Kórházi hajsza...

Másnap reggel (a bizonyos leánykérés napja után) kipattant a szemem:
- Ruggero! - bökdöstem a szundikáló Ruggerot. Annyira hiányzott már, hogy felébresszem és ezzel felidegesítsem. Kedves barátnő vagyok nem? :D
- Hmm...? - motyogott.
- Ugye tudod, hogy mostantól nem fogsz levakarni magadról és majd 70 évesen is rajtad fogok csüngeni.
- Ez fantasztikus. - mondta csukott szemmel. - Lehet visszakérem azt a gyűrűt. - nézett rám hunyorítva.
- Meg a fenéket! Megtartom! - nevettem.
- Aha...Szóval megkérem a kezed, meggondolom magam és még én jövök ki rosszul az egészből? - háborodott fel.
- Kikérem magamnak! - nevettem, majd hosszasan megcsókoltam.
- Éljen a menyecske, meg a leendő férje! - jött be katonás tempóban Jorge. - Én kimegyek, mert nem zavarok. - fordult meg, csókolózni látni minket. - De ne feledjétek... - nézett vissza.
- Védekezés... - mondtuk egyszerre, unott fejjel.
- Helyes válasz! Vár a reggeli! - surrant ki Jorge.
- Nem hiszem el, hogy nem tud kopogni. - nézett rám Ruggero nevetve.
- Mit vártál tőle? - kérdeztem nevetve. - De legalább jókedvű. Biztos Stephie jobban van. - motyogtam.
Összeszedtük magunkat a reggelihez. Lent a többiek óriási vigyorral vártak minket:
- Mi ez a Joker vigyor? - néztem körbe a sunyi mosolyokon.
- Mikor lesz az esküvő? - kérdezte Tini kíváncsian.
- Most van...Augusztus? - kérdezte Ruggero.
- Augusztus eleje. - bólintott Jorge.
- Szerintem tavasszal.
- Olyan soká'? - háborodott fel Jorge. - Legyen holnap!
- Te normális vagy? - kérdeztem nevetve.
- Úgy nézek ki? - kérdezte Jorge bebandzsítva.
- Srácok! Igyekszünk megszervezni. - mosolygott Ruggero.
- Úgy legyen! - emelte fel a poharát Tini.
Készülődtünk a koncertre.
- Na jó! Muszáj a főpróba! Gyerünk, gyerünk! - üvöltött a tánctanár.
- Nincs kedvem ehhez. - motyogtam Ruggeronak.
- Valami újféle berendezés van, ezért kénytelenek leszünk próbálni. - simítottam meg az arcomat.
- Ahj...Igaz. - mondtam unottan, majd szorosan megöleltem Ruggerot.
Jött a Como Queres, ahol jó sokat kell járkálni, ugrálni. Tini középen énekelgetett. A koreográfia szerint a bal oldali lépcsőn Mary, középen Lara, jobb oldalt pedig én jövök le. A dal nagyon hangosan szólt, dobolt a fülem, majdnem szétrobbant a fejem és szédültem is. Annál a résznél, ahol le kell menni a lépcsőn valami hangszer vezetékébe elbotlottam. Elkezdtem lefele zuhanni. Olyan volt, mint egy lassított felvétel, vagy mint egy álom. Zuhansz, de a csattanás előtt felkelsz. Na ez itt nem így történt. A lépcső sarka felé zuhantam. A reflexem csak annyit engedett, hogy kitámasszam a kezem. Arra emlékszem, hogy egy szúró érzés támad a kezemben, ami hirtelen átalakul fájdalommá, majd egy bukfenccel a többi lépcsőfokról leesve a földre csattanok.
- ÁLLJ!!! - üvöltötte a tánctanár torkaszakadtából. Én csak a plafont bámultam, ami ide-oda billegett. - Hé! - álltak felém - Amara! - guggolt le Tini. Tiniből hirtelen 4-et láttam, majd 3-at.
- Fáj! - sziszegtem és kicsordultam a könnyeim.
- Semmi baj, nem lesz semmi baj. - csitított Tini.
- Ruggero. - motyogtam.
- Amara! Itt vagyok! - Hajolt felém Ruggero. - Mi fáj? - kérdezte aggódóan. Olyan érzés volt, mintha álmodnám az egészet, de rájöttem, hogy ez korántsem így van, mert a karom égető fájdalma jelezte, hogy én igenis ébren vagyok.
- Vigyetek...a...kórházba. - folytak le a könnyeim az arcomon.
- Nagyon ki van száradva a szája! - hajolt el felőlem Ruggero.
Lehunytam a szemem, de még mindig azzal voltam elfoglalva, hogy milyen fájdalmaim vannak, most például olyan volt, mintha ráültek volna a mellkasomra.
Mivel a koncertnél mindig van egy mentőautó, ha rosszul lenne esetleg valaki, akkor ellátják. Hát ez most én voltam.
- Vele kell mennem! - veszekedett Ruggero.
- Én beugrok az Amor en el aire-val. - hallottam Jorge hangját.
- Ez nem ilyen egyszerű. - mondta a tánctanár.
- Kérlek! Ott kell legyek mellette!
- Legyen... - mondta a tánctanár. - Még van egy kis időnk elpróbálni.
- Köszönöm. - hallottam Ruggero, majd lépteket hallottam a mentőautó felé.
- Nincs egészen magánál. Lehet kapott egy kis agyrázkódást. - hallottam a mentőst. - És...A karjai is eltört valószínűleg. El kell vigyük a kórházba.
- Önökkel tartok. - hallottam Ruggerot.
A kórházban megvizsgáltak. Kiderült, hogy kaptam egy enyhe agyrázkódást, meg egy kis sokkot, plusz eltörött a kezem, de nem súlyosan.
A kórházban bent tartanak egy estére. Az ágyamon ültem, kint Ruggero beszélt az orvossal. Pár perc múlva bejött hozzám:
- Na mi van, te hős? - mosolygott. - Örülök, hogy jól vagy. - simította meg a hajam.
- Ruggero! Mikor táncolhatok újra? Mikor szedik le a gipszet? - kérdeztem.
- Először is vedd be a gyógyszered, ami enyhíti a szédülést. A gipszet három hét múlva veszik le.
- Csodás... - motyogtam. - Mikor kezdődik a koncert? - kérdeztem.
- Mindjárt végeznek. - mosolygott és leült mellém. - Örülök, hogy nincs nagyobb baj. - csókolt meg. - De most már bevenni a gyógyszert! - nézett fenyegetően.
- Oké. - adtam neki egy szájra puszit. - Mikor mész vissza a hotelba?
- Itt maradok. Nem hagyom itt a menyasszonyom. - nézett mélyen a szemembe és hosszan megcsókolt.