Magyarországon...♥

"Otthon vagyok" - gondoltam magamban, miközben a fejem a busz ablakához koccant minden másodpercben. Igen...Ez Magyarország. A jó utakról híres Magyarország.
Annyira hiányzott már ez a közeg és bár nem is olyan rég voltam otthon, de a szemem megtelt könnyekkel az ismerős hidakat látva.
Ami a karomat illeti... Tegnapelőtt leszedték a gipszet (ugyebár azóta eltelt három hét), már csak fáslizni kell.
Letöröltem a könnycseppjeimet és a mélyen szundikáló vőlegényemet csodáltam. Kicsiket szuszogott és ha megrázta a busz, nyűgösen a másik irányba döntötte a fejét. Jorge mögöttünk ült, így hátrafordultam hozzá:
- Jorge, hogy vagy Stephie? - néztem rá az ülés támláját átölelve.
- Jobban. Az agyműtét sikeres volt, a csuklója is gyógyul, a lába már teljesen rendbe jött. Már csak a kómát kell átvészelje. - húzta a száját.
- Ne aggódj! Ha már idáig felépült, akkor már csak javulhat a helyzet. - mosolyogtam biztatóan.
- Reméljük. - mosolygott vissza Jorge. - Megérkeztünk. - nyújtózkodott. - Nagyon szép Budapest...Nem értem miért nem jártam még itt. - értetlenkedett.
- Ruggero! - simítottam meg a vállát. - Ébresztőőő! - mondtam halkan. Kómásan kinyitotta a szemét. A fénytől még egy kicsit hunyorított, a haja pedig kuszán állt.
- Ááá...Csodás. - ásított, majd adott egy szájra puszit. - Kezed jól van? - kérdezte karikás szemekkel.
- Igen, fogjuk rá. - néztem a kezemet. - Hányadika van ma? - kérdeztem.
- Augusztus 28. - hallottam kórusban a többiektől.
- Holnap van a koncert? - háborodtam fel. - Azt hittem két nap múlva. - idegeskedtem. - Hogy foglak így körbevezetni titeket a városon??? - hisztiztem.
- Nyugi! - karolt át Ruggero. - Mindenre lesz időnk.
- Te csak azt hiszed! - néztem rá morcosan. - Mindenki a buszban hagyja a cuccát és indulunk várost nézni. - tapsoltam.
A többiek hullafáradtan, gyilkos tekintetekkel néztek rám. Upsz...Biztos utálnak. :D
Délelőtt 11-től este 8-ig megállás nélkül bejártuk a várost. A végén már egymást támasztották, míg én nagyon toppon voltam és teljesen fel voltam pörögve.
- Kihagytuk a Gellért-hegyet. - néztem a listámat csalódottan. - Az ilyen időben nagyon szép lenne, szóval... - kezdtem.
- NEM! - üvöltötték egyszerre.
- Amara! Gyönyörű Budapest... - mondta Facu.
- ...De meghalunk a fáradtságtól. - fejezte be a mondatot Alba.
- Na szép... - mondtam idegesen. - Pedig annyi mindent mutatnék még. Lassan lemegy a nap! Nézzük legalább meg a rakparton. - könyörögtem.
- Mit meg nem teszünk érted. - ballagtak utánam.
A naplementét csodálattal néztem. Viszont a többiek egymás vállára hajtva a fejüket, szerintem inkább a szemhéjukat nézték belülről. Ruggero az ölembe hajtotta a fejét és mélyen aludt. Egyedül Cande volt ébren, aki mellettem fotózgatott.
- Szép a Naplemente nem igaz? - kérdeztem. Semmit el nem áruló arckifejezéssel rám nézett, majd visszafordult. - Figyel Cande! Én nem akarom, hogy rosszban legyünk. Minden okod megvan rá, hogy utálj, de én szeretnél elásni ezt a csatabárdot.
- Elvetted tőlem Ruggerot. Semmi okom nincs rá, hogy megbocsájtsak neked. - mondta idegesen a telefonját bámulva.
- Nézd. - álltam fel és Ruggero feje alá egy táskát raktam, majd odaültem Cande mellé. - Megértem, hogy szívedből gyűlölsz. De ha ez csak Ruggero miatt van akkor feleslegesen. Be kell valljam, amikor még nem voltam a Violetta táncosa, addig otthon néztem a közös képeiteket és a pokolba kívántalak. Pedig nem is ismertelek. De tudod miért gondoltam ezt? - kérdeztem. Megrázta a fejét. - Úgy éreztem elveszed azt, ami számomra nagyon fontos...Ruggerot. - mondtam halkan. - És nem azzal a szándékkal jöttem, hogy elvegyem tőled és nem is azzal, hogy megöljelek. De én szeretnélek jobban megismerni, hogy javítsunk ezen a viszályon. Tudom, hogy fordult a kocka és most te fogsz örökösen a pokolba kívánni, de legalább próbáljunk enyhíteni a helyzeten.
- Khm... Ami azt illeti - kezdte - már én is akartam erről beszélni veled és örülök, hogy te kezdeményeztél. - mondta. - Minden bunkó és lekezelő megnyilvánulásom feléd, csak és kizárólag a féltékenység miatt volt. És tudod, lehet ma is utálnálak még, de az a helyzet, hogy 2 hete együtt vagyok újra az egyik régi pasimmal. - mondta.
- Tényleg? Gratulálok! - mosolyogtam.
- Köszi. - mosolyodott el ő is. - És bár legjobb barátnők nem leszünk, én örülnék, ha legalább beszélőviszonyban lehetnénk és veled is megbeszélhetnék dolgokat.
- Hú. Ez jól esik, köszönöm. - mondtam megzavartan. Nem számítottam ilyesmi reakcióra. - És tudom, hogy kellemetlen kérdés lesz, de ha meghívnálak...Eljönnél az esküvőnkre.
- A legnagyobb örömmel. - mosolygott őszintén.
- Köszönöm, örülök, hogy meg tudtunk beszélni mindent. - öleltem meg.
- Rosszul látok, vagy ti ölelkeztek? - emelte fel a fejét Ruggero.
- Mindent jól látsz. - nevetett Cande.
Miután lement a nap, felébresztettük a népet és vonultunk a buszhoz, ami elvitt minket a Hilton hotelba. Ruggeroval egy meseszép szobát kaptunk:
- Wow... - nézett nagyot.
- Nem hittem volna, hogy vannak ilyen hotelek Budapesten. - ámultam el.
- Pedig te itt élsz. - nézett ám furán Ruggero.
- Jó na... - nevettem.
*Másnap, az első magyar koncerten*
- Luz, Camara, Acción a következő! - üvöltötte Sergio, a tánctanár.
A kezemet kenegettem a krémmel, ami enyhítette a fájdalmat.
- Amara! - lépett oda Ruggero. - Ne hagyjuk ki a dobást?
- Nem! - mondtam határozottan. - Magyarországon vagyunk, nem akarok csalódást okozni.
- De a kezed... - kezdte.
- A kezem jól van! - mondtam nyugtalanul. - Csak...Csináljuk meg. Kérlek!
- Jó...
Felmentünk a színpadra, ahol minden klappolt, egészen a dobásig. Teljesen megrémültem és ijedten néztem Ruggerora, majd alig láthatóan megráztam a fejem. Nem tudom megcsinálni. Ruggero vette az adást és rögtönzött. De még hogy. Rávigyorgott a közönségre, integetett, majd gyorsan megcsókolt. A közönség meglepődött ezen, még jó magam is. De a legjobban a stáb. Ruggero rám kacsintott, majd folytattuk a táncot. Bár egy kicsit sokkoltan, de letáncoltam az egészen. Tudtam, hogyha lemegyünk a színpadról, olyan lecseszést kapunk, mint még soha.
- Ti ketten! - nézett Sergio. - Legszívesebben mindkettőtöket lepofoználak. Tudjátok, hogy imádlak titeket, de ez egy SHOW! - üvöltötte. - Itt is színészkedni kell és ez nem fér bele. A nyolc éves kislányok nem értenek semmit. Felborítottátok a koncertet. A legjobb amit tehettek, hogy most pár napig messziről kerültök. - mondta idegesen. A szemem sem rebbent, teljesen lefagytam és nagyon elszégyelltem magam.
- Sergio...Én hibám volt. Amarának nagyon fáj a keze, ez nem fért bele és az izgalomtól csak ez jutott eszembe. Nem szándékos volt, vagy előre megrendezett. - magyarázta Ruggero.
- Értem, de ez akkor sem elfogadható magyarázat és úgy tűnik rád fér még a rögtönzés gyakorlása. - mondta a tánctanárunk. - De most tűnjetek a szemem elől, mert már így is túl sok időt pazaroltam rátok. - intett. Gyorsan elmentünk Ruggeroval és az útjaink különváltak, mert gyorsan át kellett öltöznünk.
Az öltözőben elmeséltem Larának, hogy milyen leszidást kaptam, majd együtt mentünk a színpadra.
Remek érzés volt a magyaroknak koncertet adni. Magyar szavakat hallani és a magyar közönség is ujjongott, amikor Tini beszélt magyarul (mert megtanítottam pár mondatra). :D
- Ruggero! - léptem oda hozzá a színpadon. - Megtanulsz magyarul? - kérdeztem.
- Miért ne? - nevetett, majd meg akart csókolni, de eszünkbe jutott Sergio, ezért gyorsan elléptünk egymástól.
Még hátravan három magyar koncert, amit mind nagyon várok, főleg, hogy eljön pár barátnőm is... ♥ :)