- Emberek! - csitított minket a koreográfus. - James hol van? - nézett körbe.
- Elment. - kiáltotta Jorge. - Nem szólt?
- Ez remek! A főpróbán kell ezt megtudnom, ugye? - idegeskedett.
- Hát... Azt hittük tudod. - haraptam bele egy szendvicsbe.
- Tévedtetek!
- Sajnáljuk! - szólalt meg Tini.
- Megoldható...De miért ment el? - kérdezte a tánctanár.
- Ruggero szétverte. - nevetett halkan Jorge.
- Tessék?
- Semmi. - legyintett Jorge. - El kellett mennie. Mert...El kellett mennie. - magyarázkodott "értelmesen".
- Pontosan! - bólogattam teli szájjal. Ha nincs itt Ruggero, nem kell szép legyek.
Lepróbáltuk az egész koncertet. A próba végére már meg is nyitották a kapukat, szóval hiper gyorsan kellett átöltöznünk.
- Hol van Mechi? Mercedes! - üvöltötte idegesen a sminkes.
- Tini! Rossz ruhát vettél fel! - szaladgált a stylist.
- Jorge, te elhasználtad az összes hajlakkot? - kiáltott a fodrász egy üres hajlakkal.
- Alba! Hol a cipőd? - rohant hozzám a másik stylist.
- Az egyik fénycsóva kiégett a színpadon! - kiáltott a hangtechnikus. Erre mindenki felkapta a fejét. - Valaki kicserélné? - kérdezte. - Cseréld ki te! - nyomta a kezembe.
- Már bocsánat, de én nem értek ehhez. - mutattam a neoncsőre.
- Nem kell ehhez érteni. Kitekered a rosszat, betekered az újat. - magyarázott komoran.
- Jó! - mondtam, majd felpattantam a színpadra. A nézőtér félig megtelt már és minden szempár rám szegeződött. Óvatosan kicseréltem a színpad végén lévő neoncsövet, majd lepattantam. - Tessék! - nyomtam a hangtechnikus kezébe.
- Hol van a fénytechnikus? - pattogott a koreográfus.
- Srácok! Öt perc a kezdésig! - kiáltott a stylist.
- Rajtam még nincs is fellépőruha! - szaladtam az öltözőbe.
- Rekord gyorsan átöltöztem és mivel a sminkemmel és a hajammal már rég kész voltunk, egyből mehettem a színpadra.
Elérkezett az első átöltözésem ideje. De hol a ruhám.
- Hahó! Nincs meg a ruhám. Sietni kéne! - üvöltöttem idegesen.
- Mi az, hogy nincs meg? Melyik dalhoz kell? - forgolódott a stylist.
- Alcancemos Las Estrellas.
A végén már a hangtechnikus is azt kereste. Egy számmal a dal előtt megtaláltuk.
- Rohanj! - sürgettek.
Ez a koncert hogy is mondjam...Elég szétszórt volt. Semmi nem klappolt. Mármint...A nézők úgy látták, de a színfalak mögött ez nem így volt.
- Huh...Ez a koncert volt eddig a legrosszabb. - jött le Facu a színpadról. - A rajongók persze mindig tartják bennünk a lelket.
- Az biztos. - mondta Jorge. - Egy pillanat. - sétált el, mert megcsörrent a telefonja. - Halló?
- Elég gázos volt ez a koncert. - bambultam el.
- Erről beszélünk drága Amara! - nevetett Facu.
- Ja...Bocs. - nevettem.
- Ez biztos? - nézett idegesen Jorge és még mindig telefonált. - De...De jól van? - dadogott. - Jó. - nyelt egy nagyot. - Viszont hallásra. - tette le. - Valaki jöjjön velem Buenos Airesbe. - lábadt könnybe a szeme.
- Jorge! Mi történt? - rohantam oda hozzá.
- Stephie... - ült le idegesen. - Stephie-t... Elütötte egy autó.
- És hogy van?
