Reggel korán kipattant a szemem (még ilyet). A redőnyön átsütve a Nap sugara éppen a szemembe világított, ezzel kis híján megvakítva engem. Miután már úgy éreztem foltokban látok valami, arra lettem figyelmes, hogy Ruggero nincs is a szobában.
Halkan kisétáltam a szobából, ugyanis még mindenki alszik. A lépcsőn lenézve megláttam a konyhában tanácstalanul forgolódó Ruggero-t.
- Mit keresel? - kérdeztem suttogva.
- Szia. - fordult meg. - Te már ébren vagy? - kérdezte és adott egy szájra puszit.
- Nem...Még alszom. - mondtam cinikusan. - Mit keresel?
- Kávét akarok főzni, de nem találok kávét. - mondta idegesen.
- Ruggero. - fogtam a fejem, majd odamutattam a kávéra, ami az orra előtt volt...a pulton. - Mondd, hogy fél perce keresed. - motyogtam.
- Ööö... Tíz perce. - vigyorgott. - Mi lenne velem nélküled. - ölelt meg szorosan. - Annyira hihetetlen, hogy ma megházasodunk.
- Ne is mondd...Nagyon izgulok. Mi van, ha pofára esek a magassarkúban? - feszengtem.
- Akkor kiröhögnek. És én is téged. - nevetgélt.
Délelőtt tízkor már mindenki készülődni kezdett. Az esküvő háromkor kezdődik, én meg még pizsamában állok. Sebaj Amara...! :D
Délben megérkeztem a fodrászomhoz.
- Szia! - adott két puszit. - Izgulsz már?
- Az nem kifejezés. - ültem le a székre.
- Na...Max. egy óra és készen is leszel. - mosolygott.
A fodrász után rohantam a sminkeshez, aki szintén fél óra alatt végzett velem, így rohanhattam is a helyszínre, ami egy gyönyörű villa, hatalmas kertjében lesz. Sietve felrohantam a villa egyik szobájába, ahol már anya és a koszorúslányok vártak. Már mind fel voltak öltözve:
- Te jó ég! - torpantam meg. - Gyönyörűek vagytok. - lábadt könnybe a szemem.
- Hé...A sírást tartogasd máskorra. - nevettek a lányok. - Inkább pattanj a ruhádba, hogy mi sírjunk.
- Oké! - nevettem. - Hol van a nővérem? - fagytam le.
- Mindjárt ideér. - legyintett anyukám.
Belebújtattak a ruhába. Imádom! Egyszerűen fantasztikus érzés egy esküvői ruhában állni, arra várva, hogy kezdetét vegye az esküvőm RUGGERO PASQUARELLIvel.
Az ablakból leskelődtem. Jorge éppen apukámmal konzultált és a vendégek is elfoglalták lassan a helyüket.
- Kislányom! Fátyol, magassarkú. 10 perc múlva kezdetét veszi az esküvő.
- Hol van a nővérem? - ültem idegesen egy székben.
- Halihó. - lépett be a nővérem sietősen. - Wow... - nézett rám. Életemben először kaptam a nővéremtől ilyen elismerő tekintetet.
- Hol voltál? - törtem meg a csendet.
- A fiam nyűgös volt. - mondta, miközben idegesen fésülködött. - Felveszem a ruhát gyorsan.
Felvettem a magassarkút és a fátylat. A koszorúslányok elindultak és az ablakból figyeltem, amíg beállnak a helyükre. Anyával lementünk a lépcsőn. Ő kiment a kapun, én meg vártam az apukámra, aki egyből meg is érkezett. Azonnal könnybe lábadtak a szemei.
- Gyönyörű vagy! - sírdogált.
- Köszönöm apa. - öleltem meg, majd nyeltem egy nagyot. Meghallottam a zenét, aki amúgy Jorge. Jó kis élőzene.
Kettő férfi kinyitotta az ajtót, így az emberek mind rám néztek, én viszont csak egy emberre voltam képes koncentrálni. Ott állt piros edzőcipőben, fekete öltönyben, nyakkendőben. A haja tökéletesen állt és minden lépésnél hevesebben dobogott a szívem. Egyre közelebb értem Ruggerohoz, akinek pár könnycsepp lecsordult az arcán. Édesapám elengedte kezem és átnyújtott az én vőlegényemnek. Egymást néztük, megszűnt körülöttünk a világ. A szám végén Ruggero felhajtotta a fátyolt, ami az arcomat takarta. Amikor meglátta a boldogságtól viruló fejemet és a könnyes szememet, még inkább megtelt könnyel az ő szeme is. A szájáról leolvastam azt, hogy "szeretlek". Mosolyogva visszatátogtam, hogy "én is téged".
A pap elmondott egy rövid kis monológot, amit remegő lábbal hallgattam végig.
- Kérem a gyűrűket. - szólalt meg a pap végszóként.
A drága kis unokaöcsém betotyogott a gyűrűkkel.
- Köszönöm. - vettem el tőle.
- Ruggero Pasquarelli! Kérem mondja el beszédét. - mondta a pap
- Huh. - vette elő a kis papírját, amit remegő kézzel nyitott ki. - Ama - akadt el. - Amara Perez! - nézett rám mosolyogva. - Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz, annak ellenére is, hogy tudod ki vagyok. Köszönöm, hogy sosem ítélsz el és, hogy őszintén, igazán szeretsz. Nem sok ilyen embert tudhatok magam mellett. Köszönöm, hogy igent mondtál életem legfontosabb kérdésére. Megfogadom, hogy örökké veled maradok, történjen bármi. Ígérem, hogy a legrosszabb napjaidon is ott leszek melletted. Ígérem, hogy segíteni fogok neked és, hogy igazán szeretni foglak úgy, ahogy eddig is. Fogadom, hogy hű házastársad leszek, amíg a halál el nem választ. - mosolygott, majd az ujjamra húzta a gyűrűt.
Szerintem lebőgtem az egész sminkemet, ezalatt a rövid, de annál hatásosabb beszéd alatt.
- Amara Perez. Kérem mondja el beszédét. - fordult felém a pap.
- Ruggero Pasquarelli. - mondtam hangosan. - Köszönöm mindazt a szépet és jót, amit veled eddig átéltem. Remélem még minimum ennyi közös emlékünk lesz így, együtt. Köszönöm, hogy mindig megóvtál a bajban és mellettem álltál. Köszönöm, hogy elviselted azt, hogy egy egyfolytában alvó zabagép vagyok. - mondtam. Ruggero kínosan elnevette magát. - Köszönöm, hogy megismerhettelek és, hogy életem legfontosabb válaszát neked mondhattam ki. Fogadom, hogy örökké melletted leszek és megfogadom azt is, hogy bármi is legyen, ugyanolyan boldogok leszünk. Ígérem, hogy hű társad leszek halálunkig. És még az után is. - mondtam mosolyogva, majd ráhúztam az ujjára a gyűrűt.
- Amara Perez! Elfogadod Ruggero Pasquarelli-t férjedül?
- Igen. - mosolyogtam, miközben patakokban folytak a könnyeim.
- Ruggero Pasquarelli! Elfogadod Amara Perez-t feleségedül?
- Igen. - mondta ki megkönnyebbülten.
- Ezennel házastárssá nyilvánítalak benneteket. Ruggero! Csókold meg a feleséged. - mosolygott a pap. Ruggero a létező legcukibb tekintetével odanézett felém, majd magához húzva, hosszan megcsókolt.
- Ruggero. - mondtam a tapsvihar közepette. - Férj és feleség vagyunk. - vigyorogtam.
- Pontosan. - nézett rám, majd felkapott és megpörgetett. - Imádlak! - csókolt meg.
Kicsattantam a boldogságtól. Hihetetlen érzés! Felfoghatatlan. Papíron le van írva, hogy legálisan hívhatom magam Mrs. Pasquarelli-nek. Wááááá!!!!
Körbeölelgettem mindenkit, majd jött a híres csokordobás:
- Mehet lányok? - nevettem.
- Mehet! - kiáltották egyszerre, én pedig elhajítottam a csokrot. Kíváncsian megfordultam, hogy lássam, ki kapta el. Kerestem a csokrot, de nem láttam sehol, majd kitűnt a tömegből az én kis szőke barátnőm:
- Lara! - nevettem. - Facu ez egy célzás. - néztem Facundo felé.
- Mindennek eljön az ideje. - sétált oda büszkén a barátnőjéhez.
Ruggero éppen a szüleivel beszélgetett, ezért úgy gondoltam, nekem is illik odamennem.
- Amara! - ölelt meg az anyukája. - Szívből gratulálok! - mosolygott.
- Köszönöm. - vigyorogtam. - Leonardo! - fordultam felé. - Úgy emlékszem nagy Barca fan vagy te is. - kezdtem. Vidáman bólintott. - Szóval...Benne lennél abba, hogy elmenjünk egy Barca-Real meccsre? - néztem rá széles mosollyal.
- Igen-igen! - ugrott izgatottan a nyakamba.
- Na, akkor még ezt megbeszéljük. - nevettem.
A szüleimmel is sokat beszélgettem, na meg az imádott bátyámmal és Jorge-val.
- Este hatkor várjuk az esedékes személyeket a lagzin. - mondta be Ruggero egy mikrofonba. Mindenkinek köszönjük, hogy eljött erre, a számunkra nagyon fontos napra.
Ruggero odasétált hozzám.
- Nekünk el kell indulnunk a lagzi helyszínére.
- Oké. - mondtam.
Beültünk egy fehér autóba. Amikor kiszálltam az autóból, sok autós elismerően dudált nekünk.
- Micsoda dudaszó. - nevetgéltem.
Bementünk a helyszínre, hogy előkészítsük a dolgokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése