fog neki? - hallottam Ruggero-t kétségbeesetten. - Gáz lenne, ha piros cipőben lennék?
Mosolyogva néztem a rémült fejét, aztán leesett, hogy beszélnem kell a fodrászommal:
- Szia. - öleltem meg a fodrászomat. - Ilyen hajra gondoltam. - mutattam rá a képre, amit a telefonomon találtam.
- Sima ügy. - legyintett a fodrászom. - Holnap hánykor kezdődik az esküvő. - kérdezte.
- 3-kor. - mondtam.
- Akkor délben találkozzunk a szalonomban. - adta oda a címet.
- Rendben. - motyogtam. - Köszi.
Egyre és egyre idegesebb vagyok. A hányinger kerülget. Holnap megházasodom! Te jóságos ég. Az eljegyzési gyűrűmet bámultam és arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok.
- Amara! Segítenél? - hallottam anyukám hangját, aki négy óriási dobozzal egyensúlyozott.
- Bocsi anyu. - siettem oda és elvettem tőle kettőt.
- Kicsim. - hallottam Ruggero-t.
- Tessék? - kérdeztem a dobozok mögül.
- Kéne még húsz szék. - mondta.
- Hívd fel őt! - kerestem ki a számot a telefonomból.
- Kislányom. - hallottam apa hangját.
- Tessék? - kérdeztem unottan.
- Ez így ferde? - kérdezte egy létrán állva.
- Egy kicsit jobbra. Úgy két centivel. - magyaráztam.
- Amara!
- Mi van? - néztem idegesen hátra.
- Micsoda fogadtatás. - röhögtek Maríáék.
- Bocsi...Csak már mindjárt felrobbanok. - forgattam a szemem.
- Tudunk segíteni? - kérdezték.
- Hát... Segítenétek lufikat fújni? - mosolyogtam erőltetetten.
- Érted bármit. - mosolygott Lara.
- Huh. Köszi. - öleltem meg őket.
- Amara! - hallottam a hátam mögül.
- Mi...van...? - kérdeztem hátat fordítva, lassan, nehogy üvöltsek.
- Aha...A bátyádnak nem kell köszönni. - ismertem fel Marco hangját. Visszatért az életkedvem és olyan örömmel ugrottam a nyakába, mint még soha.
- Olyan rég láttalak. - ölelgettem a bátyámat.
- Kb. 2 hónapja. Volt már az több is. - mosolygott.
- Akkor is hiányoztál. - ölelgettem.
- Izgulsz már? - nevetett.
- Ez most kérdés volt? - néztem rá.
Este 11-ig ott voltam és mindent tökéletessé varázsoltam. A Sevilla-i apartmanba lakunk perpillanat. Hullafáradtan léptem be az ajtón.
- Kérsz rántottát? - kérdezte Alba.
- Vagy tükörtojást? - kérdezte Cande.
- Hú...Köszi. - mosolyogtam. - De most csakis alvásra vágyom. - mondtam hosszakat pislogva.
- Te nagyon izgulhatsz, ha nem eszel. - nézett Alba meglepetten.
- Na jó...Az alvás ráér. Ide velük. - ültem le a konyhapulthoz.
Megettem 4 tükörtojást és 5 tojásnyi rántottát.
- Amara! - hallottam Ruggero hangját a lépcső felől? Nem jössz aludni? - kérdezte.
- Szerintem mindjárt megy, csak éppen feleszik egy baromfifarmot. - nézett Cande meglepetten.
- Isteni volt lányok! - néztem elégedetten. - Nincs jobb annál, ha az ember teli hassal alszik. - mondtam. - Na megyek aludni. Jó éjszakát!
- Jó éjt! - mondták egyszerre.
Facu és Lara az óriási nappaliban egy horrorfilmet néztek összebújva. Jorge xboxozott, Mary pedig a laptopján skype-olt valakivel. Tini, Mechi és Samuel kint beszélgettek a teraszon Esmeraldával és Rosaline-nel.
Felbotorkáltam a lépcsőn és álmosan bedőltem az ágyba Ruggero mellé.
- 24 óra múlva férj és feleség leszünk. - motyogott Ruggero.
Válaszul szorosan hozzábújtam és adtam egy puszit az arcára. Hihetetlen, hogy ő lesz az én férjem...♥

Ruhapróba... ♥

Reggel még mindig bántott a tegnapi dolog. Nagyon sajnáltam, hogy nem kértem bocsánatot szegény lánytól. A gondolataimba mélyülve ültem az ágyban reggel 7-kor:
- Nem tudsz aludni? - hallottam meg Ruggero álmos hangját.
- Nem. - sütöttem le a szemem.
- Akkor itt valami nagy baj lehet. - ásított - Elmeséled? - nézett rám hunyorítva.
- Csak annyi történt... - kezdtem - Hát...Tegnap. - motyogtam.
- Elmondod még ma? - nevetett.
- Huh...Szóval. Tegnap voltunk karaokezni és ott volt az a lány. Tudod, barna, hullámos haj, gitár... - soroltam.
- Dália?!
- Aha. - bólintottam.
- Amara! Ugye nem rendeztél féltékenységi jelenetet? - temette az arcát a kezébe.
- De...De még mekkorát. Azóta bűntudatom van és bocsánatot akarok kérni szegénytől. - biggyesztettem le a számat.
- Emiatt ne aggódj. - simította meg az arcom. - Írsz neki egy emailt, rajtam keresztül.
- Oké. - öleltem meg szorosan Ruggerot, majd ráfeküdtem a mellkasára.
- Mikor mész ruhát venni?
- Délben. - néztem a plafont.
- Addig aludjunk? - kérdezte.
- Aha. - nevettem.
*Pár óra múlva*
Valami eszméletlen hangos kopogásra lettem figyelmes.
- Mi van itt? - ültem fel idegesen. - Nyitom! - üvöltöttem, majd idegesen kinyitottam az ajtót. - Ááá...Szia anya. - váltottam hangnemet.
- Kislányom! - lépett be a szobába. - Hány óra van? - vigyorgott idegesen.
- Honnan tudjam? - ásítottam.
- 12:23! - mondta ingerülten.
- Ööö...Megtudom magyarázni. - húztam a számat.
- Azt kötve hiszem. - rázta meg a fejét. - Mi ez a rumli itt? - nézett körbe.
- Anya ne sipítozz, szegény Ruggero felébred. - csitítottam.
- Nem baj az. Édesapád már hajnal 4 óta fent van. Minden reggel. Milyen férj lesz így? - nézett a mélyen alvó Ruggero-ra.
- Attól, hogy te még bal lábbal keltél, nem kell mindenkinek elrontani a kedvét. - toltam ki a szobából. - Felöltözök. És jövök! - csuktam be az ajtót. - Fú... - pufogtam magamban.
*Esküvői szalon*
- Csak nem elaludtál? - nevetett Mary.
- Ahh... Kitaláltad. - öleltem meg őket sorra.
Itt van velem anya, a nővérem, Daniella, Flóra, Mary, Lara, Tini és Mechi.
Bementünk a boltba.
- Vakít a sok fehér ruha. - hunyorítottam.
- Jó napot kívánok! - jött oda hozzánk egy fiatal nő. - Miben segíthetek? - mosolygott.
- Esküvői ruhát keresünk. - mondtam, majd bemutatkoztam és bemutattam a többieket is.
- Szóval Amara. Milyen ruhát keresel? A derekad vékony, a csípőd szélessége pont jó. A lábad izmos, szóval az alakod teljesen rendben van. Látom azért inkább a lazább ruhákat kedveled, így gondolom a menyasszonyi ruhádat sem akarod túl csillogósnak.
- Csillogósnak tényleg nem szeretném. - ráztam meg a fejemet. - Viszont szeretnék valami... - kerestem a szavakat. - Habosat.
- Amara...Ez nem egy torta. - fogta a fejét a nővérem.
- Ááá...Szóval tüllös ruhára gondolsz? - kérdezte az eladó.
- Pontosan. - csillant fel a szemem.
- Akkor mutatok párat. - sétált el a bolt másik végébe. Mi meg, mint egy csorda, követtük őt. Elmondtam neki az árértéket és kapásból a kezembe adott hat ruhát.
- Próbafülke arra van. - mutatta. - Bármi van, segítek. - viharzott el, mert jöttek a következő vásárlók.
Odacsattogtunk a fülkéhez. Az első ruha nem tetszett annyira, de azért felpróbáltam:
- Nos? - húztam el a függönyt.
- Egy kicsit szűk MELLesleg. - szólalt meg Daniella.
- Olyan vagy ebben, mint egy zsák. - mondta Tini.
- Ezt vedd le! - húzta a száját Mechi.
- Úgy nézel ki benne, mint egy felrobbant csirke. - nevetett a nővérem.
- Háát... - húzta a száját Lara. - Nem hiszem, hogy Ruggero ebben igent mondana.
- Kislányom! - szólalt meg anya. - Ez a ruha úgy felnyomja a melleidet, hogy úgy nézel ki benne, mint egy szajha, aki maga köré tekert egy függönyt.
- Jó elég lesz! - húztam vissza a függönyt.
A maradék öt ruhát nézegetve, tetszési sorrendbe állítottam őket. A második ruha nagyon szépnek tűnt, amíg fel nem vettem:
- Te jóságos ég! - takarta el a szemét a nővérem.
- Milyen bájos és tapintatos vagy. - motyogtam neki.
A harmadik ruha gyönyörű volt, szerintem annyira nem állt rosszul... Az előzőekhez képest.
- Felejtős. - szólalt meg az eddig csendes Flóra.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert ez nekem kell az esküvőmre. - nevetett.
- Vedd le ezt a szemetet kicsikém. - mondta anya komolyan.
- Ahhj... Már csak két ruha van. - idegeskedtem.
A negyedik ruhába egyszerűen szerelmes voltam...De nem annyira, mint az ötödikbe:
- Fantasztikus! - mondta Mary.
- Csodás. - csillogott Lara szeme.
- Azt a mindenit! - nézett Tini.
- Nem rossz. - mondta a nővérem.
- Tűrhető. - mondta anyukám.
- Ez eddig nem is rossz. - nevettem, majd felvettem az ötödik ruhát:
- Oké...Végem van. - ájuldozott Daniella.
- Ez álomszép. - nézte Flóra.
- Hűha. - hallottam a nővérem hangját.
Az anyukám felé néztem, aki elismerően bólintott.
- Oké... - mondtam. - Azt hiszem...MEGVAN A RUHA! - ugráltam.
- Ez nehéz szülés volt. - nevetett Mary, majd mind megöleltek.
A ruhámnak szív alakú dekoltázsa, vékony pántja van, derékból bővül és a tüll része hatalmas. Pont az én szöges ellentétem. Ezért tetszik annyira. :)
A bolt előtt elbúcsúztam a nővéremtől és az anyukámtól, ugyanis holnap mi már utazunk el. 

Karaoke és a magyar koncertek

Az utolsó (negyedik) magyar koncertre ellátogat 2 barátnőm. Daniella és Flóra. Kis korom óta ismerem őket és nagyon boldog vagyok, hogy majdnem 1 év elteltével újra láthatom őket. Mindjárt meg is érkeznek...:)
- Várod a barátnőidet? - karolt át Ruggero.
- Igen, de hol vannak már? - néztem az órámra idegesen. - Mindig a megbeszélt időpont előtt érkeznek 2 perccel, de érzem, hogy késni fognak. - sopánkodtam.
- Késni, idő előtt? Azt hogy akarod? - hallottam egy csilingelő hangot a hátam mögül.
- Flóra! Daniella! - rohantam oda hozzájuk és rájuk ugrottam.
- Nyugi van! - nevetett Daniella.
Daniellának nagyon szép kreol bőre és göndör haja van, Flórának pedig szögegyenes szőke haja és fehér bőre.
- Nem tudom elmondani mennyire, de mennyire hiányoztatok. - zokogtam örömömben.
- Te is nekünk! - öleltek szorosan.
- Pszt! - szólalt meg sejtelmesen Flóra. - Az ott...? - nézett a vállam felett.
- Ruggero Pasquarelli. - vigyorogtam - A...Vőlegényem.
- Nekem meg a férjem Channing Tatum. - mondta Daniella. - Ne viccelődj! - nevetett.
- Jaj már...Direkt nem mondtam el nektek, mert meglepetésnek szántam...De miért nem hisztek nekem? - biggyesztettem le a számat.
- Csak olyan hihetetlen... És egyből azzal a hírrel kezdesz, hogy összeházasodtok. - nézett Flóra. - De ez annyira szuper. - ugrált.
- A következő kérdés... - mondtam. - Lennétek a koszorúslányok? - néztem rájuk.
- Hogyne! - ugráltak visítozva. - Kik lesznek még?
- Lara, María, a nővérem, ti és talán Mechi és Tini. - mondtam.
- Hű...Együtt leszünk koszorúslányok Martina Stoessellel? - kérdezte Daniella izgatottan.
- Reméljük. - mosolyogtam. - Ruggero ne bujkálj! Be akarlak mutatni! - szóltam oda neki. - Ruggero! Ők itt Daniella és Flóra. - mutattam rájuk. - Ruggerot meg szerintem nem kell bemutatnom.
Egy kicsit beszélgettek Ruggeroval (angolul, mivel a lányok nem tudnak spanyolul), majd a koncert kezdetét vette, így az első sorból nézhettek minket.
- Azta! - rohantak hátra - Ez fantasztikus volt! - öleltek meg.
- Köszi. - mosolyogtam - És köszönöm azt is, hogy eljöttetek. 
- Ugyan! - legyintettek mosolyogva. - Mikor mész menyasszonyi ruhát venni.
- Holnap. Mondani akartam, hogy gyertek el. Számíthatok rátok? - néztem felváltva rájuk.
- Ez kérdés volt? - kérdezte Daniella nevetve.
- Akkor holnap gyertek erre a címre. - firkantottam le egy fecnire a címet.
- Rendben. Holnap találkozunk! - öleltek meg.
Elmentek a barátnőim. Őket Jorge váltotta fel:
- Gyere! Megyünk karaokezni. - tolt előre.
- Ööö... Oké. - mondtam. - Át kéne öltöznöm. - mutattam a fellépő ruhámra.
- Igyekezz! Megvárlak. - állt meg egy raktár előtt.
- Miért sietünk ennyire? - fordultam felé.
- Öltözz! - hessegetett.
Gyorsan átöltöztem, majd siettünk a taxihoz, ami elvitt minket a karaoke bárba. Van ilyen Budapesten? Fura. :D
- Most már elmondhatnád miért siettünk. - mondtam futólépésben követve Jorge-ot.
- Ja...Amúgy nem siettünk. Csak már bulizni akartam. - vonta meg a vállát és otthagyott a tömegben.
- Kösz. - motyogtam. Nagyon sok póthajas, műkörmös, plasztikázott, miniruhás lány suhant el mellettem. Tipikus magyar szórakozóhely. Fél órát járkáltam, de nem találtam senkit, akit ismernék
Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam Ruggerot:
- Szia! Hol vagytok? - kérdeztem.
- A karaoke bárban, a színpad sarkánál.
- Én is itt vagyok. Nem látlak titeket.
- Az nem lehet. - mondta Ruggero.
- Akkor láthatatlan lennék? Mert nem vagyok olyan vékony. - mondtam idegesen, mellettem pár cicababa nyávogását túlkiabálva. - Sőt... Itt pont kilógok a tömegből. - néztem rá pár lányra, akik igazán ki voltak pakolva.
- Milyen bárban vagytok pontosan? - kérdezte Ruggero.
- Keresek egy szórólapot. - mondtam. - Addig mondd el, hogy ti hol vagytok. - sétálgattam.
- "Magyar Karoke bár" - mondta iszonyúan aranyos akcentussal.
- Aha...Az jó. Mert mi... - álltam meg egy szórólap felett, majd kidülledt szemekkel elsuhantam. - Egy sztriptíz bárban. - mondta elpirultan. - Megkeresem Jorge-ot és jövünk. Puszi. - tettem le a telefont, majd a bárszékben nyerítő Jorge-hoz siettem.
- Miért nem énekel senki? - vihogott Jorge a pultosnak.
- Azért - húztam le a székről idegesen. - Mert ez nem egy karaoke bár. - fogtam a karját idegesen és húztam a kijárat felé. Kissé ittas állapotban volt.
- Ahjj... Maradjunk mééég. - kapaszkodott az ajtóba.
- Nem! - csaptam le a kezét. - Taxi! - intettem.
A taxi elvitt minket a karaoke bárba, aminek a bejáratánál Ruggero álldogált idegesen.
- Csak, hogy ideértetek. - sétált felénk. - Te kiütötted magad, haver? - nézett Jorge szemébe.
- Voltunk szpitríz...Akarom mondani szitptpíz...Na... - bajlódott a szóval.
- Sztriptíz bárban. - fejeztem be.
- Na gyere, kapsz egy józanító italt. - karolta át Ruggero.
- Neeem! Azt neeem! - ellenkezett. - Józan vagyok! - vigyorgott.
A karaoke bárban éppen Alba és Cande énekeltek valamit, de már pont vége lett. Egy laza lány felpattant a színpadra, egy gitárral:
- Ezt a dalt a két újdonsült barátomnak küldeném. Facondo, Ruggero. - mondta a mikrofonba nevetve.
Larával idegesen összenéztünk. Odaálltam mellé és a kezét szorongatva hallgattam a produkciót. A lány a Nickelback - Far away című dalát énekelte, aminek a szövege nem éppen a barátságról szól.
Larának és nekem lángolt a tekintetünk, legszívesebben megfojtottam volna a lányt.
- Egy pillanat. - léptem el és odasétáltam a lányhoz. - Szia. - léptem oda hozzá.
- Szia! - motyogott rám sem nézve. - Autogramot kérsz?
- Nem, egy kicsit beszélgetnék veled. - mondtam karba tett kézzel.
- Ez most nem alkalmas. - mondta a gitárját pakolva és továbbra sem nézett rám. - Tudod, rengeteg fellépésem van és most is oda sietek.
- Addig nem mész sehova, amíg nem beszélünk! - mondtam tekintélyt parancsolóan. A lány rám nézett. - Amara Perez vagyok! - fogtam vele kezet.
- Én... - dadogott kínjában. - Ismerlek.
- Én viszont nem téged, szóval örülnék, ha elmondanád a nevedet.
- Én Dália vagyok. - motyogott.
- Megtudhatnám, hogy mitől olyan nagy barátod Ruggero és Facundo? És miután behazudtad a sztorit, mondd is el, hogy kinek énekelted a dalt.
- Hát... Én mindig írtam levelet nekik és mindig visszaírtak és...és barátok lettünk. De most találkozhattam velük és egy csomót beszéltünk most is - hadarta - És így ismerem őket.
- Kinek énekeltél? - kérdeztem.
- Melyik nevet akarod hallani?
- Egyikkel sem járnál jól, de áruld el.
- Miért bánt téged az, hogyha valaki szerelmes a vőlegényedbe? - árulta el ezzel a választ. - Tudod, nagyon rossz látni a felhőtlen kapcsolatotokat. Te biztosan nem éltél át ilyet, ugyanis tied az a pasi, akire mindig is vágytál.
- Szerinted nekem ez olyan egyszerű volt.
- De érts már meg, hogy nem akarom elvenni tőled. El akartam énekelni egy dal, annak, akit szeretek. Te meg itt, mint egy tíz éves, csinálod a balhét. - magyarázott nekem.
- Tudod miért? - kérdeztem idegesen. - Mert átéltem azokat, amiket te. Megcsalt már és akárkitől hallom a nevét, féltékeny leszek, mert nem akarok újra bőgni. Nem olyan egyszerű ez nekem sem. - mondtam könnybe lábadt szemekkel.
- Ha nem akarod elveszíteni, légy résen, mert sokan vágynak rá, akik sokkal rámenősebbek, mint én. - kapta fel a gitárját a fiatal lány, majd lassan elsétált. 
Csalódottan leültem a színpad lépcsőre. Szegény lányt letámadtam, pedig csak egy vallomást tett. Én is biztos így tennék az ő helyében:
- Egy új vállalkozó! - nézett rám a műsorvezető.
- Nem. - ráztam meg a fejem.
- Ez nem kérdés volt. - húzott fel a színpadra.
- Mit énekel? - kérdezte.
- Semmit. - mondtam komoran.
- Egy kis Violetta a népnek, ha már itt van egy táncosuk.
- Honnan tudja, hogy az vagyok? - néztem rá furán.
- Ott lóg a nyakában a belépőkártya. - mutatott rá, majd lelépett a színpadról és elindult a Te Credo. Ez nem megy. Rengeteg szempár rám szegeződött, de én erre nem vagyok képes. Már rég énekelnem kellett volna, de nem jön ki hang a torkomon, csak a lány szavai járnak a fejemben. Lefolyt egy könnycsepp az arcomon, amit követné még több társa is, de visszafogtam a bőgést. Nem sírhatok egy színpadon. Tanácstalanul néztek rám. Elkaptam Ruggero tekintetét, aki a színpad felé sietett.
- Gyere le! - hívott magához.
Odasiettem hozzá és a lépcsőre álltam.
- Ruggero. Muszáj énekelnem, nagyon gáz lesz, ha most csak úgy lejövök. - mondtam a sírással küzdve.
- Emiatt ne aggódj. - pattant fel, majd jelezte, hogy indítsák újra a dalt.
Ruggero végig énekelt velem, így nem hallatszott annyira, az amúgy pocsék hangom. A dal végén, hatalmas tapsot kaptunk. Ruggero kezét szorítottam, majd elnéztem a kijárat felé, ahol ott állt a lány, a gitárral a hátán. Szomorúan bámult maga elé, majd elment.
Egész este mart a bűntudat, csak arra tudtam gondolni, hogy szörnyeteg vagyok. Ruggeronak inkább nem meséltem el a történteket, nem akartam, hogy megharagudjon esetleg őt is nyomassza. Egyedül arra kell koncentrálnom, hogy holnap megtaláljam a hozzám illő menyasszonyi ruhát.

Magyarországon...♥

"Otthon vagyok" - gondoltam magamban, miközben a fejem a busz ablakához koccant minden másodpercben. Igen...Ez Magyarország. A jó utakról híres Magyarország.
Annyira hiányzott már ez a közeg és bár nem is olyan rég voltam otthon, de a szemem megtelt könnyekkel az ismerős hidakat látva.
Ami a karomat illeti... Tegnapelőtt leszedték a gipszet (ugyebár azóta eltelt három hét), már csak fáslizni kell.
Letöröltem a könnycseppjeimet és a mélyen szundikáló vőlegényemet csodáltam. Kicsiket szuszogott és ha megrázta a busz, nyűgösen a másik irányba döntötte a fejét. Jorge mögöttünk ült, így hátrafordultam hozzá:
- Jorge, hogy vagy Stephie? - néztem rá az ülés támláját átölelve.
- Jobban. Az agyműtét sikeres volt, a csuklója is gyógyul, a lába már teljesen rendbe jött. Már csak a kómát kell átvészelje. - húzta a száját.
- Ne aggódj! Ha már idáig felépült, akkor már csak javulhat a helyzet. - mosolyogtam biztatóan.
- Reméljük. - mosolygott vissza Jorge. - Megérkeztünk. - nyújtózkodott. - Nagyon szép Budapest...Nem értem miért nem jártam még itt. - értetlenkedett.
- Ruggero! - simítottam meg a vállát. - Ébresztőőő! - mondtam halkan. Kómásan kinyitotta a szemét. A fénytől még egy kicsit hunyorított, a haja pedig kuszán állt.
- Ááá...Csodás. - ásított, majd adott egy szájra puszit. - Kezed jól van? - kérdezte karikás szemekkel.
- Igen, fogjuk rá. - néztem a kezemet. - Hányadika van ma? - kérdeztem.
- Augusztus 28. - hallottam kórusban a többiektől.
- Holnap van a koncert? - háborodtam fel. - Azt hittem két nap múlva. - idegeskedtem. - Hogy foglak így körbevezetni titeket a városon??? - hisztiztem.
- Nyugi! - karolt át Ruggero. - Mindenre lesz időnk.
- Te csak azt hiszed! - néztem rá morcosan. - Mindenki a buszban hagyja a cuccát és indulunk várost nézni. - tapsoltam.
A többiek hullafáradtan, gyilkos tekintetekkel néztek rám. Upsz...Biztos utálnak. :D
Délelőtt 11-től este 8-ig megállás nélkül bejártuk a várost. A végén már egymást támasztották, míg én nagyon toppon voltam és teljesen fel voltam pörögve.
- Kihagytuk a Gellért-hegyet. - néztem a listámat csalódottan. - Az ilyen időben nagyon szép lenne, szóval... - kezdtem.
- NEM! - üvöltötték egyszerre.
- Amara! Gyönyörű Budapest... - mondta Facu.
- ...De meghalunk a fáradtságtól. - fejezte be a mondatot Alba.
- Na szép... - mondtam idegesen. - Pedig annyi mindent mutatnék még. Lassan lemegy a nap! Nézzük legalább meg a rakparton. - könyörögtem.
- Mit meg nem teszünk érted. - ballagtak utánam.
A naplementét csodálattal néztem. Viszont a többiek egymás vállára hajtva a fejüket, szerintem inkább a szemhéjukat nézték belülről. Ruggero az ölembe hajtotta a fejét és mélyen aludt. Egyedül Cande volt ébren, aki mellettem fotózgatott.
- Szép a Naplemente nem igaz? - kérdeztem. Semmit el nem áruló arckifejezéssel rám nézett, majd visszafordult. - Figyel Cande! Én nem akarom, hogy rosszban legyünk. Minden okod megvan rá, hogy utálj, de én szeretnél elásni ezt a csatabárdot.
- Elvetted tőlem Ruggerot. Semmi okom nincs rá, hogy megbocsájtsak neked. - mondta idegesen a telefonját bámulva.
- Nézd. - álltam fel és Ruggero feje alá egy táskát raktam, majd odaültem Cande mellé. - Megértem, hogy szívedből gyűlölsz. De ha ez csak Ruggero miatt van akkor feleslegesen. Be kell valljam, amikor még nem voltam a Violetta táncosa, addig otthon néztem a közös képeiteket és a pokolba kívántalak. Pedig nem is ismertelek. De tudod miért gondoltam ezt? - kérdeztem. Megrázta a fejét. - Úgy éreztem elveszed azt, ami számomra nagyon fontos...Ruggerot. - mondtam halkan. - És nem azzal a szándékkal jöttem, hogy elvegyem tőled és nem is azzal, hogy megöljelek. De én szeretnélek jobban megismerni, hogy javítsunk ezen a viszályon. Tudom, hogy fordult a kocka és most te fogsz örökösen a pokolba kívánni, de legalább próbáljunk enyhíteni a helyzeten.
- Khm... Ami azt illeti - kezdte - már én is akartam erről beszélni veled és örülök, hogy te kezdeményeztél. - mondta. - Minden bunkó és lekezelő megnyilvánulásom feléd, csak és kizárólag a féltékenység miatt volt. És tudod, lehet ma is utálnálak még, de az a helyzet, hogy 2 hete együtt vagyok újra az egyik régi pasimmal. - mondta.
- Tényleg? Gratulálok! - mosolyogtam.
- Köszi. - mosolyodott el ő is. - És bár legjobb barátnők nem leszünk, én örülnék, ha legalább beszélőviszonyban lehetnénk és veled is megbeszélhetnék dolgokat.
- Hú. Ez jól esik, köszönöm. - mondtam megzavartan. Nem számítottam ilyesmi reakcióra. - És tudom, hogy kellemetlen kérdés lesz, de ha meghívnálak...Eljönnél az esküvőnkre.
- A legnagyobb örömmel. - mosolygott őszintén.
- Köszönöm, örülök, hogy meg tudtunk beszélni mindent. - öleltem meg.
- Rosszul látok, vagy ti ölelkeztek? - emelte fel a fejét Ruggero.
- Mindent jól látsz. - nevetett Cande.
Miután lement a nap, felébresztettük a népet és vonultunk a buszhoz, ami elvitt minket a Hilton hotelba. Ruggeroval egy meseszép szobát kaptunk:
- Wow... - nézett nagyot.
- Nem hittem volna, hogy vannak ilyen hotelek Budapesten. - ámultam el.
- Pedig te itt élsz. - nézett ám furán Ruggero.
- Jó na... - nevettem.
*Másnap, az első magyar koncerten*
- Luz, Camara, Acción a következő! - üvöltötte Sergio, a tánctanár.
A kezemet kenegettem a krémmel, ami enyhítette a fájdalmat.
- Amara! - lépett oda Ruggero. - Ne hagyjuk ki a dobást?
- Nem! - mondtam határozottan. - Magyarországon vagyunk, nem akarok csalódást okozni.
- De a kezed... - kezdte.
- A kezem jól van! - mondtam nyugtalanul. - Csak...Csináljuk meg. Kérlek!
- Jó...
Felmentünk a színpadra, ahol minden klappolt, egészen a dobásig. Teljesen megrémültem és ijedten néztem Ruggerora, majd alig láthatóan megráztam a fejem. Nem tudom megcsinálni. Ruggero vette az adást és rögtönzött. De még hogy. Rávigyorgott a közönségre, integetett, majd gyorsan megcsókolt. A közönség meglepődött ezen, még jó magam is. De a legjobban a stáb. Ruggero rám kacsintott, majd folytattuk a táncot. Bár egy kicsit sokkoltan, de letáncoltam az egészen. Tudtam, hogyha lemegyünk a színpadról, olyan lecseszést kapunk, mint még soha.
- Ti ketten! - nézett Sergio. - Legszívesebben mindkettőtöket lepofoználak. Tudjátok, hogy imádlak titeket, de ez egy SHOW! - üvöltötte. - Itt is színészkedni kell és ez nem fér bele. A nyolc éves kislányok nem értenek semmit. Felborítottátok a koncertet. A legjobb amit tehettek, hogy most pár napig messziről kerültök. - mondta idegesen. A szemem sem rebbent, teljesen lefagytam és nagyon elszégyelltem magam.
- Sergio...Én hibám volt. Amarának nagyon fáj a keze, ez nem fért bele és az izgalomtól csak ez jutott eszembe. Nem szándékos volt, vagy előre megrendezett. - magyarázta Ruggero.
- Értem, de ez akkor sem elfogadható magyarázat és úgy tűnik rád fér még a rögtönzés gyakorlása. - mondta a tánctanárunk. - De most tűnjetek a szemem elől, mert már így is túl sok időt pazaroltam rátok. - intett. Gyorsan elmentünk Ruggeroval és az útjaink különváltak, mert gyorsan át kellett öltöznünk.
Az öltözőben elmeséltem Larának, hogy milyen leszidást kaptam, majd együtt mentünk a színpadra.
Remek érzés volt a magyaroknak koncertet adni. Magyar szavakat hallani és a magyar közönség is ujjongott, amikor Tini beszélt magyarul (mert megtanítottam pár mondatra). :D
- Ruggero! - léptem oda hozzá a színpadon. - Megtanulsz magyarul? - kérdeztem.
- Miért ne? - nevetett, majd meg akart csókolni, de eszünkbe jutott Sergio, ezért gyorsan elléptünk egymástól.
Még hátravan három magyar koncert, amit mind nagyon várok, főleg, hogy eljön pár barátnőm is... ♥ :)

Vissza a hotelba...

Reggel a kórházból Ruggeroval, amilyen gyorsan csak tudtunk, elmentünk:
- Ne cipekedjél már Amara! - vette el tőlem erőszakosan a cuccokat. - El van törve a kezed!
- De csak az egyik! - emeltem fel a gipszes kezemet.
- Nem érdekel! Akkor sem cipelheted. - mondta Ruggero aggódóan.
- Nyugi! Csak eltörött a kezem, ez nem a világ vége! - mondtam, majd egy kicsit megszédültem. Na jó...Nagyon megszédültem.
- Aha. Csak eltörött a kezed. De arról megfeledkeztél, hogy bevedd a gyógyszered...Amit az agyrázkódásodra kaptál? - háborodott fel.
- Ruggero! Bevettem a gyógyszert. - mondtam higgadtan.
- Akkor miért szédülsz? - nézett szúrósan.
- Mert nem minden gyógyszer hat?! Hú... - nevettem. - Erről eszembe jutott egy vicc. - kacagtam.
- Amara! Ne játszadozz, gyere, megyünk a hotelba, ahol te szépen alszol. - fogta a kezem.
- Nem akarod hallani a viccet? - szomorkodtam.
- Majd egyszer, de most nem. - mondta idegesen és továbbra is húzott a kezemnél fogva.
- Na jó. Állj meg. - álltam meg, így nem tudott húzni. - Mi bajod van? Flegma és bunkó vagy.
- Inkább aggódó. - mondta.
- Ruggero! Ha egyfolytában aggódsz én is bepánikolok. Ha segíteni akarsz nekem, akkor az lenne a segítség, ha nyugodt lennél te is. - hadartam.
- De ez most nem megy! - húzott magával tovább.
- Miért? Miért nem vagy képes alkalmazkodni? - álltam meg ismét.
- Erre nem akarok választ adni. - húzott tovább.
- És miért nem? - kérdeztem, miközben a kezemet fogva rohant előre.
- Meg akarlak óvni. Mert szeretlek. - állt meg hirtelen és rám nézett. - Vigyázni akarok rád! Mert szeretlek. Kell ennél több magyarázat? - nézett a szemembe.
- De miért vagy ilyen ideges?
- Félek...Félek, hogy elveszítelek.
- Ruggero! Ez egy apró baleset volt. - mutattam a karomra.
- De lehetett volna nagyobb is. - motyogott.
- És mostantól, hogy megóvj, egy kalitkába fogsz zárni, vagy mi? - néztem furán.
- Nem. De látom nem veszel komolyan. - ment tovább ezúttal nélkülem.
- Hogy vennélek komolyan, ha nem értelek. - mentem utána.
- Mindegy. - legyintett Ruggero rám sem nézve.
- Idefigyelj! - álltam be elé. - Pár hónap múlva összeházasodunk. Ha nem értenélek meg, akkor vajon ez - mutattam a gyűrűmre. - az ujjamon lenne? - kérdeztem.
- Mi nagyon különbözünk. - nézett engem.
- Ezzel most szakítani akarsz, vagy mi? - néztem hülyén.
- Dehogy. Csak meg akarlak óvni mindentől. - mondta halkan.
- Fejezd már be ezt az idióta megóvást - kiáltottam. - És... - halkultam el. - Mondd el, hogy mi bajod van.
- Tudod, amikor éjjel aludtál a kórházban, megnéztem az adataidat. - mondta.
- Szóval kutakodtál. - magyaráztam meg.
- Nem, vagyis de. Na mindegy. A lényeg az, hogy az adataidban megtaláltam olyan adatokat, hogy édesanyád rákban szenvedett. - kezdte. Ettől összeszorult a gyomrom. - A nagymamád rákban halt meg. Akár csak a dédmamád, a másik nagymamád, a nagybátyád és az egyik nagyapád. Reggel megkérdeztem az orvost, aki ápolt, hogy neked ugye nincsen esélyed a rákra. És...
- És... - néztem kíváncsian.
- 70% az esélye, hogy rákos légy. - ült le idegesen egy padra.
- És szerinted a rák úgy keletkezik, hogy kimegyek az utcára? Mellesleg a nagybátyám igenis él, szóval ez hülyeség. - néztem rá. - És ha nem így van, a mai orvostechnika úgyis életben tart, az már viszont más kérdés, hogy te velem maradsz-e.
- Természetesen. De nem akarlak elveszíteni.
- Akkor annyit teszünk, hogy... - kezdtem. - Ezt a beszélgetést, vagy vitát elfelejtjük és nyugodtan visszamegyünk a hotelba. Havonta elmegyünk vizsgálatra és kitartunk egymás mellett. - mondtam neki.
- Jó. - mosolyodott el, majd közelebb hajolva felém, hosszan megcsókolt.
- Szóval... Elmondhatom azt a viccet? - kérdeztem sunyin.
- Mondd! - nevetett.
- Miért az öt a legjobb gyógyszer? - fordultam felé.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát kíváncsian.
- Mert az egyből hat. - mondtam ki, a nevetésemet elfojtva. - Nem érted? - néztem rá. - Tudod, a... - kezdtem, de félbeszakított.
- Hogyne érteném? - nevetett. - Csak kíváncsi voltam a reakciódra. - borzolta össze a hajam.
- Erről sürgősen szokj le! - néztem rá fenyegetően.
- Okés! - borzolta még jobban össze a hajamat.
- Te!!! - borzoltam össze én is a haját.
- Te összeborzoltam a hajamat? - nézett rám felháborodva.
- Akárcsak te az enyémet! - nevettem.
- Kócosok! - hallottuk Jorge hangját. - Gyertek ebédelni. - kiáltott nagyon távolról.
- Ááá...Az már a hotel? - hunyorítottam. - Jó közel van a kórházhoz.
Megebédeltünk, majd együtt a többiekkel elmentünk várost nézni. Holnap koncerteznek, én pedig a korláton belülről nézhetem őket. Furcsa lesz, hogy én nem lépek fel, de muszáj lesz meggyógyulnom.

Látogatás...

- Pszt. Amara! - hallottam Ruggero hangját.
- Éppen szundikáltam, ha esetleg nem láttad. - motyogtam flegmán.
- Akkor nem is akarsz a többiekkel beszélni? - kérdezte. Elnéztem az ajtó felé. Ott állt Mechi, Tini, Jorge, Mary és Lara.
- Sziasztok. - mosolyogtam.
- Hogy vagy? - ült le Jorge az ágyam melletti székre.
- Jól...Nem számítottam arra reggel, hogy én este itt fogok feküdni. - néztem körbe a kórházi szobán. - De...Legalább nincsen nagyobb baj. - ásítottam. - Hogy sikerült a koncert? - néztem rájuk.
- Jó volt, de furcsa volt nélküled. Főleg az On Beat, mert abba mindig belerontasz. - nevetett Lara.
- Ha-ha. - nevettem ironikusan. - Csak kétszer rontottam el. - mondtam mentegetőzően.
- Egy koncert alatt. - tette hozzá Mary.
- Pszt! - nevettem elvörösödve.
- És mi ez a gipsz? - nézett Mechi a karomra.
- Hát...Eltörött. Kizárásos alapon. - mondtam a számat húzva.
- Mennyire súlyos? - kérdezte Tini.
- Hát annyira, hogy ne tudjak táncolni vele három hétig. - mondta szomorúan a karomat bámulva. - Legalább Magyarországon felléphetek. - csillant fel a szemem.
- De addig pihenő! - mondta szigorúan Ruggero.
A többiek hajnal 1-ig ott voltak velem, majd elmentek, így Ruggeroval ketten maradtunk.
- Na, most hogy ketten vagyunk... - kezdte Ruggero.
- Beszéljünk az esküvőről?! - fejeztem be.
- Igen. - mosolygott. - Hol legyen? - kérdezte Ruggero.
- Hát...Neked Olaszban, nekem Magyarországon vannak a rokonaim. Két dolog jutott az eszembe: Spanyolország, vagy Svájc. Ne kérdezd miért...Svájc szép és nincs annyira messze.
- Igen. Európában kell gondolkodnunk. A két helyszínből nekem Spanyolország jobban bejön. Mondjuk Barcelonában, vagy Sevillában.
- Sevilla. - vágtam rá kapásból.
- Mikor legyen? - nézett mélyen a szemembe Ruggero.
- Most van augusztus eleje. Nem kell olyan "hű, de nagy" esküvő, szóval szerintem mehetne októberben.
- Október... De melyik nap? - nézte a naptárját.
- Október 16? - mutattam rá.
- Nekem jó. - mosolygott. - És kiket hívjunk meg.
- Rokonok, stáb, legjobb barátok...Ennyi.
- De ugye nem a 100 fős családodra gondolsz? - nevetett.
- Dehogy. - ráztam meg a fejem vigyorogva.
Elkezdtük összeírni az embereket.
- Na jó! Ez már 120. - idegeskedtem. - Elég lesz! A lagzira max. 50 fő. - mondtam és a személyek mellé pöttyöt tettem, akik részt vesznek a lagzin.
Hajnal 3-ra összeírtunk mindenkit és az időpont végleges lefixálása után.
- Meghívókat SOS meg kell csináltatni. - motyogtam.
- Rendben, holnap elintézem.
- Lesz időnk megszervezni? - néztem rá aggódóan.
- Semmi sem lehetetlen. - mosolygott, majd megcsókolt. - Álmos vagy? - kérdezte.
- Hosszú volt ez a nap. - mondtam.
- Pihenj! - adott egy puszit a fejemre.
- Te meg menj vissza a szállásra. - motyogtam csukott szemmel.
- Itt maradok! - fogta meg a nem eltörött kezem. - Jó éjt!
- Jó éjt Ruggero! - szorítottam meg a kezét.

1000+ látogató!

Nagyon nagyon szeretném nektek megköszönni ezt a (számomra) sok látogatást! Nagyon jól esik, hogy olvassátok a blogomat és köszönöm a kedves szavakat. :)
Remélem továbbra is velem maradtok és tetszenek majd az új részek is. ♥♥♥

KÖSZÖNÖM! ♥

Kórházi hajsza...

Másnap reggel (a bizonyos leánykérés napja után) kipattant a szemem:
- Ruggero! - bökdöstem a szundikáló Ruggerot. Annyira hiányzott már, hogy felébresszem és ezzel felidegesítsem. Kedves barátnő vagyok nem? :D
- Hmm...? - motyogott.
- Ugye tudod, hogy mostantól nem fogsz levakarni magadról és majd 70 évesen is rajtad fogok csüngeni.
- Ez fantasztikus. - mondta csukott szemmel. - Lehet visszakérem azt a gyűrűt. - nézett rám hunyorítva.
- Meg a fenéket! Megtartom! - nevettem.
- Aha...Szóval megkérem a kezed, meggondolom magam és még én jövök ki rosszul az egészből? - háborodott fel.
- Kikérem magamnak! - nevettem, majd hosszasan megcsókoltam.
- Éljen a menyecske, meg a leendő férje! - jött be katonás tempóban Jorge. - Én kimegyek, mert nem zavarok. - fordult meg, csókolózni látni minket. - De ne feledjétek... - nézett vissza.
- Védekezés... - mondtuk egyszerre, unott fejjel.
- Helyes válasz! Vár a reggeli! - surrant ki Jorge.
- Nem hiszem el, hogy nem tud kopogni. - nézett rám Ruggero nevetve.
- Mit vártál tőle? - kérdeztem nevetve. - De legalább jókedvű. Biztos Stephie jobban van. - motyogtam.
Összeszedtük magunkat a reggelihez. Lent a többiek óriási vigyorral vártak minket:
- Mi ez a Joker vigyor? - néztem körbe a sunyi mosolyokon.
- Mikor lesz az esküvő? - kérdezte Tini kíváncsian.
- Most van...Augusztus? - kérdezte Ruggero.
- Augusztus eleje. - bólintott Jorge.
- Szerintem tavasszal.
- Olyan soká'? - háborodott fel Jorge. - Legyen holnap!
- Te normális vagy? - kérdeztem nevetve.
- Úgy nézek ki? - kérdezte Jorge bebandzsítva.
- Srácok! Igyekszünk megszervezni. - mosolygott Ruggero.
- Úgy legyen! - emelte fel a poharát Tini.
Készülődtünk a koncertre.
- Na jó! Muszáj a főpróba! Gyerünk, gyerünk! - üvöltött a tánctanár.
- Nincs kedvem ehhez. - motyogtam Ruggeronak.
- Valami újféle berendezés van, ezért kénytelenek leszünk próbálni. - simítottam meg az arcomat.
- Ahj...Igaz. - mondtam unottan, majd szorosan megöleltem Ruggerot.
Jött a Como Queres, ahol jó sokat kell járkálni, ugrálni. Tini középen énekelgetett. A koreográfia szerint a bal oldali lépcsőn Mary, középen Lara, jobb oldalt pedig én jövök le. A dal nagyon hangosan szólt, dobolt a fülem, majdnem szétrobbant a fejem és szédültem is. Annál a résznél, ahol le kell menni a lépcsőn valami hangszer vezetékébe elbotlottam. Elkezdtem lefele zuhanni. Olyan volt, mint egy lassított felvétel, vagy mint egy álom. Zuhansz, de a csattanás előtt felkelsz. Na ez itt nem így történt. A lépcső sarka felé zuhantam. A reflexem csak annyit engedett, hogy kitámasszam a kezem. Arra emlékszem, hogy egy szúró érzés támad a kezemben, ami hirtelen átalakul fájdalommá, majd egy bukfenccel a többi lépcsőfokról leesve a földre csattanok.
- ÁLLJ!!! - üvöltötte a tánctanár torkaszakadtából. Én csak a plafont bámultam, ami ide-oda billegett. - Hé! - álltak felém - Amara! - guggolt le Tini. Tiniből hirtelen 4-et láttam, majd 3-at.
- Fáj! - sziszegtem és kicsordultam a könnyeim.
- Semmi baj, nem lesz semmi baj. - csitított Tini.
- Ruggero. - motyogtam.
- Amara! Itt vagyok! - Hajolt felém Ruggero. - Mi fáj? - kérdezte aggódóan. Olyan érzés volt, mintha álmodnám az egészet, de rájöttem, hogy ez korántsem így van, mert a karom égető fájdalma jelezte, hogy én igenis ébren vagyok.
- Vigyetek...a...kórházba. - folytak le a könnyeim az arcomon.
- Nagyon ki van száradva a szája! - hajolt el felőlem Ruggero.
Lehunytam a szemem, de még mindig azzal voltam elfoglalva, hogy milyen fájdalmaim vannak, most például olyan volt, mintha ráültek volna a mellkasomra.
Mivel a koncertnél mindig van egy mentőautó, ha rosszul lenne esetleg valaki, akkor ellátják. Hát ez most én voltam.
- Vele kell mennem! - veszekedett Ruggero.
- Én beugrok az Amor en el aire-val. - hallottam Jorge hangját.
- Ez nem ilyen egyszerű. - mondta a tánctanár.
- Kérlek! Ott kell legyek mellette!
- Legyen... - mondta a tánctanár. - Még van egy kis időnk elpróbálni.
- Köszönöm. - hallottam Ruggero, majd lépteket hallottam a mentőautó felé.
- Nincs egészen magánál. Lehet kapott egy kis agyrázkódást. - hallottam a mentőst. - És...A karjai is eltört valószínűleg. El kell vigyük a kórházba.
- Önökkel tartok. - hallottam Ruggerot.
A kórházban megvizsgáltak. Kiderült, hogy kaptam egy enyhe agyrázkódást, meg egy kis sokkot, plusz eltörött a kezem, de nem súlyosan.
A kórházban bent tartanak egy estére. Az ágyamon ültem, kint Ruggero beszélt az orvossal. Pár perc múlva bejött hozzám:
- Na mi van, te hős? - mosolygott. - Örülök, hogy jól vagy. - simította meg a hajam.
- Ruggero! Mikor táncolhatok újra? Mikor szedik le a gipszet? - kérdeztem.
- Először is vedd be a gyógyszered, ami enyhíti a szédülést. A gipszet három hét múlva veszik le.
- Csodás... - motyogtam. - Mikor kezdődik a koncert? - kérdeztem.
- Mindjárt végeznek. - mosolygott és leült mellém. - Örülök, hogy nincs nagyobb baj. - csókolt meg. - De most már bevenni a gyógyszert! - nézett fenyegetően.
- Oké. - adtam neki egy szájra puszit. - Mikor mész vissza a hotelba?
- Itt maradok. Nem hagyom itt a menyasszonyom. - nézett mélyen a szemembe és hosszan megcsókolt.

1 hónap elteltével...

"- Remélem. - nézte a földet. - Menj aludni, mert úgy nézel ki, mint egy zombi. - mondta kedvesen.
- Aha...Kösz. - nevettem és a szobába belépve be is dőltem az ágyba."
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Jövő héten jön Ruggero...El sem hiszem! Végre láthatom egy és fél hónap után. Ami Stephie-t illeti...Megműtötték sikeresen, azóta szépen épül fel, de még kómában fekszik, ami Jorge-ot nagyon megviseli.
Ma van egy nagy koncert Uruguay-ban. Izgulok is miatta, mert telt házas lesz. A reggelinél a többiek jókedvűen ettek:
- Tudjátok az elmúlt egy hónapban mennyit fogytam? - kérdezte Jorge. Mind megráztuk a fejünket. - 7 kilót.
- Tessék? - sápadtam el. - De most már legalább eszel valamit. - mondtam, majd a telefonom csipogására lettem figyelmes. SMS:
Ruggero ♥

Szia Kicsim!
Ma és holnap stúdióban leszek, ezért nem tudsz elérni!
Csók! R.

Ez egy tegnapi üzenet. Upsz. Jó minőségű a telefonom... :D
- Csak én izgulok a mától? - kérdezte Mary.
- Valamiért én is. - mondtam.
*Koncert előtt pár perccel*
- Na jó...Hányni fogok. - motyogta Alba a hasát fogva.
- Ne a színpadra! - kiáltott Jorge.
- Hajrá csajoook! - kiáltott Tini.
A nagy izgalomtól az első dalban rontottam egy picit, de annyira nem volt feltűnő.
- Amara! Mi volt az a rontás? - nevetett Lara. Vagy mégis feltűnő volt. Upsz.
- A Te Creo a műsor végére kerül, zárószámnak! - mondta a tánctanár a fülembe ordítva.
- Okés! - bólintottam.
A koncert utolsó dala, a Te Creo előtt különösen izgultam (ugye ott szólót táncolok).
- Hol van Tini? - idegeskedtem.
- Gondolom a színpadon, de te inkább menj. - hessegettek fel. Láthatatlanul felsunyultam. A dalt háttal kezdem. A lábaim remegtem, a szívem hevesen dobogott. Meglepetésemre a Te creo gitárral szólalt meg. Jó, hogy szólnak! Most jól el fogom rontani. De a gitár sokkolt a legkevésbé. Egy nagyon is ismerős férfi hang szólalt meg. Hirtelen még a koreot is elfelejtettem. Meglepetten megfordultam. Ruggero egy kis széken ült egy kicsit felém fordulva, így hátat fordítva néhány embernek.
Mi folyik itt? Esetlenül álltam a színpadon. Ruggero nekem énekelt. Annyi kérdést feltennék most neki... A dalt miközben énekelte a közönségben a lányok visítoztak, örvendeztek. A színpad sarkába felsorakoztak a többiek is. Na én ezt már nem értem. Mi van itt??? Természetesen nem tudtam eltekinteni a gyönyörű hangjától és az édes mosolyától, de kíváncsi voltam, hogy mi lesz ennek a vége. Ruggero a dal végén felállt és odasétált hozzám. Csak néztem őt, amolyan "Te mit művelsz?" fejjel. Egy félmosolyt villantott, majd letérdelt. Azt hittem a naiv fejemmel, hogy leejt valamit, de ez egy 1 másodperces gondolat volt, mert a közönség ujjongásából ki lehetett venni, hogy mi lesz itt. Teljesen lesápadtam, kiszáradt a szám és a szívem úgy dobogott, mint még soha.
- Amara Perez! - mondta remegő hangon. - Lennél a feleségem? - kérdezte elvörösödve.
Válasz helyett patakokban folytak az örömkönnyeim. TE JÓ ÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉN LESZEK MRS. PASQUARELLI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Amara! Válaszolj már! - üvöltötték a többiek.
- Igen! Igen! Leszek a feleséged! IGEN IGEN IGEN. - ugráltam zokogva, mint egy ötéves. Ruggeron láttam a boldogságot és a megkönnyebbülést.
- Na gyere ide, Mrs Pasquarelli. - húzott magához és hosszasan megcsókolt, amolyan "te leszel a feleségem" csókkal. A pillangók olyan erővel csapkodtak a gyomromban, hogy majdnem kirepültek. Továbbra is patakokban folytak a könnyeim. - Ha nem tudnád! - nevetett. - Ez volt az a projekt. A többiek mind tudták.
- Te szemét! - csókoltam meg szenvedélyesen.
- Hallod! - nevetett. - A nagy örömben...Elfelejtettem felhúzni az ujjadra a gyűrűt. - fogta a kezében és újra letérdelve ráhúzta a meseszép gyűrűt az ujjamra.
- Ez gyönyörű. - könnyeztem, Ruggero megfogta a kezem és győzedelmesen felemelte azt. A nézőtér óriási tapsviharban tört ki.
A közönség felé fordultam meghatottan néztem rájuk. Mind ujjongtak, izegtek-mozogtak és fotóztak. Hihetetlen érzés. Mary és Lara hátulról megöleltek, Tini és Mechi elölről, ezzel teljesen elszakítva a VŐLEGÉNYemtől. Folyamatosan sírtam és a könnyeimtől nem láttam semmit, így vakon ölelgettem mindenkit. Ruggero teljesen fel volt pörögve, összevissza ugrált, mint egy újszülött kiscsikó. De várjunk csak! Hisz ő az én jövendőbeli férjem!!!
A nagy ölelgetésekben összetalálkozott a tekintetünk. A szájáról leolvastam, hogy "Nagyon nagyon szeretlek!". Kiszabadultam az ölelésekből, majd a karjaiba rohantam. A stáb többi tagja, valami (számomra ismeretlen) dalt kezdtek el énekelni.
- Ezt mind te rendezted meg? - kérdeztem a fülébe súgva.
- Szerinted? - nevetett. - Tetszik a gyűrű.
- Ebben a napban minden tetszik. - mondtam az ujjamon lévő gyűrűben gyönyörködve. A gyűrűre fókuszáltam, de a homályos háttérben megpillantottam pár ismerőst:
- Anya, apa! - ráztam meg a fejem és odasprinteltem hozzájuk.
- Gratulálunk kicsikém! - ölelgetett anyu. - Itt vannak a testvéreid is.
- Diana, Marco! - rohantam oda hozzájuk is. Szorosan megöleltem őket, főleg a bátyámat, akit ezer éve nem láttam.
- Most kezdődnek a nehéz éveid! - biztatott a nővérem.
- Kösz! - nevettem. Marco Ruggeroval beszélgetett.
- Azt kérik a szervezők, hogy menjünk le a színpadról. - irányított Ruggero minket, amíg Tiniék elénekeltek pár búcsúdalt.
A színpad mögött Marco elmondta a "kedves" beszédét.
- Ha valami okból kifolyólag megbántod a húgomat...Átrendezem az arcodat. - mondta fenyegetően.
- Nem fogom őt soha megbántani! - mondta Ruggero a füle mellett elengedve a bájos szavakat.
- Úgy legyen! - mondta Marco.
Ruggero szülei is megjelentek, így ők jól elbeszélgettek, én pedig Leonardoval váltottam egy pár szót.
A koncert vége után elmentünk egy közös vacsira, amikor is tudatosult bennem minden, a mai történtekből, ezért újra megtelt a szemem könnyekkel.

A kórházban...

"- Köszönöm, hogy eljöttél. - nézett rám egy félmosollyal.
- A barátod vagyok! Ez a kötelességem. - simítottam meg a hátát."
--------------------------------------------------------------------------------
- Meddig maradhatunk? - nézett rám Jorge.
- Délután 3-kor indul a gépünk. - mondtam.
- Most hány óra? - kérdezte.
- Hajnal 4. - motyogtam.
*5 órával később*
Kinyitottam a szememet. Te jó ég! Én aludtam? Jorge ugyanúgy ült, mint pár órával ezelőtt, sápadt tekintettel nézte Stephie minden lélegzetét.
- Jó reggelt! - mondta, de felém sem nézett.
- Jó reggelt! - nyújtózkodtam. - Volt már itt a doktor úr? - néztem körbe.
- Igen, de majd benéz még egyszer.
- Lemegyek egy kávéért. Hozzak neked is? - álltam fel.
- Nekem csak egy kólát hozz. - kérte.
Lementem a büfébe, ahol gazdag kínálat tárult elém. Megrendeltem a kávémat és a kólát, plusz 4 melegszendvicset. Félreértés ne essék. Kettőt Jorge-nak vettem. :D Mivel várnom kellett a kajára, ezért felhívtam Ruggerot.
- Szia Kicsim! - szólt bele a telefonba. - Hogy vagytok?
- Hát én jól vagyok, Jorge és Stephie kevésbé. - húztam a számat.
- Szerinted felhívjam Jorge-ot?
- Hát... Nem nagyon fogja fel még a dolgokat. Csak néz ki a fejéből, de szerintem nyugodtan hívhatod.
- Mi ez a hangzavar körülötted? - kérdezte.
- A büfében vagyok. - mondtam. Ruggero egy pár másodpercig csendben maradt. - Itt vagy?
- Most mondanám, hogy meglepődtem...De nem. - nevetett.
- Húú...Kész a kajám. Leteszem és fél órán belül felhívlak. - mondtam.
- Rendben. Puszi. - tette le.
Felvittem a két tálcát. Milyen jó vagyok már? És nem borítottam ki semmit.
- Hoztam melegszendvicset is. - tettem az ölébe az egyik tálcát.
- Nagyon kedves tőled...De nem hiszem, hogy bírnék bármit is enni. - motyogta.
- Jó lesz későbbre. - legyintettem.
Ahogy megígértem Ruggeronak, felhívtam és beszélgettünk még egy órát. Ahogy letettem a telefont és visszamentem a szobába, meg is érkezett a doktor úr.
- Nos! - mosolygott. - Sokat ültünk a röntgen felvételek és papírok felett. A műtétet sürgetni kell, nehogy valami maradandó agykárosodása legyen a kisasszonynak. Miután végzünk ezzel a műtéttel, akkor csak várni kell. A baleset után ugyanis megműtötték a csuklóját, ami talán az egyik legkisebb sérülése volt.
- És doktor úr? - szólalt meg rekedt hangon Jorge. - Számíthatunk így is valamiféle...Károsodásra? - kérdezte Jorge.
- Hát... Legrosszabb esetben agyilag.
- És az milyen formában? - kérdeztem.
- Hát egy hosszabb kóma. - mondta.
- Mennyire hosszú kóma? - nézett fel Jorge.
- Erre sajnos nem tudok választ adni.
- Azt sem, hogy kb. 1 hónap, egy év...? - kérdezte Jorge.
- Legkésőbb 4 hónapra tippelnék, de ennek a bekövetkezésére, kb. 20% esély van, mivel komoly és valószínűleg sikeres műtétet végzünk el a kisasszonyon.
- Rendben, köszönjük. - mondtam. - Mi is indulunk a repülőgéphez. Valamilyen módon kapunk információkat Stephie állapotáról? - kérdeztem.
- Természetesen, telefonos úton mindig értesítjük a hozzátartozókat.
- Köszönjük. - mondtam. - Jorge! Készülődj!
- Jó. - mondta és megsimította Stephie arcát.
- Viszontlátásra! - léptem ki a szobából. Öt perc múlva Jorge is kijött. Szomorúan megölelt.
- Mi lesz, ha nem láthatom többet? - csordultak le a könnycseppjei.
- Vigyáznak rá! - öleltem meg szorosabban. - Ne aggódj emiatt!
- Köszönöm, hogy itt vagy mellettem. - mondta, miközben sétáltunk el a kórházból.
*Mexikóban*
- Jorge! - rohanták le a többiek, az agyhalott Jorge-ot. - Mi van Stephie-vel?
- Ne haragudjatok, de erre most nem tudok válaszolni, mert mindjárt összeesem az álmosságtól. - mondta, majd a szobájába belépve szerintem el is aludt.
- Amara? - fordultak felém mind.
Elmeséltem nekik az orvos szavait, meg hogy én hogy láttam Stephie-t.
- Jorge nagyon kivan? - kérdezte Alba.
- Most még egészen jókedvű volt. - húztam a számat.
Vacsoránál senki nem lepődött meg azon, hogy nem jött le Jorge.
- Alszik? - kérdezte Samuel.
- Igen...Szerintem. - motyogtam álmosan. - És szerintem én is felmegyek. - álltam fel. - Jó éjt srácok! - ásítottam.
- Jó éjt Amara! - mondták kórusban.
A folyosón Jorge-val találkoztam. Fel-alá sétált.
- Jorge! - szólítottam meg. - Minden rendben?
- Ebben a pillanatban műtik Stephie-t. - dobolt a kezével.
- Ó! - mondtam halkan. - Profik műtik! Emiatt ne aggódj...És ő is rendben lesz! - biztattam.
- Remélem. - nézte a földet. - Menj aludni, mert úgy nézel ki, mint egy zombi. - mondta kedvesen.
- Aha...Kösz. - nevettem és a szobába belépve be is dőltem az ágyba.  

S.O.S. Buenos Aires...

- Emberek! - csitított minket a koreográfus. - James hol van? - nézett körbe.
- Elment. - kiáltotta Jorge. - Nem szólt?
- Ez remek! A főpróbán kell ezt megtudnom, ugye? - idegeskedett.
- Hát... Azt hittük tudod. - haraptam bele egy szendvicsbe.
- Tévedtetek!
- Sajnáljuk! - szólalt meg Tini.
- Megoldható...De miért ment el? - kérdezte a tánctanár.
- Ruggero szétverte. - nevetett halkan Jorge.
- Tessék?
- Semmi. - legyintett Jorge. - El kellett mennie. Mert...El kellett mennie. - magyarázkodott "értelmesen".
- Pontosan! - bólogattam teli szájjal. Ha nincs itt Ruggero, nem kell szép legyek.
Lepróbáltuk az egész koncertet. A próba végére már meg is nyitották a kapukat, szóval hiper gyorsan kellett átöltöznünk.
- Hol van Mechi? Mercedes! - üvöltötte idegesen a sminkes.
- Tini! Rossz ruhát vettél fel! - szaladgált a stylist.
- Jorge, te elhasználtad az összes hajlakkot? - kiáltott a fodrász egy üres hajlakkal.
- Alba! Hol a cipőd? - rohant hozzám a másik stylist.
- Az egyik fénycsóva kiégett a színpadon! - kiáltott a hangtechnikus. Erre mindenki felkapta a fejét. - Valaki kicserélné? - kérdezte. - Cseréld ki te! - nyomta a kezembe.
- Már bocsánat, de én nem értek ehhez. - mutattam a neoncsőre.
- Nem kell ehhez érteni. Kitekered a rosszat, betekered az újat. - magyarázott komoran.
- Jó! - mondtam, majd felpattantam a színpadra. A nézőtér félig megtelt már és minden szempár rám szegeződött. Óvatosan kicseréltem a színpad végén lévő neoncsövet, majd lepattantam. - Tessék! - nyomtam a hangtechnikus kezébe.
- Hol van a fénytechnikus? - pattogott a koreográfus.
- Srácok! Öt perc a kezdésig! - kiáltott a stylist.
- Rajtam még nincs is fellépőruha! - szaladtam az öltözőbe.
- Rekord gyorsan átöltöztem és mivel a sminkemmel és a hajammal már rég kész voltunk, egyből mehettem a színpadra.
Elérkezett az első átöltözésem ideje. De hol a ruhám.
- Hahó! Nincs meg a ruhám. Sietni kéne! - üvöltöttem idegesen.
- Mi az, hogy nincs meg? Melyik dalhoz kell? - forgolódott a stylist.
- Alcancemos Las Estrellas.
A végén már a hangtechnikus is azt kereste. Egy számmal a dal előtt megtaláltuk.
- Rohanj! - sürgettek.
Ez a koncert hogy is mondjam...Elég szétszórt volt. Semmi nem klappolt. Mármint...A nézők úgy látták, de a színfalak mögött ez nem így volt.
- Huh...Ez a koncert volt eddig a legrosszabb. - jött le Facu a színpadról. - A rajongók persze mindig tartják bennünk a lelket.
- Az biztos. - mondta Jorge. - Egy pillanat. - sétált el, mert megcsörrent a telefonja. - Halló?
- Elég gázos volt ez a koncert. - bambultam el.
- Erről beszélünk drága Amara! - nevetett Facu.
- Ja...Bocs. - nevettem.
- Ez biztos? - nézett idegesen Jorge és még mindig telefonált. - De...De jól van? - dadogott. - Jó. - nyelt egy nagyot. - Viszont hallásra. - tette le. - Valaki jöjjön velem Buenos Airesbe. - lábadt könnybe a szeme.
- Jorge! Mi történt? - rohantam oda hozzá.
- Stephie... - ült le idegesen. - Stephie-t... Elütötte egy autó.
- És hogy van?
- Nem jól. - temette az arcát a tenyerébe. - Eltörött a lába, a bordája a csuklója és hagy ne soroljam. - motyogott.
- Veled jövök. - simítottam meg a hátát.
- De nem hagyhatom itt a koncertet! De látnom kell a barátnőmet...Mi van ha - csuklott el. - Többet nem láthatom?!
- Nem gondolj erre! Ma felszállunk egy gépre és elrepülünk Buenos Airesbe, majd a többiek után megyünk. Az egészség fontosabb, mint a munka. - simítottam meg a hátát.
- Igazad van. Beszélsz kérlek a főszervezővel.
- Persze! - motyogtam. - Felhívom, csak induljunk el a hotelbe.
Gyalog mentünk a hotelhez, aminek az lett a következménye, hogy rengeteg rajongó letámadt minket (mármint Jorge-ot) egy képért.
- Ne haragudjatok lányok, de sietünk. - mondtam kedvesen. Válaszul gonosz arckifejezéseket kaptam.
- Hagyd csak! Csinálok pár képet, addig szedd össze a cuccod és beszélj a főnökkel.
- Összeszedem a te cuccod is. - mosolyogtam.
- Köszi.
Út közben beszéltem a főnökkel, aki megértette a problémát, majd beszéltem Ruggeroval, aki teljesen lesokkolódott. Összeszedtem a cuccainkat és a repülőtéren találkoztunk.
- Én bármennyit kifizetek, csak jussunk el egy Buenos Aires-be - fogta a fejét.
- Már megoldottam. - tartottam két jegyet a kezemben. - Gyere! - húztam odébb.
Kb. este 10-kor indult a gép, így landoltunk hajnal 2-kor. Egy taxival elsiettünk a kórházba.
- Jó estét! Stephie Camarenát keresem.
- 2. emelet 214-es ajtó. - mondta komoran a recepciós nő. Jorge futólépésekben haladt a szobához. - Félek! - nézett rám, mielőtt beléptünk az ajtón.
- Nem lesz semmi baj. - mondtam. - Menjünk! - biccentettem.
Stephie feküdt az ágyon. Az orvos éppen írt a kis noteszébe.
- Jó estét! - szólaltam meg, mert Jorge-nak nem jött ki hang a száján.
- Ááá... Jó estét! Önök a hozzátartozók? A nevem Alejandro! - fogott kezet velem, majd Jorge-val is akart, de ő túlságosan is belemerült a látványba.
- Doktor úr! Hogy van? Felépül? Mikor?  - bombázta kérdésekkel Jorge Alejandro doktor urat.
- Nos...Stephie kisasszony súlyosan megsérült. Kómába esett, amiből remélhetőleg 1 hónap múlva felkel. A bal lábán a sípcsontja eltörött,de nem olyan súlyosan, mint a csuklója, ami darabokra hullott. A pofija szerencsére rendben van, viszont egy súlyos agyrázkódást szenvedett, amitől egy lebeny keletkezett az agyában itt - mutatott egy röntgen felvételt -, amit sajnos meg kell műteni és a belső vérzés sem kizárt, ugyanis, amikor az autó elütötte, több mint nyolc métert repült szegénykém és a betonnak csapódott.
- Ez szörnyű. - morogtam.
- A felépülését illetően, csak annyit mondanék, hogy mivel masszív és kitartó hölgy, mert ezidáig túlélte, akkor nagy az esélye, hogy felépül. - mosolygott. - De ez több, mint három hónapos folyamat lesz. - mondta. - De most el kell sietnem. Bármi kérdésük van, reggel 7-től itt vagyok. - ment el.
Jorge lerogyott a székre és megfogta Stephie kezét. Láttam rajta, hogy a sírás kerülgeti:
- Jorge! Nyugodtan sírj! Nem szégyen. - mondtam.
- Miért történt ez? - nézett maga elé.
- Nem tudom! - mondtam szomorúan.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - nézett rám egy félmosollyal.
- A barátod vagyok! Ez a kötelességem. - simítottam meg a hátát.  