- Nem jól. - temette az arcát a tenyerébe. - Eltörött a lába, a bordája a csuklója és hagy ne soroljam. - motyogott.
- Veled jövök. - simítottam meg a hátát.
- De nem hagyhatom itt a koncertet! De látnom kell a barátnőmet...Mi van ha - csuklott el. - Többet nem láthatom?!
- Nem gondolj erre! Ma felszállunk egy gépre és elrepülünk Buenos Airesbe, majd a többiek után megyünk. Az egészség fontosabb, mint a munka. - simítottam meg a hátát.
- Igazad van. Beszélsz kérlek a főszervezővel.
- Persze! - motyogtam. - Felhívom, csak induljunk el a hotelbe.
Gyalog mentünk a hotelhez, aminek az lett a következménye, hogy rengeteg rajongó letámadt minket (mármint Jorge-ot) egy képért.
- Ne haragudjatok lányok, de sietünk. - mondtam kedvesen. Válaszul gonosz arckifejezéseket kaptam.
- Hagyd csak! Csinálok pár képet, addig szedd össze a cuccod és beszélj a főnökkel.
- Összeszedem a te cuccod is. - mosolyogtam.
- Köszi.
Út közben beszéltem a főnökkel, aki megértette a problémát, majd beszéltem Ruggeroval, aki teljesen lesokkolódott. Összeszedtem a cuccainkat és a repülőtéren találkoztunk.
- Én bármennyit kifizetek, csak jussunk el egy Buenos Aires-be - fogta a fejét.
- Már megoldottam. - tartottam két jegyet a kezemben. - Gyere! - húztam odébb.
Kb. este 10-kor indult a gép, így landoltunk hajnal 2-kor. Egy taxival elsiettünk a kórházba.
- Jó estét! Stephie Camarenát keresem.
- 2. emelet 214-es ajtó. - mondta komoran a recepciós nő. Jorge futólépésekben haladt a szobához. - Félek! - nézett rám, mielőtt beléptünk az ajtón.
- Nem lesz semmi baj. - mondtam. - Menjünk! - biccentettem.
Stephie feküdt az ágyon. Az orvos éppen írt a kis noteszébe.
- Jó estét! - szólaltam meg, mert Jorge-nak nem jött ki hang a száján.
- Ááá... Jó estét! Önök a hozzátartozók? A nevem Alejandro! - fogott kezet velem, majd Jorge-val is akart, de ő túlságosan is belemerült a látványba.
- Doktor úr! Hogy van? Felépül? Mikor? - bombázta kérdésekkel Jorge Alejandro doktor urat.
- Nos...Stephie kisasszony súlyosan megsérült. Kómába esett, amiből remélhetőleg 1 hónap múlva felkel. A bal lábán a sípcsontja eltörött,de nem olyan súlyosan, mint a csuklója, ami darabokra hullott. A pofija szerencsére rendben van, viszont egy súlyos agyrázkódást szenvedett, amitől egy lebeny keletkezett az agyában itt - mutatott egy röntgen felvételt -, amit sajnos meg kell műteni és a belső vérzés sem kizárt, ugyanis, amikor az autó elütötte, több mint nyolc métert repült szegénykém és a betonnak csapódott.
- Ez szörnyű. - morogtam.
- A felépülését illetően, csak annyit mondanék, hogy mivel masszív és kitartó hölgy, mert ezidáig túlélte, akkor nagy az esélye, hogy felépül. - mosolygott. - De ez több, mint három hónapos folyamat lesz. - mondta. - De most el kell sietnem. Bármi kérdésük van, reggel 7-től itt vagyok. - ment el.
Jorge lerogyott a székre és megfogta Stephie kezét. Láttam rajta, hogy a sírás kerülgeti:
- Jorge! Nyugodtan sírj! Nem szégyen. - mondtam.
- Miért történt ez? - nézett maga elé.
- Nem tudom! - mondtam szomorúan.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - nézett rám egy félmosollyal.
- A barátod vagyok! Ez a kötelességem. - simítottam meg a hátát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése