1 hónappal később...

Sziasztok! ♥
Ha ma most vagytok itt először, akkor jelezném, hogy ez alatt a rész alatt van még egy új rész ("A szürke napok" címen). Jó olvasást, remélem tetszeni fog, bár elég rövid lesz, de meglepő is egyben. ♥♥
----------------------------------------------------------
Még két hónap... És most összefoglalnám egy szóban az elmúlt egy hónapomat: sírás. És nem az örömkönnyektől.
Ugye Ruggeroval megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk. Néha kimaradt egy nap. De most... Három napja nem beszéltünk. Múlt héten 4-szer beszéltem vele. A többiek próbálnak lelket önteni belém, de ezek után esélytelen. És miért nem én hívom? Úgy beszéltük meg, hogy a munka miatt ő hív engem.
Éppen a szobában gondolkodtam (meg kell említsem Mexikóban vagyunk), amikor rám tört María.
- Oké. Egy tízes skálán mennyire vagy szomorú?
- 7-8. - mondtam.
- Feltornásszam 10/10-re? - kérdezte.
- Végül is...Nekem már mindegy. De ennyire gáz? - néztem Maryt, aki görcsösen szorongatta a telefonját. - Mary! - szóltam rá, aki teljesen lesokkolva bambult.
- Ööö...Biztosan látni akarod? - nézett rám. Idegesen kitéptem a telefont a kezéből, amit a kép láttán ki is ejtettem a kezemből. A lábamból kiment az erő, ettől összerogytam. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek, majd kitépték a szívét.
- H-hány óra v-van? - kérdeztem remegő hangon.
- Ott most reggel 8.. De ezt a képet hajnal 2-kor tette ki.
Azonnal tárcsáztam Ruggerot. Nem tudtam sírni...Viszont annál inkább idegesebb voltam.
- Szia Amara! - mondta kómásan. Biztos felkeltettem.
- Szia! - mondtam komoran. - Mit csináltál tegnap?
- Őszintén...Valami buliban voltam, de nem annyira rémlik.
- Szóval nem emlékszel? - kérdeztem higgadtan. - Szépen nézd meg az instagramod, majd hívj vissza és magyarázkodj. - tettem le a telefont. A képen egy szőke lánnyal, igen rossz fényviszonyokban csókolózik
- Jól vagy? - kérdezte Mary.
- Hát...Nem. Csak szerintem elfogytak a könnyeim. - néztem magam elé, majd megcsörrent a telefonom.
- Oké meg tudom magyarázni... - kezdte Ruggero idegesen.
- Részeg voltál? Szar indok. - mondtam flegmán.
- Nem. Vagyis de. De nem akartam.
- Ha részeg voltál aranyom, akkor nem emlékezhetsz arra, hogy akartad-e vagy sem. Bevallhatod, hogy egy kanos dög vagy, akinek fel kellett csípnie egy szöszit, de úgy, hogy a naiv csajod ne tudja meg, majd visszagyere hozzám úgy, mintha mi sem történt volna.
- Tévedsz! Ez nem így történt. - magyarázkodott.
- Tudod...Az a baj, hogy annyira szeretlek, hogy hiszek neked. - mondtam szomorúan. De akkor is megtörtént.
- Sajnálom, de tényleg csak véletlen volt. - mondta a telefonba, majd hirtelen egy női hangra lettem figyelmes: "Jó reggelt kicsim, kivel beszélsz?". A lábam legyökerezett.
- Elárulnád őszintén, ami mondjuk neked nem megy. - mondtam. - Hogy mi folyik itt? - üvöltöttem.
- Csak hallgass meg! - könyörgött.
- Nem! Te most befogod a pofád! - mondtam egy cseppet sem nőiesen. - Mondd el nekem. Ha én kibírom anélkül, hogy megcsaljalak, akkor te miért nem? Vagy ez a kapcsolat azóta tart, amióta velem vagy? - kérdeztem síró hangon.
- Dehogy. Esküszöm nem értem mi van. Részeg voltam... - kapaszkodott az egyetlen felhasználható okba.
- Nem érted, hogy akármilyen részeg is vagy, a józan eszeddel megakadályozhattad volna, hogy ez történjen. De remélem volt egy boldog éjszakád, ami velem soha sem. - mondtam dühösen, majd megjelentek az első könnycseppjeim.
- Amara... Én nem akartam. Esküszöm.
- Ne esküdözz! - szipogtam. - Éld a boldog életed a szösziddel. Csók. - tettem le, majd olyan keserves zokogásba törtem ki, hogy az egész Violetta stábot bevonzottam a szobámba.
- Hé! Amara. Mi történt? - guggolt le mellém Mechi.
- Mheg- cshalt... - zokogtam.
- Honnan veszed? - kérdezte. Megmutattam neki a képet, amit direkt lesrceenshootoltam, mert tudtam, hogy letörli. - Jaj, Istenem. - ölelt meg szorosan.
Tini is próbált nyugtatgatni, de most egyedül egy kis magányra volt szükségem. Egymással beszélgettek a többiek a szobában, amikor én észrevétlenül kisurrantam. Lerohantam a tengerpartra, ahol összeesve zokogtam. A telefonomon Ruggero hívott megállás nélkül. Patakokban folytak a könnyeim.
- Hé! Ne növeld a tenger nagyságát. - simította meg a hátam James. - Elmeséled mi történt? - kérdezte.
Röviden, egy szuszra összefoglaltam a történteket. James figyelmesen hallgatott.
- Szóval. - fújtam ki a levegőt. - Ez történt. - néztem a hullámzó tengert, miközben folytak a könnyeim.
- Ez ilyen szemétláda? - kérdezte.
- Ezek szerint. - töröltem a pulcsimba a könnycseppjeim. - Félreismertem.
- Nem érdemli meg, hogy szeresd. - nézett engem.
- Olyan jónak tűnt minden vele. - zokogtam. - És így megtört. Így lett vége.
James szorosan megölelt, ami egy kicsit megnyugtatott.
- Én és a többiek mindig itt leszünk neked. - nyugtatgatott.
- Köszönöm. - mondtam egy erőltetett mosollyal.