Együtt... ♥

Elsétáltunk valami csendesebb helyre Ruggeroval:
- Mos sok kérdést fogok feltenni. - mondtam.
- Csak nyugodtan. - mosolygott.
- Mikor jöttél ide és ki tudott róla?
- A gépem a találkozásunk előtt 1 órával landolt. Jorge tudta egyedül, hogy jövök.
- Nekünk azt mondta rég beszélt veled és nem tudja, hogy mi van veled. - magyaráztam.
- Szerinted miért, okoskám? - nevetett. - Ide akartam jönni személyesen megbeszélni veled ezt az egészet.
- Ugye nem fogunk már arról beszélni? - céloztam az ominózus telefonbeszélgetésre.
- Nem. Már elmondtam az igazat, te meg meghallgattál. - mondta és szorosan fogta a kezem.
- És meddig maradsz? - kérdeztem.
- Holnap délelőtt megyek ki a reptérre.
- Addig még van időnk, nemde? - néztem rá.
- Hogyne. - mondta és magához rántva, hosszan megcsókolt.
- Ruggero! - hallottuk Jorge kurjantását. - Szent a béke? - lépett oda és egyszerre megölelt kettőnket
- Igen Jorge... Szia. - mondta
- Ruggero ez te vagy? - rohant felénk Tini is.
És így történt az, hogy odajött mindenki és szétölelgették Ruggerot.
- Lejöttök a partra? - kérdezte Jorge.
- Miért is ne? - nézett rám Ruggero. - Én mindig fürdőgatyával készülök. - nevetett.
A strandon voltunk este hétig. Ekkor kaptunk észbe, hogy lekéstük a vacsorát.
- Oké, én hívok meg mindenkit! - emelte fel a kezét Mechi.
- Hé! Mínusz kettőt számolj! Én külön vacsizom Amarával. - mondta a derekamnál átkarolva.
- Ez zene füleimnek, mert így marad plusz 40.000. a kártyámon, amit Amara enne fel.
- Hé! - kaptam fel a fejem. - Nem lehet, hogy negyvenért eszem. - háborodtam fel.
- Legutóbb csak a te részed 27.340. volt. - nevetett Jorge. - Bár az egy drága étterem volt. - húzta a száját.
- Te jó ég! - esett le az állam. - Visszafizetem nektek! - mondtam rémülten.
- Dehogy is! Nem kell. - nevettek a többiek.
A szálláson összeszedtem magam. Hajat mostam, sminkeltem egy kicsit és felvettem egy vörös ruhát.
- Azt a rohadt. - csúszott ki Ruggero száján. - Gyönyörű vagy... - dadogott és megfogatott, hogy minden millimétert láthasson.
- Mit hittél? Hogy melegítőben sunyulok? - nevettem.
- Nekem akkor is leesett volna az állam. - húzott magához.
- Csak akkor lehet azért, mert a barátnőd olyan hülye, hogy melegítőben megy el randizni. - mondtam, miközben a mellkasán támasztottam a kezeim.
- Nekem mindenhogy gyönyörű vagy. - csókolt meg. - Gyere! Itt a taxi. - mutatott a kocsi felé.
Ruggero egy nagyon elegáns étterembe vitt. Leginkább kettesben voltak itt az emberek, gyerekekkel senki nem volt. Lassú zene szólt, kicsit vörösesek voltak a fények, de a teríték hófehér volt.
Nekünk valahol fent volt az asztalunk. Nagyon fent.
- Ruggero. Mekkora ez az étterem? - nevettem.
- Ez az étterem a földszinten van. Amúgy meg ez az épület egy hotel. Asztalt foglalni lehet az épület tetejére, ami 37 emelet magason van. - magyarázott és a liftből kiszállva, volt számunkra foglalva egy asztal. A tetőtér szabadon van, de a teteje lefedett, az eső esetén. Már sötét volt, ezért ki volt világítva, be lehetett látni az egész várost.
- Ez gyönyörű. - néztem körbe. Rajtunk kívül még két asztalnál ettek.
Este 10-ig ott ettünk (egészen keveset ettem), majd ebben a hotelben szálltunk meg éjszakára.
- Azta... Milyen szép szoba. - léptem be. - Ez egy... szív alakú ágy? - nevettem.
- Ez az emelet a romantikus emelet. - mondta. Van lent medence is. Arra gondoltam, hogy amikor már bezárják a medencét, akkor besunyulhatnánk. Úgy sem látnak minket többet. - nevetett.
- Te tényleg nagyon suttyó vagy. - csókoltam meg.
Hajnal kettő fele minden elcsendesedett, így csendben ellopakodtunk a medencéhez, ami teljesen üres volt.
- Ez olyan nagy és... - kezdtem, de Ruggero felkapott a vállára.
- Bombaa! - ugrott egy nagyot.
- Wáá! - kiáltottam, majd egy nagyot csattantunk a vízbe. Felúsztam a felszínre. - Most úgy nézek ki, mint egy panda, nem? - céloztam az elkenődött sminkemre.
- Mint egy...Aranyos panda. - helyesbített, majd magához húzva megcsókolt.
Elúszkáltunk hajnal fél 5-ig. Sokat nevettünk, én természetesen sok vizet nyeltem (hála a bénázásaimnak) Ruggero pedig szokás szerint tökéletesen nézett ki. :)
- Ezt megúsztuk lebukás nélkül. - surrantam be vizesen a szobába.
- Profik vagyunk. - nevetett Ruggero.
- Én most megfürdök. - suhantam be a fürdőbe.
- Siess. - szólt utánam.
Utánam Ruggero is megfürdött, majd a szívecske alakú ágyban beszélgettünk.
- Oké! - ültem fel. - Mi ez? - mutattam a fal felé, ahonnan dörömbölés hallatszott.
- Biztos mozog az ágy. - nevetett. - Meg kell jegyezzem mellettünk egy hatvanéves pár van.
- Ruggero! - temettem a mellkasába a fejem nevetve.
Reggel kilencig aludtunk (kivételesen nem késünk el a reptérről). Visszamentünk a szállásra, ahol Ruggero búcsút vett a többiektől.
- Hé! - nézett rám Ruggero. - A felén már túl vagyunk. Másfél hónap múlva jövök. - nézett mélyen a szemembe.
- Úgy legyen! - csókoltam meg hosszan. - Szeretlek! - mosolyogtam.
- Én is téged! - csókolt meg utoljára, majd a taxival elhajtott a reptér felé....

1 hete nélküle...

Ne feledjétek! Ez ma a harmadik rész. :) Aki most látogatott ma ide először, annak üzenném, hogy van két új rész is. ♥
 _______________________________________________________________________________

Nagyon sokat szomorkodtam. Láthatóan Ruggeronak semmi baja. Vidáman tölti fel a képeket, amíg nekem (a világ másik oldalán) kalapáccsal töri darabokra a szívem. És hogy ezt ki rakja össze? Mondanám, hogy senki, de nem mondhatom. Ezen a héten Jamessal nagyon jól kijöttünk és jóban lettünk.
- Van közted és James között valami? - kérdezte Tini halkan.
- Dehogy. - ültem a próbateremben őt nézve. - Mi csak...Barátok vagyunk. - vontam meg a vállam.
- Extrákkal. - kacsintott Mechi.
- Az Ruggero a szőke csajával. - nevettem erőltetetten.
- Már egy napja nem hallok róla semmit. Jorge-val tartja a kapcsolatot és ő sem beszélt vele két napja.
- Újabban már titeket is hanyagol? - kérdeztem.
- Látod... - biggyesztette le a száját Tini.
- Ma strandolunk. - lépett be Jorge a próbaterembe.
- Felőlem. - legyintettem.
- Hallottál valamit Ruggeroról? - kérdezte Tini Jorge-t.
- Hát három napja beszéltünk. Akkor egészen jól volt. Már bocsi, Amara. - nézett rám feszengve.
- Ugyan. - mondtam.
Délutánig próbáltunk, majd spuriztunk a strandra. Egy kicsit hűvös volt, de jó volt végre strandozni. Csak jobb lett volna Vele. Na jó nem...Amara! Nyugodj le, vagy bőgni fogsz.
- Minden oké? - lépett oda James.
- Ööö...Persze. - vigyorogtam erőltetetten.
- Látom, hogy baj van. - szomorodott el.
- Nem. Nincs. Tényleg... - húztam a szám.
- Oké. - simította meg a vállam, majd elment.
James kedves fiú. De nem fogja és nem is tudja Ruggerot helyettesíteni. Lehetetlen. Szerintem apácának kéne mennem...
- Amara! Jössz labdázni? - kérdezték Laráék.
- Én ezt most kihagyom csajok. - mondtam. - Felmentem a szállásra. - intettem.
Egyedül gyalogoltam felfelé a könnyeimmel küzdve. El kell felejtsem Ruggerot. De nem tudom. De megcsalt. Vagy nem értem. Mindenkiben őt látom. Minden arc olyan, mintha ő lenne. Már majdnem a szállásra értem, amikor kb. 15 méterre egy igenis Ruggerora hasonlító alakot láttam. Megdörzsöltem a szemem. Még mindig rá hasonlított. Egy kicsit közelebb mentem. Minden lépésnél jobban vert a szívem. Ez Ő!!! Ez valami vicc? Ott állt egy szál rózsával, fekete öltönyben, kihagyhatatlan piros cipőben, tökéletes hajjal. A szemem megtelt könnyel. A szívem hirtelen újra úgy vert, mint régen. Oda akartam rohanni, de legyökerezett a lábam. Ruggero mosolyogva elindult felém, de megtorpant, majd furán nézett:
- Amara! - hallottam egy hangot mögülem. - Csak itt vagy. - lihegett...James.
- Ööö...Ez nem a legalkalmasabb pillanat. - biccentettem Ruggero felé. James szeme megtelt dühvel.
- Te megbocsájtasz neki, ezek után? - kérdezte.
- Hát...Nem tudom. - motyogtam.
- Hé! Fogta meg a kezem. Én úgy szeretlek, mint senki. - mondta. Ettől a mondattól leesett az állam. Ruggero kb. 3 méterre állva hallgatta az egészet. - Ha járnál velem, arany életed lenne, el lennél kényeztetve. Szeretlek Amara! - húzott magához, majd megcsókolt.
- Te eszednél vagy? - löktem el. - James, te csak az én barátom vagy. Tudod. Jó barátom. Nem barátom barátom.
- Pedig azt hittem úgy tekintesz rám. - mondta.
- Tévedtél. - mondtam idegesen. Egy kicsit oldalra fordultam. Ruggero egyszerre ideges és szomorú volt. - Neked meg nem magyarázkodom. - néztem rá. - Ellenben veled én nem szándékosan tettem ezt. - néztem dühösen. - Fáj mi? - kérdeztem. Ruggero csak egy aprót bólintott.
- Ki ez? - nézett Jamesra Ruggero.
- A Violetta Live új táncosa. - mondtam.
- Hát inkább egy kecskére hasonlít. - nézett rá lenézően Ruggero.
- Te aztán most beoltottál Tesó! - röhögött James.
- Az oltás nem egyenlő az igazsággal. - mondta idegesen. - Megtudhatnám, miért csókolgatod a barátnőm? - kérdezte.
- Erre a válasz egyszerű barátom. - nevetett James. - Tudod, amíg Te csaltad a "barátnőd", addig én ápolgattam a lelkét.
- Befejeznétek? - néztem rájuk idegesen. Meg sem hallottak.
- Meg akarod ismerni az öklöm "Tesó"? - szorította ökölbe a kezét Ruggero.
- Erre semmi szükség. Elég bajt csináltál. - néztem rá. James nevetésben tört ki. - Te se röhögj James, mert egyáltalán nem vagy az esetem.
- Oltááás. - kurjantott Ruggero.
- Jobban csinálom, mint te. - néztem rá csúnyán.
- Apropó... - kezdett bele James a kavarásba. - A csajod nagyon jó az ágyban. - nevetett. Mi van?
- Olyat mondj, amiről én is tudok. - nevettem nagyot. - Hazug disznó!
Aztán hirtelen történt a dolog, de Ruggero tiszta erőből belevert James orrába.
- Csak vicc volt! - mentegetőzött James a földön fekve, vérző orral.
- Látszik, hogy nem ismered Amarát. - porolta le a kezét. - Esküvőig nem fekszik le senkivel. Fogyatékos! - rúgott bele Jamesbe.
- Oké! Elég! - toltam odébb Ruggerot. - Örülnék, ha ezt nem kiabálnád ki hangosan. - motyogtam neki. - Amúgy, ha annyira szeretnél, akkor nem csaltál volna meg. - néztem rá. - Szóval nehogy azt hidd, hogy a karjaidba omlok. - mondtam Ruggeronak, majd Jameshez fodultam.
- Jobb lesz, ha elmész innen, James... - mondtam. James a telefonját nyomkodva elsétált a hotel felé. Ketten maradtunk Ruggeroval.
- Miért vagy itt? - kérdeztem.
- Jorge mondta, hogy van itt egy marha, akit el kell intézni. Elég irritáló gyerek. - nevetett.
- Hogy van a barátnőd? - kérdeztem.
- Nem tudom. Még nem kérdeztem meg. - legyintett, nekem meg kidülledtek a szemeim. - Szóval... Hogy vagy ma? - nézett rám. Itt hatalmas kő esett le a szívemről.
- Én jól vagyok... - legyintettem.
- Figyelj Amara! Az a csaj régóta szerelmes belém. Épp ésszel soha sem csalnálak meg. Nem mertem elmondani neked, de valamit belekevert a csaj az italomba. Nem hazudok. Később bevallotta, mert nagyon ki voltam akadva, miután beszéltem veled.
- Jorge azt mondta tök jól vagy. - mondtam és kerültem a szemkontaktust vele.
- Mert a csaj elmondta, aztán elment. Azért hívtalak folyamatosan, hogy ezt elmondja,. Aztán úgy gondoltam személyesen jobb lesz. És ezt is neked hoztam. - adta oda a rózsát. - Szeretlek. Ha hiszed, ha nem. És nem érdekel mi jár a fejedben, mert most meg foglak csókolni. - mondta lazán, majd a derekamnál megfogva, magához rántott és hosszan megcsókolt. - Ööö...Most jutott eszembe. - tolt el magától. - James-es a szád. - fintorgott. Nevetésben törtem ki, majd folytattuk a csókolózást.

1 hónappal később...

