A kórházban...

"- Köszönöm, hogy eljöttél. - nézett rám egy félmosollyal.
- A barátod vagyok! Ez a kötelességem. - simítottam meg a hátát."
--------------------------------------------------------------------------------
- Meddig maradhatunk? - nézett rám Jorge.
- Délután 3-kor indul a gépünk. - mondtam.
- Most hány óra? - kérdezte.
- Hajnal 4. - motyogtam.
*5 órával később*
Kinyitottam a szememet. Te jó ég! Én aludtam? Jorge ugyanúgy ült, mint pár órával ezelőtt, sápadt tekintettel nézte Stephie minden lélegzetét.
- Jó reggelt! - mondta, de felém sem nézett.
- Jó reggelt! - nyújtózkodtam. - Volt már itt a doktor úr? - néztem körbe.
- Igen, de majd benéz még egyszer.
- Lemegyek egy kávéért. Hozzak neked is? - álltam fel.
- Nekem csak egy kólát hozz. - kérte.
Lementem a büfébe, ahol gazdag kínálat tárult elém. Megrendeltem a kávémat és a kólát, plusz 4 melegszendvicset. Félreértés ne essék. Kettőt Jorge-nak vettem. :D Mivel várnom kellett a kajára, ezért felhívtam Ruggerot.
- Szia Kicsim! - szólt bele a telefonba. - Hogy vagytok?
- Hát én jól vagyok, Jorge és Stephie kevésbé. - húztam a számat.
- Szerinted felhívjam Jorge-ot?
- Hát... Nem nagyon fogja fel még a dolgokat. Csak néz ki a fejéből, de szerintem nyugodtan hívhatod.
- Mi ez a hangzavar körülötted? - kérdezte.
- A büfében vagyok. - mondtam. Ruggero egy pár másodpercig csendben maradt. - Itt vagy?
- Most mondanám, hogy meglepődtem...De nem. - nevetett.
- Húú...Kész a kajám. Leteszem és fél órán belül felhívlak. - mondtam.
- Rendben. Puszi. - tette le.
Felvittem a két tálcát. Milyen jó vagyok már? És nem borítottam ki semmit.
- Hoztam melegszendvicset is. - tettem az ölébe az egyik tálcát.
- Nagyon kedves tőled...De nem hiszem, hogy bírnék bármit is enni. - motyogta.
- Jó lesz későbbre. - legyintettem.
Ahogy megígértem Ruggeronak, felhívtam és beszélgettünk még egy órát. Ahogy letettem a telefont és visszamentem a szobába, meg is érkezett a doktor úr.
- Nos! - mosolygott. - Sokat ültünk a röntgen felvételek és papírok felett. A műtétet sürgetni kell, nehogy valami maradandó agykárosodása legyen a kisasszonynak. Miután végzünk ezzel a műtéttel, akkor csak várni kell. A baleset után ugyanis megműtötték a csuklóját, ami talán az egyik legkisebb sérülése volt.
- És doktor úr? - szólalt meg rekedt hangon Jorge. - Számíthatunk így is valamiféle...Károsodásra? - kérdezte Jorge.
- Hát... Legrosszabb esetben agyilag.
- És az milyen formában? - kérdeztem.
- Hát egy hosszabb kóma. - mondta.
- Mennyire hosszú kóma? - nézett fel Jorge.
- Erre sajnos nem tudok választ adni.
- Azt sem, hogy kb. 1 hónap, egy év...? - kérdezte Jorge.
- Legkésőbb 4 hónapra tippelnék, de ennek a bekövetkezésére, kb. 20% esély van, mivel komoly és valószínűleg sikeres műtétet végzünk el a kisasszonyon.
- Rendben, köszönjük. - mondtam. - Mi is indulunk a repülőgéphez. Valamilyen módon kapunk információkat Stephie állapotáról? - kérdeztem.
- Természetesen, telefonos úton mindig értesítjük a hozzátartozókat.
- Köszönjük. - mondtam. - Jorge! Készülődj!
- Jó. - mondta és megsimította Stephie arcát.
- Viszontlátásra! - léptem ki a szobából. Öt perc múlva Jorge is kijött. Szomorúan megölelt.
- Mi lesz, ha nem láthatom többet? - csordultak le a könnycseppjei.
- Vigyáznak rá! - öleltem meg szorosabban. - Ne aggódj emiatt!
- Köszönöm, hogy itt vagy mellettem. - mondta, miközben sétáltunk el a kórházból.
*Mexikóban*
- Jorge! - rohanták le a többiek, az agyhalott Jorge-ot. - Mi van Stephie-vel?
- Ne haragudjatok, de erre most nem tudok válaszolni, mert mindjárt összeesem az álmosságtól. - mondta, majd a szobájába belépve szerintem el is aludt.
- Amara? - fordultak felém mind.
Elmeséltem nekik az orvos szavait, meg hogy én hogy láttam Stephie-t.
- Jorge nagyon kivan? - kérdezte Alba.
- Most még egészen jókedvű volt. - húztam a számat.
Vacsoránál senki nem lepődött meg azon, hogy nem jött le Jorge.
- Alszik? - kérdezte Samuel.
- Igen...Szerintem. - motyogtam álmosan. - És szerintem én is felmegyek. - álltam fel. - Jó éjt srácok! - ásítottam.
- Jó éjt Amara! - mondták kórusban.
A folyosón Jorge-val találkoztam. Fel-alá sétált.
- Jorge! - szólítottam meg. - Minden rendben?
- Ebben a pillanatban műtik Stephie-t. - dobolt a kezével.
- Ó! - mondtam halkan. - Profik műtik! Emiatt ne aggódj...És ő is rendben lesz! - biztattam.
- Remélem. - nézte a földet. - Menj aludni, mert úgy nézel ki, mint egy zombi. - mondta kedvesen.
- Aha...Kösz. - nevettem és a szobába belépve be is dőltem az ágyba.