Sziasztok! ♥
Ha ma most vagytok itt először, akkor jelezném, hogy ez alatt a rész alatt van még egy új rész ("A szürke napok" címen). Jó olvasást, remélem tetszeni fog, bár elég rövid lesz, de meglepő is egyben. ♥♥
----------------------------------------------------------
Még két hónap... És most összefoglalnám egy szóban az elmúlt egy hónapomat: sírás. És nem az örömkönnyektől.
Ugye Ruggeroval megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk. Néha kimaradt egy nap. De most... Három napja nem beszéltünk. Múlt héten 4-szer beszéltem vele. A többiek próbálnak lelket önteni belém, de ezek után esélytelen. És miért nem én hívom? Úgy beszéltük meg, hogy a munka miatt ő hív engem.
Éppen a szobában gondolkodtam (meg kell említsem Mexikóban vagyunk), amikor rám tört María.
- Oké. Egy tízes skálán mennyire vagy szomorú?
- 7-8. - mondtam.
- Feltornásszam 10/10-re? - kérdezte.
- Végül is...Nekem már mindegy. De ennyire gáz? - néztem Maryt, aki görcsösen szorongatta a telefonját. - Mary! - szóltam rá, aki teljesen lesokkolva bambult.
- Ööö...Biztosan látni akarod? - nézett rám. Idegesen kitéptem a telefont a kezéből, amit a kép láttán ki is ejtettem a kezemből. A lábamból kiment az erő, ettől összerogytam. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek, majd kitépték a szívét.
- H-hány óra v-van? - kérdeztem remegő hangon.
- Ott most reggel 8.. De ezt a képet hajnal 2-kor tette ki.
Azonnal tárcsáztam Ruggerot. Nem tudtam sírni...Viszont annál inkább idegesebb voltam.
- Szia Amara! - mondta kómásan. Biztos felkeltettem.
- Szia! - mondtam komoran. - Mit csináltál tegnap?
- Őszintén...Valami buliban voltam, de nem annyira rémlik.
- Szóval nem emlékszel? - kérdeztem higgadtan. - Szépen nézd meg az instagramod, majd hívj vissza és magyarázkodj. - tettem le a telefont. A képen egy szőke lánnyal, igen rossz fényviszonyokban csókolózik
- Jól vagy? - kérdezte Mary.
- Hát...Nem. Csak szerintem elfogytak a könnyeim. - néztem magam elé, majd megcsörrent a telefonom.
- Oké meg tudom magyarázni... - kezdte Ruggero idegesen.
- Részeg voltál? Szar indok. - mondtam flegmán.
- Nem. Vagyis de. De nem akartam.
- Ha részeg voltál aranyom, akkor nem emlékezhetsz arra, hogy akartad-e vagy sem. Bevallhatod, hogy egy kanos dög vagy, akinek fel kellett csípnie egy szöszit, de úgy, hogy a naiv csajod ne tudja meg, majd visszagyere hozzám úgy, mintha mi sem történt volna.
- Tévedsz! Ez nem így történt. - magyarázkodott.
- Tudod...Az a baj, hogy annyira szeretlek, hogy hiszek neked. - mondtam szomorúan. De akkor is megtörtént.
- Sajnálom, de tényleg csak véletlen volt. - mondta a telefonba, majd hirtelen egy női hangra lettem figyelmes: "Jó reggelt kicsim, kivel beszélsz?". A lábam legyökerezett.
- Elárulnád őszintén, ami mondjuk neked nem megy. - mondtam. - Hogy mi folyik itt? - üvöltöttem.
- Csak hallgass meg! - könyörgött.
- Nem! Te most befogod a pofád! - mondtam egy cseppet sem nőiesen. - Mondd el nekem. Ha én kibírom anélkül, hogy megcsaljalak, akkor te miért nem? Vagy ez a kapcsolat azóta tart, amióta velem vagy? - kérdeztem síró hangon.
- Dehogy. Esküszöm nem értem mi van. Részeg voltam... - kapaszkodott az egyetlen felhasználható okba.
- Nem érted, hogy akármilyen részeg is vagy, a józan eszeddel megakadályozhattad volna, hogy ez történjen. De remélem volt egy boldog éjszakád, ami velem soha sem. - mondtam dühösen, majd megjelentek az első könnycseppjeim.
- Amara... Én nem akartam. Esküszöm.
- Ne esküdözz! - szipogtam. - Éld a boldog életed a szösziddel. Csók. - tettem le, majd olyan keserves zokogásba törtem ki, hogy az egész Violetta stábot bevonzottam a szobámba.
- Hé! Amara. Mi történt? - guggolt le mellém Mechi.
- Mheg- cshalt... - zokogtam.
- Honnan veszed? - kérdezte. Megmutattam neki a képet, amit direkt lesrceenshootoltam, mert tudtam, hogy letörli. - Jaj, Istenem. - ölelt meg szorosan.
Tini is próbált nyugtatgatni, de most egyedül egy kis magányra volt szükségem. Egymással beszélgettek a többiek a szobában, amikor én észrevétlenül kisurrantam. Lerohantam a tengerpartra, ahol összeesve zokogtam. A telefonomon Ruggero hívott megállás nélkül. Patakokban folytak a könnyeim.
- Hé! Ne növeld a tenger nagyságát. - simította meg a hátam James. - Elmeséled mi történt? - kérdezte.
Röviden, egy szuszra összefoglaltam a történteket. James figyelmesen hallgatott.
- Szóval. - fújtam ki a levegőt. - Ez történt. - néztem a hullámzó tengert, miközben folytak a könnyeim.
- Ez ilyen szemétláda? - kérdezte.
- Ezek szerint. - töröltem a pulcsimba a könnycseppjeim. - Félreismertem.
- Nem érdemli meg, hogy szeresd. - nézett engem.
- Olyan jónak tűnt minden vele. - zokogtam. - És így megtört. Így lett vége.
James szorosan megölelt, ami egy kicsit megnyugtatott.
- Én és a többiek mindig itt leszünk neked. - nyugtatgatott.
- Köszönöm. - mondtam egy erőltetett mosollyal.

A szürke napok...

Óriási hiány vagy a szívemben. Nem bírom Ruggero nélkül. Csak forgolódom az ágyban de a párnám nem helyettesítheti a mellkasát. Hajnal fél 5-kor írt egy SMS-t, hogy megérkezett és aludjak, de nem ment. Fel akartam hívni.
- Kicsim nálad nem hajnal 5 van? - vette fel a telefont. A hangjától egy nagyot dobbant a szívem. - Nem alszol?
- Nem bírok. - mondtam szomorúan, bedugult orral.
- Ugye nem sírtál?
- Ööö...Hazudnék, ha azt mondanám nem... - mondtam.
- Amara! - szidott le a telefonon keresztül.
- Hány óra van nálatok? - tereltem a témát.
- Reggel 9, de ne tereld a témát! - mondta. Jól ismer.
Még kb. 1 órát beszélgettünk, mikor már ő is elfáradt.
- Megyek aludni, vigyázz magadra és nyugodj meg! Nagyon nagyon szeretlek! - mondta a telefonba.
- Én is nagyon szeretlek! - válaszoltam, majd letettem. Ettől a hívástól jobb kedvem lett, de hamar elszállt. Nem beszélhetek vele akármikor. Volt, amikor az éjszaka közepén felkeltem és felkelt csak azért, mert én nem bírtam aludni.
Még csak negyed 7 volt, de nem bírtam tovább aludni, ezért kimentem a tengerpartra. Most Rio de Janeiroban vagyunk. Gyönyörű hely, de még nem tudtam körbejárni. Itt az ideje.
Mázlim volt, mert ilyen korán reggel nincsenek turisták, így egyedül járkáltam. Elmentem a nagy Jézus szoborhoz. Ami nem is nagy. Hanem óriási. Senki nem volt ott, így egyedül sétálgattam, mármint azt hittem. Egy srác, egy hatalmas térképpel sétált.
- Hát te mit csinálsz itt ilyen korán? - kérdezte spanyolul.
- Csak sétálgatok. - mondtam.
- Fél hétkor? - nézett az órájára nevetve.
- Igen. - mondtam. De te mit csinálsz itt? - kérdeztem.
- Úgy sem tudsz segíteni. - legyintett.
- Honnan veszed te ezt? - néztem rá szúrós szemmel.
- Kb. Húsz éves lehetsz. Ha azt mondom neked, hogy a Violetta Live stábját keresem nem röhögsz ki? - nézett rám.
- Nem. Mert én vagyok az egyik táncosa.
- Tényleg? - nézett rám. - Én meg egy új táncosa. James vagyok. - mosolygott rám.
- Én Amara! - fogtam vele kezet.
- Szép neved van. - mondta. - Szóval! Miért sétálgatsz itt szomorúan, a Jézus szobor alatt? - ült le egy padra.
- Mennyire vagy tisztában a Violetta színészeivel? - kérdeztem.
- A húgom mániákus rajongó, szóval tudom... - mondta.
- Aha persze, a húgod a nagy rajongó. - nevettem.
- Akkor ne higgy nekem! De vissza a témához.
- Szóval Ruggero... Tudod ki ő nem? - álltam meg egy pillanatra. Bólintott egyet. - Ööö...Ő az én barátom.
- Jó barát vagy barát barát? - kérdezte.
- Barát barát. - mondtam. - És valamilyen projektbe kezdett Olaszországba, ezért most el kellett menjen három hónapra. - szomorkodtam.
- És szakítottatok? - kérdezte.
- Nem. Csak...Hiányzik. - sütöttem le a szemem.
- Mikor ment el?
- Tegnap. - húztam a számat.
- Elrepül az idő, ne aggódj! - simította meg a vállam.
- Remélem. - néztem rá egy erőltetett mosollyal. - Gyere, elviszlek a szállásra. - mondtam.
Elsétáltunk a hotelhez. Addig beszélgettünk. James elmesélte, hogy kb. 2 hete tudta meg, hogy a barátnője megcsalta.
Reggelihez megérkeztünk, mert a hotel előtt még sétáltunk egy kicsit.
- Sziasztok. Ő az új táncos James. - mutattam be a többieknek.
- Szia. - pacsizott vele Jorge.
- Hello. - jött oda Facu is.
Mindenkivel beszélt James egy pár szót, majd leültünk reggelizni, aztán irány a próba, ahol beépítettük Jamest a koreográfiákba. A Luz, Camara, Acción helyére az Amor en el aire került. Erre megtanultuk a táncot. Este 9-ig ott voltunk. A hotel kaja, ma pocsék volt, így rendeltünk pizzákat, amiket mindenki a szobájában fogyasztott el. A lányok nem akarták, hogy egyedül legyek, ezért Tini és Mechi átjött.
- Mi van Xabival Mechi? - kérdezte Tini.
- Nem tudom. - rázta meg a fejét szomorúan Mechi. - Nem beszélünk olyan sokat és meg sem látogat.
Mi lesz ha velem is ez történik majd? Én abba belehalnék. Mechi hogy lehet ilyen erős?
- Hogy bírod? - bámultam magam elé.
- Ti ezt látjátok kívülről. - mutatott végig magán. - De ami belül van, az olyan, mint te most kívülről. - mondta.
- Hű... Szóval azt akarod mondani, hogy neked jó az álarcod? - kérdeztem.
- Pontosan. - mosolygott. Az ajtón belépett James.
- Te meg mit művelsz itt? - néztem rá furán.
- Ez az én szobám. - nézett minket.  - Azt mondták, hogy ez üres.
- Fantasztikus. Még a szobámból is kidobnak. - háborodtam fel. - És én hol alszom?
- Ne haragudj...Bekéredzkedek valakihez. - mondta és el akart menni.
- James! Maradj nyugodtan... - mondtam. - Átmegyek Maryhez. Szegény egyedül van.
- Biztos? - kérdezte.
- Hogyne. - mosolyodtam el.
A lányokkal kiürültünk a szobából. Átköltöztem Maríához, aki nagyon örült nekem.
- Lesz már miről dumálnunk. - vigyorgott Mary.
- Az biztos. - biccentettem.
Este beszéltem egy fél órát Ruggeroval, utána pedig Maryvel beszélgettünk hajnal 2-ig...